{"id":3052,"date":"2019-12-30T21:00:08","date_gmt":"2019-12-30T21:00:08","guid":{"rendered":"http:\/\/new.nagygaspar.hu\/honlap\/?post_type=prozak&p=3052"},"modified":"2019-12-30T21:00:08","modified_gmt":"2019-12-30T21:00:08","slug":"augusztusban-ludvik-jahn-nyomaban","status":"publish","type":"prozak","link":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/prozak\/augusztusban-ludvik-jahn-nyomaban\/","title":{"rendered":"augusztusban, Ludv\u00edk Jahn nyom\u00e1ban"},"content":{"rendered":"\n

Sokáig vesztegelt a KÖNYV számtalan albérletem ho­mályos sarkaiban. Volt ott pókháló, kosz b\u0151ven, csak éppen id\u0151 hiányozott és alkalom, hogy a vakvágányra tolt m\u0171vet egy halványzöld jelzéssel bekapcsoljam a forgalomba. Id\u0151 és alkalom, kedves barátaim! <\/span><\/p>\n

(NÉMI KITÉR\u0150, SOK CSELEKMÉNNYEL) <\/span><\/p>\n

19 éves voltam és a sors rendeléséb\u0151l segédmunkás Krisztus után 1968-ban, amikor egy Ludvík Jahn neve­zet\u0171 "f\u0151h\u0151s" szinte életnagyságban elkezdett lépkedni el\u0151ttem. De az is lehet, hogy egy robogó járm\u0171ben piI­lantottam meg. Mit volt mit tenni, éles kanyarokkal kö­vettem a nyugat-dunántúli kisváros (de inkább megye­székhely) akkor még villamoscsilingelést\u0151l zajos utcáin. "Honnan gördülnek ide a kanyarok?" – kérdezi egy hang valahonnan nagyon messzir\u0151l. Igen, igen rögtön el\u0151állok a válasszal, csak el\u0151bb a sárgából zöldre váltó lámpát figyelem, s aztán beletaposok a tricikli pedál­jába, hogy véletlenül se tévesszem szem el\u0151l Ludví­kot. A triciklir\u0151l – mert hisz elárultam a nagyszer\u0171 járgányt, meIIyel s\u0171r\u0171n vettem a kanyarokat – majd lepo­tyogtak a gondosan feItomyozott ingek, kötöttholmik, habselyem áruk, s az akkoriban népszer\u0171 cseh import melegít\u0151k, elegáns fekete-fehér csíkozássaI.<\/span><\/p>\n

Augusztus eleje volt, délután 3\/4 4, s még vagy öt boltban kell lepakolnom a már régóta reklamált árut. Igen ám, de Ludvík Jahnt is követnem kell. Ez volt a titkos és felejthetetlen megbízatásom; s e fontos külde­tésben teljesen elmerülve csaknem nekihajtottam <\/span>az <\/span><\/em>egyszeres válogatott labdarúgónak<\/span>, <\/span><\/em>a város és megye hí­rességének, aki akkoriban – hogy lássák és csodálják ­gyakorta pedálozott végig halványkék Riga kerék­párján a legforgalmasabb utcákon. Es nyilván "kontak­tált" (M. K. szerint), azaz szemrevételezte az ámulatba es\u0151 hölgyeket, akik esélyesként léphetnek fel a jöv\u0151 évi megyebál szépségversenyén. A balszéls\u0151nek ugyanis válogatottsága óta legalább két voksát vette figyelembe a sokak szerint fölöttébb megvesztegethet\u0151 zs\u0171rielnök, konferanszié-m\u0171vész, városi mindenes stb. <\/span><\/p>\n

Szerencsére id\u0151ben fékeztem, s aNagyker. Vállalat 3. számú (általam jól bejáratott) triciklije két els\u0151 kerekét (mint valami találatot kapott csatamén) magasba emel­te, s terhét elegánsan szórta szét. A málha gazdagon hullott a takonyként szétfolyó aszfaltra, én meg le­tottyantam a délutáni forróságtói áttüzesedett villa­mossínre. S mit ad a szerencse! Népszer\u0171 emberünk, kit csaknem elgázoltam, már a csattanás pillanatában ott volt mellettem, s hogylétem fel\u0151l érdekl\u0151dött. Keze villámgyorsan kapkodta a szerteszét hever\u0151 árut a fel­billent tricikli szállítóterébe. <\/span><\/p>\n

– Ki után t\u0171ztél? – tegezett le szinte megtiszteltetés­képpen, miközben a cseh melegít\u0151ket gyömöszölte nagy igyekezettel a tricikli sarkába. (Én mindig megha­tódom a kiválóságok szorgalmától, különösen, ha ily bizalmas nyelvtani fordulattal még barátságukba is fo­gadnak.) Ezért megmondtam a színtiszta igazat: <\/span><\/p>\n

-Egy Ludvík Jahn nevezet\u0171 egyént szerettem volna utolérni, de most azt hiszem, egérutat nyert. <\/span><\/p>\n

Beszédünket már az odaseregl\u0151 járókel\u0151k is halIhat­ták, akik els\u0151sorban az alkalmat ragadták, meg (mint­sem a széthullott portékát!), hogy a SZTAR közelébe férk\u0151zzenek. Bámulták segít\u0151készségét: holnap egy le­gendával több kering a város légterében és kocsmái­ban. \u0150 komolyan rámnézett, tán még a szempillája sem rezdült, és kérdez\u0151sködött kicsit figyelmeztet\u0151 han­gon: <\/span><\/p>\n

– Mért pont Ludvík után? Mért nem inkább Pavel Zemánek után? Vagy a hájasodó Helena után, akivel a te Ludvíkod marha jót kefélt Kostka barátunk le­génylakásán?!  <\/span><\/span><\/p>\n

Csaknem a villamossín g\u0151zölg\u0151 bitumenszegélyébe ragadtam a döbbenett\u0151I! Szerencsére jött a villamos, észvesztve verte a cseng\u0151 kallantyúját egy Helena for­májú sz\u0151ke vezet\u0151n\u0151. Kifordultam a<\/span> <\/span>triciklivel az út széle felé; mintegy sárga szörny, húzott el mellettem a villamos, s túloldalán elt\u0171nt a CSODACSATÁR. (Azóta csak egyszer Iáttam, tán tíz évvel kés\u0151bb, amikor tizenöt nagyfröccsel egyensúlyozott a drukkerek törzshelyé­nek ismert kisvendégl\u0151 kerthelyiségében. \u0150 volt a f\u0151­nök, id\u0151nként felszolgált, s ilyenkor – még mindig szél­sebes lábai alatt – csikorgott a kavics. Sóhajok röpköd­tek útána: "ha ilyen balszéls\u0151nk lenne, most nem áll­nánk kiesésre!"; "azok a kapufát tördel\u0151 szabadrúgá­sok!", "mint a tank, úgy robogott az ellenfél kapuja felé!")             <\/span>, <\/span><\/p>\n

Ez az, ez az! Mint a tank! Álltam verejtékezve a for­galom közepén, s \u0151 a villamos túloldalán elrobogott; lehet, hogy beült egy borotválásra Lucie-hez, aki ilyen­kor augusztusban semmit se hord a fehér köpeny alatt, s keze simítása maga az álom; alig n\u0151tt még sz\u0151r az arcomon, de már én is csak hozzá akartam járni, egyhe­tes borostának t\u0171n\u0151 valamivel. <\/span><\/p>\n

Gyerünk csak Ludvík után! Így nógattam magam, talán még a KIOSZK-söröz\u0151 sarkán elcsípem. Ha sze­rencsém van, Jaroslav lestoppolta, s Bartókról tart ne­ki átszellemült el\u0151adást, ahogy a brnói zeneakadémi­án hallotta. Útközben azért lepakoltam az alaposan összekeveredett árut. Mondanom se kell, legjobban a cseh import melegít\u0151ket várták. "Ilyen forró augusz­tus, s már az \u0151szre készülnek?" – jegyeztem meg a számlák fölött könyökl\u0151 másfél mázsás boltvezet\u0151­nek. Hamiskásan rám kacsintott: "Jön még tél is, se­géd úr!" – hajolt közelebb hozzám, és szertartásosan, mint egy hivatalnok, vagy nemrégi fiImemlékemb\u0151l el\u0151t\u0171n\u0151 forgalmista, rálehelt az XY számú bolti bé­lyegz\u0151re, és kéjesen a számlák alsó fertályára csapott. Csak úgy zengett az eladói pult! Szállongott a por rendületlenül. A csupa n\u0151kb\u0151l álló kiszolgáló sze­mélyzet buján felnyihogott. Kiporoszkáltam pirulva a boltból; zsebemb\u0151l kikandikált két szüzességét vesztett számlamásolat. Az üres triciklivel most már valóban szélsebesen eredtem Ludvík Jahn nyomába. Néha még az alig hallható cseng\u0151t is hásználtam, úgy kerülgettem az úttesten átszaladgáló gyalogosokat. A söröz\u0151nél lassítottam, de Ludvíkot sehol se láttam. Viszont ott parkolt kedves segédmunkás kollégám triciklije. (A kolléga volt a város els\u0151 számú táncdal­énekese, a középiskolás lányok bálványa, és én is fel­néztem rá: <\/span>csaknem kétszáz centiméterre n\u0151tt. <\/span><\/em>Az akkor divatos Adamo-számokat tudta kísérteties azonosu­lással el\u0151adni, ennek ellenére a személyi igazolvá­nyába kegyetlenül bevésték, hogy foglalkozása: <\/span>sm., <\/span><\/em>pedig igazi m\u0171vész volt, ezért is vonzódtam hozzá.) Már a teraszon megpillantottam, egy gyönyör\u0171 sz\u0151­keséggel egyetlen korsóból nyalták a sörhabot. Kicsit otrombán elrikkantottam magam: <\/span><\/p>\n

– Plébikém! (Plébános volt a városszerte ismert és megkövetelt m\u0171vészneve.) Rajtunk kívül ebben a por­fészekben tudod ki olvasta a Zert-et? <\/span><\/p>\n

Plébi szépen zeng\u0151 orgánumához méltóan s flegmán válaszolt a riadt szem\u0171 sz\u0151keség mell\u0151l: <\/span><\/p>\n

– A párttitkár úr vagy a püspök elvtárs jöhet számí­tásba. – Ezen látszólag többen megütköztek a terasz­vendégek közül. Valaki (szerintem szándékosan) ledo­bott egy (2 <\/span>Ft\/<\/span><\/em>db) pohárnem\u0171 fogyóeszközt. Az arra járó pincér meg rálépett, csak úgy rastogott (arrafelé mondják így) az üveg a 46-os pincértalp alatt. De nem hagytam barátomat tovább találgatni. <\/span><\/p>\n

– Ide figyelj! – mondtam kicsit zihálva, s közben egy széket húztam az asztalhoz. – A csodacsatár, a tankbal­széls\u0151, személyes ismer\u0151se Milan K.-nak. Ezel\u0151tt fél órával csaknem felmondta a TRÉFA tartalmát! <\/span><\/p>\n

"ZERT, ZERT" – hümmögött hozzá Plébi, és eltemet­kezett a sz\u0151ke lány hajában, mint a világ el\u0151l menekül\u0151 öngyilkosok a hullámsírban. <\/span><\/p>\n

Öngyilkos pillanatnak látszott a helyzet is, ráadásul számtalan kérd\u0151jel kanyargott a söröz\u0151 teraszán. Mindketten jól tudtuk, hogy a könyvb\u0151l mindössze két darab érkezett a város jobbik könyvesboltjába, s azt a kett\u0151t. mi nyertük el, mer\u0151 véletlenségb\u0151l, a május else­jei ifjúsági tombolán. Még jót is nevettünk, hogy a könyvesbolt így szabadult meg két eladhatatlannak ítélt, viszonylag olcsó (á: 27 Ft) kötett\u0151l. Aztán elolvas­tuk, csak úgy heccb\u0151l, és már egy hónapja nem tudunk szabadulni t\u0151le, csak TRÉFÁLKOZUNK, csak TRÉFÁL­KOZUNK. S most kiderül, hogy rejtélyes módon a városi <\/span>kapufaromboló <\/span><\/em>is M. K. Mester titkos hódolója vagy roko­na, s tán dedikált példányt is \u0151rizget a vitrinében. <\/span><\/p>\n

Sietve robogtunk el a söröz\u0151 teraszáról. A sz\u0151keség, ha nem volt nála pénz, elképzelhet\u0151, hogy zálogként ott maradt záróra után is. Plébivel, a felismerést\u0151l izgatottan, vad versengésbe kezdtünk: a vállalat raktáráig. Éppen végszóra érkeztünk: a kimosdott, kikefélt hajú alkalmazottak már húzták lefelé a red\u0151nyöket. Mi mos­dás nélkül, csak éppen a mocskos köpenyt\u0151l szabadul­va szédültünk ki a forró délutánba. Az énekessé vissza­vedlett kolléga kényesen kezdte tisztogatni körmeit. Megint próbára sietett; készült a mindent eldönt\u0151 KI MIT TUD területi dönt\u0151jére, s biztatott, hogy még büszke leszek rá, ha meglátom a TV -ben. (Sajnos, nem láttam meg, de azért nagyon büszke vagyok rá, – állító­lag a zs\u0171ri nagyon botfül\u0171nek mutatkozott, és semmi affinitása nem volt Adamo dalaihoz!) Miel\u0151tt elváltunk volna, mint egy részeget a falnak támasztott, s szinte szavalva zengte fülembe: <\/span><\/p>\n

– "A megvetett értéknek és a leleplezett illúziónak ugyanis egyformán sovány a teste, hasonlítanak egy­máshoz, és semmi sem könnyebb, mint összetéveszteni \u0151ket." Az idézett m\u0171 13. oldaláról! – hahotázott, és be­fordult a F\u0151 tér irányába. <\/span><\/p>\n

Csak hunyorogtam és támaszkodtam vagy fél órát az áttüzesedett falnál. Id\u0151érzékem csöppet összekuszáló­dott, mert fél óra alatt sötét este lett. Csak azt tudtam, hogy még messze vagyunk Szent István ünnepét\u0151l: akkor lesz egy egész napom a mai délután végiggondolására! Augusztus 20-án a történtek elemzésébe fogtam. De ak­kor rejtvényszer\u0171en rajzolták fel ismeretlen kezek a hely­zetet. Nem is sikerült megfejtenem … <\/span><\/p>\n

(EPILÓG) <\/span><\/p>\n

Sok év telt el azóta, az i. m.-t (idézett m\u0171) többször el\u0151vettem kies albérleteimben. Volt úgy is, hogy köny<\/span>vek tartották ágyamat, s M. K. Mester opusza köz­vetlenül a vaságy sodronya alatt simuIt legf\u0151bb tar­tópillérként, a rosszabbik vesém közelében. Jóbaráta­im (fiúk, lányok és asszonyok) többször ellopták t\u0151­lem, de mindig sikerrel loptam vissza, és a közkönyv­tárakat ajánlottam figyelmükbe. <\/span><\/p>\n

Pár hónapja megint eIt\u0171nt a könyv; de nyilván nem a barátaim közt kell keresnem a tettest. Valaki itt járt, beleolvasott és nem tudta letenni, annyira érdekeIte Ze­mánek karrierje. Igy aztán magával vitte. És \u0151 nem tar­tozik az ismer\u0151seim közé, hogy polcán viszontláthat­nám. Egyszer\u0171en nem járok a lakásában. <\/span><\/p>\n

Könyvtárakban érdekl\u0151dtem. Lucie talányos szemei­vel néznek rám a bájos könyvtárnyicák, de semmi biz­tatás. Makacsul mondogatom: <\/span><\/p>\n

– 1968-ban jelentette meg az Európa, a kolofonba még azt is beírták, hogy 3330 példányban, s én még tombolán jutottam hozzá. Szóval, tökéletesen véletle­nül. A címe csak ennyi: TRÉFA. De én nem tréfálok. Semmi kedvem hozzá. E furcsa nev\u0171 szerz\u0151 szerepel <\/span>A <\/span><\/em>xx.<\/span><\/em> <\/span>század külfdldi írói <\/span><\/em>cím\u0171 lexikonban, és megnézhe­tik: pont 1929. április 1-jén született. Ebb\u0151l eredhet a tréfálkozó hajlam. Látom, hogy nem értenek, s ha igen, akkor is csak az olvasható ki a gyanakvó szemekb\u0151l: soha többé nem látnák viszont ezt a regényt, tipikus könyvtárfosztogatóval állnak szemben. S van-e ilyen cím\u0171 regény egyáltalán? <\/span><\/p>\n

– Nincs, hát nincs, tegyünk le róla örökre. Különben is kedves elvtársn\u0151k, a maguk bosszantására találtam ki az egészet, hogy keresgéljenek a szálkás polcokon, esetleg a könyvtárközi kölcsönzés jól bevált ösvényei­re csábítsam önöket. <\/span><\/p>\n

Alig hallhatóan motyogtam a kölcsönz\u0151puIt el\u0151tt, de már Ludvík pofonjai csattogtak egyre sebesebben, melyeket igazából Zemáneknek szánt, csak a balsors ke­gyelméb\u0151l "szegény" Helena kapott az els\u0151 leosztás­nál. A sz\u0151ke, elhízott, de még mindig kívánatos Hele­na! Riporteri magnóval az oldalán, töretlen hévvel haj­szolja Ludvík kéjes pofonjait! Imádtam a mazochista n\u0151ket! Csendben kiléptem a könyvtárból, és elinduItam a Múzeumkert felé, hátha találkozom Helenával, a kar­rierista Zemánek feleségével… <\/span><\/p>\n

(AZ EPILÓG EPILÓGUSA) <\/span><\/p>\n

Máig szívesen gondolok a balszéls\u0151re, aki azóta, mint tudjuk, nagy forgalmú vendégl\u0151tulajdonos. Eppen 13 éve, hogy két villamossín között beavatott titkába: föl­mondott egy regényt, három tömör kérd\u0151 mondattal, és mint a tank, elrobogott. Képzeletemben a záróvo­nal (ahogy illik) oldalvonalként porzik utána. <\/span><\/p>\n

Az énekes barátomról nem sokat tudok. Mindig le­<\/span>sem<\/span> <\/span><\/em>a TV-ben, megnézem az újabb és újabb tácdalfesz­liválokat, hátha felt\u0171nik. Szeretném, ha még mindig Adamo stílusában énekelne. Remélhet\u0151leg \u0151 még a KÖNYV birtokosa, s memoriterként fújja az egészet, mint a tácdalszövegeket. "ZERT, ZERT" – hallom el­len\u0151rizhetetlen akcentussal tréfás jelszavunkat. <\/span><\/p>\n

Engem nyugodtan elfelejthet, hiszen csak epizodista­ként bukkantam föl M. K. Mester regényében egy forró augusztusi délutánon. <\/span><\/p>\n

(1981) <\/span><\/p>\n","protected":false},"template":"","format":"standard","class_list":["post-3052","prozak","type-prozak","status-publish","format-standard","hentry"],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/prozak\/3052","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/prozak"}],"about":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/types\/prozak"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/media?parent=3052"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}