K\u00d6NIG R\u00d3BERT V\u00c1SZNA EL\u0150TT<\/p>\n
J\u00f6nnek az id\u0151b\u0151l. Tal\u00e1n m\u00e1r az id\u0151k kezdete el\u0151tti id\u0151b\u0151l is \u0151k poroszk\u00e1lnak haza a gazzal f\u00f6lvert parasztudvarokra, belehorkannak az \u00e9ji ist\u00e1ll\u00f3cs\u00f6ndbe. \u0150k: az \u00e1ldott lovak, az emberek testv\u00e9rei, akik t\u00e1n megszel\u00edd\u00edtett\u00e9k a k\u00e1ini f\u00e9rfiakat is, s No\u00e9 hegycs\u00facson f\u00f6nnakadt b\u00e1rk\u00e1j\u00e1b\u00f3l is els\u0151k\u00e9nt r\u00e1nk nyer\u00edtenek. Szenttam\u00e1s-Imremajor, 1996. augusztus 25.<\/p>\n (\u00c1rgus, 1996.)<\/span><\/p>\n
J\u00f6nnek, kikelv\u00e9n a tenger hull\u00e1maib\u00f3l, m\u00e1r ott v\u00e1gtatnak a f\u00f6venyen, hogy azt\u00e1n a v\u00e9gtelen \u00e9s hat\u00e1rolatlan szabads\u00e1gnak adj\u00e1k \u00e1t magukat: a sztyepp\u00e9knek, vil\u00e1gnagy vagy csak f\u00e9lhaz\u00e1nyi alf\u00f6ldeknek, hegyes vid\u00e9keknek, feh\u00e9ren vil\u00e1gl\u00f3 karsztoknak, buj\u00e1n z\u00f6ldell\u0151 horhosoknak. Igen, \u0151k a szabads\u00e1g eleven metafor\u00e1i. Isten legar\u00e1nyosabb m\u0171v\u00e9szi teremtm\u00e9nyei, kik a Teremt\u0151 \u00e1lm\u00e1ban tal\u00e1n el\u0151bb fogantak, mint a testben \u00e9s jellemben l\u00e9nyegesen gyarl\u00f3bb<\/span> emberi faj.
L\u00e1m, a sz\u00f3 is mily \u00e1rulkod\u00f3, ha \u00fagy akarn\u00e1nk ford\u00edtani \u2013 e helyt t\u00e1n megengedhet\u0151 nyelvi j\u00e1t\u00e9kkal \u2013 az ember szinonim\u00e1j\u00e1t, hogy: gyar-l\u00f3, teh\u00e1t esend\u0151 ember, esend\u0151bb \u2013 szabad akarat\u00fa l\u00e9nyk\u00e9nt, gazdak\u00e9nt, lovask\u00e9nt is \u2013 r\u00e1b\u00edzott t\u00e1rs\u00e1n\u00e1l. Mert elt\u00e9vedt lovasr\u00f3l<\/span> tudunk, de elt\u00e9vedt l\u00f3r\u00f3l sosem.
A lovak hazat\u00e9rnek, mert h\u0171s\u00e9g\u00fck az emberhez \u00e9s a t\u00e1jhoz a legnagyobb t\u00f6rt\u00e9nelmi kataklizm\u00e1kban is m\u0171k\u00f6dik. Gyerekkoromban, a csillagf\u00e9nyes est\u00e9li itat\u00e1sok idej\u00e9n \u00e1mulattal hallgattam nagysz\u00fcl\u00e9im t\u00f6rt\u00e9neteit, melyek az Isonz\u00f3t\u00f3l vagy a gal\u00edciai frontr\u00f3l gazda n\u00e9lk\u00fcl is hazatal\u00e1l\u00f3, okos katonalovakr\u00f3l sz\u00f3ltak. Ezek a lovak nemegyszer a t\u00e1bori post\u00e1n\u00e1l el\u0151bb hozt\u00e1k a gy\u00e1szh\u00edrt. \u00c9let\u00fck v\u00e9g\u00e9ig gazd\u00e1juk eml\u00e9k\u00e9t is elevenen tartott\u00e1k a csal\u00e1d k\u00f6r\u00e9ben, amely kitart\u00f3an visszav\u00e1rta a tal\u00e1n csak elt\u00e9vedt, fogs\u00e1gba esett lovast.
Istenem, mennyi l\u00f3, mennyi ker\u00e9k-c\u00e9s patanyom az id\u0151ben! Mennyi b\u00facs\u00faz\u00f3 lovacska, harmadf\u0171 csik\u00f3, mennyi el\u00e9gi\u00e1s t\u00f6rt\u00e9net.
S nek\u00fcnk, magyaroknak, t\u00f6rt\u00e9nelm\u00fcnk legnagyszer\u0171bb pillanataiban mindig ott voltak \u0151k, amikor haz\u00e1t kellett tal\u00e1lnunk \u00e9s v\u00e9delmezn\u00fcnk.
Teh\u00e1t erre is gondolunk, itt a L\u00d3VIL\u00c1G vil\u00e1gl\u00f3, s\u00f6r\u00e9nyesen lobog\u00f3 z\u00e1szlai el\u0151tt, a lovas K\u00f6nig R\u00f3bert monument\u00e1lis m\u0171v\u00e9nek tisztelegv\u00e9n. Itt a sinkaistv\u00e1nos op\u00e1l mez\u0151k\u00f6n<\/span>, Imremajorban. Ahol lovaink, testv\u00e9reink az id\u0151ben, K\u00f6nig R\u00f3bert v\u00e1szn\u00e1n b\u00e9k\u00e9sen legel\u00e9sznek.<\/p>\n