{"id":219,"date":"2019-12-16T22:03:33","date_gmt":"2019-12-16T22:03:33","guid":{"rendered":"http:\/\/new.nagygaspar.hu\/honlap\/?post_type=versek&p=219"},"modified":"2019-12-16T22:03:33","modified_gmt":"2019-12-16T22:03:33","slug":"aranyharmonika","status":"publish","type":"versek","link":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/versek\/aranyharmonika\/","title":{"rendered":"Aranyharmonika"},"content":{"rendered":"

Titkolózzál, aranyharmonika!
Ügyetlen tobzódás vet ide-oda,
titkolózd ki, ereszd ki sípos tüd\u0151db\u0151l
a gyerekhang megkeseredett vonulását,
tüntess ki, rejts el! – mikor fejemre
a pokol tornyot épít, hordják a követ
magyarországi piramisokhoz, járomszegek
döf\u0151dnek vállaimba, s járok egyhelyben
bedongózott pofával, mint teheneim, kosár
a számon kerítésdrótból – hej teheneim! -,
kiköttettünk a legel\u0151k szélinél, legsúlyosabb
vidékeink irtás-derekán bámulni a jó füveket,
hasunkra ágaskodik a csalán és a sás,
igaszegünk ledöfve a földbe kardként kimered,
mint Attila kardja, szemünk lesz véres,
ha belelépünk, az ostor is ott hever, bogozódik,
nyálunk már öklendeztet\u0151, de falják ezek a bogarak,
szívják vérünket, tejünket, mit borjainknak
szántunk, t\u0151gyünk elapad, és végtelenek a szekéragyak,
harmonikaszóba torkollik a küll\u0151k némasága,
sír, úgy felel, csapát vágunk minden lucernás tájra
és belénk vágnak gleccser-medret az utak, körmünk
égetett szaga is lenyomat lesz az újabb szemeknek
kik utánunk cammognak, s felteszik a kérdést:
hány kereszt fér egy gabonásszekérre, hánytól telik
be a piramis-asztag, vagy csak amolyan fakereszt
lesz a vége, ácstól a temet\u0151 eldugottabb részibe,
valakik ezüst-homloka fölé, úgyis ez lesz a vége!
Mit titkolózol, aranyharmonika?
Apám faragta mogyoróostor, örökkön metszette nekem,
szíj sosem került rá, csak sudara volt meg raffiából,
s csattant, ropogott, micsoda hangot adott;
keserves b\u0151gését a vándorlegényeknek,
az el sem csapottaknak, a mindig jól-felel\u0151knek
ostoba kérdésekre, a visszafogott robogású jeleseknek,
az ügyetlenked\u0151 büszkeségeknek, az egyetlen kései
szülötteknek, korai halóknak, a kétkedések örökös
mágnásainak, az ingre vetk\u0151zött télimádóknak,
a boldogságot messzir\u0151l kerül\u0151knek, el\u0151le szarvasként iramodóknak.
Hát mit titkolózol, aranyharmonika?
Nincs fölötted titok, se vasbeton menedék,
mint annak, ki föllépett a lövészárok tetejére,
mert szégyellte, hogy hasztalan l\u0151 az ellen,
s nem tudta, hogy meddig mehet ez,
hát azonnal lebukott vissza, húsz találat
is érte, neve olvasható Magyarország minden
falujának els\u0151 világháborús emlékm\u0171vén,
alatta nyugszik a semmi és a minden bazalttömbje,
a fájdalom márvány-piramisa, hát "gy\u0151zelemr\u0151l
énekeljen, napkelet és napnyugat", mert akik
gy\u0151ztek, már úsztak a Styxben nyakig, kifelé hajóztak
végtelen tengerekre, szájukban nem rézpénz,
pár tábori levél, végrendelkeztek úgy hirtelen
síksággal, hóviharral, a -40°-kal, a h\u0151ség emeletes porával.
Kiáltana az aranyharmonika.
Bemutatná zavarait a toronyépítésnek,
a toronynak, mely elomolhat, s borul minden,
hogy a szívem kárpitja meghasad.
Kiáltana, rikoltana az aranytrombita,
a föltámadás pirkadás-kakasa, a csókok elhengerített
záróköve, a "vigyétek hírül" asszony-futára,
mezténláb trappoló ifjúságom koronázó-terme,
hol vért fröcsköl a tájra egy eddig ismeretlen tarló,
s viselem a szúrás fájdalmát, a sírás bátorságát,
az üvöltés kényszerét, ezt viselem.
Szivárog a dal az aranyharmonikából,
mint zsebkend\u0151kötésb\u0151l a vér, hogy lassan
a zuhogás Niagarája legyen, és itt a szív
alámerül, lesz süllyesztett búváröltönyünk,
megtorpedózott álmaink egybeterelt kirakodóvására.
Buzog a dal az aranyharmonikából.
Kemény taktusokat játszik a zenekar Miklós-búcsún
rajta, utána meg viszik a lányokat kerítés mögé,
és b\u0151rkabátot is átszúrnak, ha muszáj szúrni,
itt mindig muszáj valakiért, valamiért,
és az is belátható innen, hogy törekvésünk
a presszóslányok megmentéséért már nem sikerülhet,
mert mondják: "így jobb, kurvák leszünk valamennyien,
s kinek miköze…", mert a szívbillenty\u0171k
kil\u0151tték magukat az aranyharmonikából, s rájuk
telepedett módszeresen a por, ben\u0151tte \u0151ket
nomád tehénlegel\u0151nk, betekerte domb mögé ível\u0151
szivárvány, melynek a végit kerestem, keresem
vakság-autó-utakon, kitaposott unalmas ösvényeken,
városok vasbetonja és kocsmafüstjében, de nincs,
hát keresem többnyire keser\u0171 káromkodással,
"egy ágyban, egy hazában" – "semmilyen föloldozásban"
itt himbálózik nyakamban egy ócska zeneszerszám,
a számon tolakszik egy ócska zeneszerszám,
röhögi ujjaim ügyetlen mozdulatát,
siratja a titkolhatatlan döbbenetét,
nyakamba akasztva sorsunk cserélhetetlen billenty\u0171sorát. <\/p>\n","protected":false},"template":"","format":"standard","class_list":["post-219","versek","type-versek","status-publish","format-standard","hentry"],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/versek\/219","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/versek"}],"about":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/types\/versek"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/media?parent=219"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}