<\/p>\n
Fantasztikusan könny\u0171 volt, lebegett a párákat lehell\u0151 medencében, <\/span><\/p>\n <\/p>\n","protected":false},"template":"","format":"standard","class_list":["post-214","versek","type-versek","status-publish","format-standard","hentry"],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/versek\/214","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/versek"}],"about":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/types\/versek"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/media?parent=214"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}
csak az orra látszott ki mint valami titkos periszkóp vége,
nézte a szeptembervégi csillagokat s olyan érzés fogta el,
mintha már valahol egy másik világban lenne,
vagy mintha még a születése el\u0151tt anyjának édes terheként ficánkolna
ama áldott burok édenében, valóban még paradicsomi állapotban,
amikor a ki\u0171zetésr\u0151l, pontosabban a világrajövetel gyötrelmeir\u0151l
semmi de semmi tudomása…és nem földi lénynek gondolja magát,
bizony a víz, a legnagyszer\u0171bb elem:
simogat, megtart, betakar s most az éjszaka közepén
ez a meleg paplanszer\u0171 vízb\u0151l varrt anyag megvédi mindent\u0151l,
f\u0151leg a hidegt\u0151l, nem bolondság hát vízzel takarózni,
meleg vízen aludni el…
a medence pipált, az ég felé fodrozódó páratincsek törtek,
de ezeken is átt\u0171ntek a csillagok sárgásfehéren izzó fényei,
majdnem belealudt ebbe a ringatózó gyönyör\u0171ségbe,
igen, igen —————: <\/span>ezt az érzést kereste, este,
mintha a víz és közte valami titkos szenvedély
beteljesülésének gyönyörét élné át,
belehasít buján a víz testébe s a víz magába fogadja,
kedvét leli az együttlétben, játszik vele, ütemesen hullámoztatja,
néhol a keze a semibe ér, néha még ijedten érzékeli a beton aljzatot,
s ekkor gondolja, talán még ébren van, talán…
szája körül a víz meleg csókja, nem lehet szabadulni t\u0151le,
pedig ki akar jönni, de a víz nem engedi, rabja már,
kiáltani akar, de csak kétségbeesetten számolja a csillagokat,
azokba fogódzik, mintha fölülr\u0151l \u0151k tartanák,
ment\u0151övet dobnak rá az égb\u0151l, vagy mágneses erejük vonzásába hurkolja
magát még valahogy, azért is megéri a reggelt, azért is…
meddig, meddig… egy gyönyör\u0171 békacsobbanás, ez menti meg…
egész nap az utazóra gondolt, aki csak néhányszáz kilóméterre délkeletre…
id\u0151nként ránézett a bejárat melletti kártyás telefonra,
odament aztán és hívta, tudta, hogy alig beszélhetnek,
hiszen a robogó autóban mások is vannak,
de addig akart valamit mondani neki, míg nem lépi át a határt,
még itthon, hazai földön, hogy mennyire jó lenne ha…
együtt lehetnének itt a platánokkal telet\u0171zdelt, kiürült fürd\u0151helyen,
ülnének egymást átölelve a vízben és néznék a csillagokat,
így az örökkévalóságig, ha már így alakult a sorsuk, a határátlépés
<\/em>véletlenjében ez a nyárvég s \u0151szel\u0151,
tele volt aggodalommal, arra gondolt, hogy karamboloznak azok ott….
s aztán soha-soha… vagy hogy \u0151 itt elábrándozik
s szépen belefullad ebbe a <\/span>simogató meleg vízbe,
belealszik és átúszik szépen a halottak tartományába,
de egyedül, nélküle, iszonyú érzés,
itt van a gyönyör\u0171ség közelében, de nem érheti el,
vagy ezért vagy azért, a különös találkozás értelmén töpreng,
beszalad minden törölközés nélkül a fürd\u0151hely takaros faházába,
ahol egyedül lakhat pár napot L. író úr vendégeként
s gondolkozhat a világról, vagy éppen a magával hozott
gondokat (témákat) csomagolhatná ki, de nincs hozzá semmi kedve,
teljesen betölti a víz éjszakai játéka,
ekkor gondolja el, hogy (témaként) a távollev\u0151 utazóval szerelmeskedik,
elgondolja valóságos szerelmüket, ami még odébb van,
hiszen a teste nem készült még föl erre a fordulatra,
most itt dolgozzák a hullámok, itt gyógyul, hogy kell\u0151en ellazult legyen,
a vízzel szeretkezik, kéjes el\u0151játék, vele készül a nagy összecsapásra,
ha visszatér az utazó s id\u0151t szakít a találkozásra,
amikor már mindketten éhesek lesznek egymás húsára,
mint két kannibál, mint két földlakó,
akik tudják, csak ketten maradtak valami nagy katasztrófa után,
vagy Isten kedvteléséb\u0151l, \u0151k a paradicsomi Ádám és Éva,
még a ki\u0171zetés el\u0151tt, b\u0171nökben elédesülve,
hiszen gondolatban már megtörtént az els\u0151 érintésnél,
amikor egy hirtelen mozdulattal megérintette a bokáját,
ebben benne volt az a régt\u0151l kívánás is, nem tudja, nem…
amely b\u0171n-e most?, keresi a fölmentést, alkudozik Istennel…
hajnalig hánykolódik, egy szúnyognak vérét veszi,
ki azt gondolta, hogy a ius primae noctis okán
az \u0151 véréb\u0151l szippant föl néhány szép csöppöt,
de aztán a mohóságnak halál lett a vége,
s az \u0151 vére most ott szárad a falon,
az \u0151 Á-s vére, amikor az utazónak tartalékolta az életét
s holmi alkalmi csapodár szúnyogn\u0151k akarják kiszívni nedveit,
nem, ezt nem engedheti, nem is engedi,
holnap óvatos lesz, még lefekvés el\u0151tt kiutasítja \u0151ket a szobából,
mert csak rá akar gondolni, csak vele akar álmodni,
a víz hullámzásait tanulva és követve vele szerelmeskedni,
reggel pedig együtt nézni majd a sápadt-bágyadt napot,
amint pimaszul érdekl\u0151dik a zsalugáteros ablak résein,
hogy s mint telt az éjjel, köszönjük, jól, jól…
szólnak a madarak a berekben helyettük…..
a platánok hullatják óriás leveleiket, dicsérik a szép \u0151szt,
már minden kitüntetésük a földön… <\/span><\/p>\n