{"id":432,"date":"2019-12-16T22:03:33","date_gmt":"2019-12-16T22:03:33","guid":{"rendered":"http:\/\/new.nagygaspar.hu\/honlap\/?post_type=versek&p=432"},"modified":"2019-12-16T22:03:33","modified_gmt":"2019-12-16T22:03:33","slug":"vilagtemeto","status":"publish","type":"versek","link":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/versek\/vilagtemeto\/","title":{"rendered":"Vil\u00e1gtemet\u0151"},"content":{"rendered":"
\n
\n
\n
\n

(elképzelt sírfelirat
Huszárik Zoltán
A piacere c. filmjéhez) <\/em><\/p>\n<\/blockquote>\n<\/blockquote>\n<\/blockquote>\n<\/blockquote>\n

a láthatatlan temet\u0151árok kék zománcedényeib\u0151l
hová lövi magát a hamleti zene? hová nyikorog,
pattog és szirénázik a lét harmatos fele? miért
e kérdés? meddig a kérdés? mindig a végs\u0151 dolgokig?
békésen lélegz\u0151 hantokig? mindig az ásott és ágyúval
szántott gödrökig? ránk hulló göröngyökig?
kérd\u0151jel kampójában hol az egyenes intés?
valaki egyszeri remek mozdulata, mit\u0151l új törvény
születne: a föld fölfelé zuhanata; ez a homorú,
de istenült gravitálás mid\u0151n könny\u0171szerrel
az Ég felé mutatna tonnás k\u0151díszek alatt is
a megtalált végtagokkal végzett kéz és fejenállás,
de nincs: csak minden a lábam elé koppan, s míg járok,
minden súly a megtett egyenlít\u0151i kilométerek alá,
mindenütt koponyák és minden pillanat valakit él\u0151b\u0151l
halottra fordít, s az már néma szöveg, hieroglif lehelet,
csak aki él az sirat, jajgat, ordít – majd bódultan felejt,
mosolyogtató és vacogtató emléket emel irdatlan
mélységek fölé, de a mély ugyanaz, befödhetetlen
hatalmas kanyon, innen szivárog el\u0151 a tavasz, innen
a kiszikkadt csontok közül, koponyák kútmélynyi üregeib\u0151l,
hogy könny\u0171 lesz a föld; nem nyom majd agyon, koponyák,
koponyák, ti egykoron paloták – mozaikká préselt
mozgalmas terek, hatalmas sírásó játszik itt,
hatalmas gyerek, álmomban sokszor Bártfa f\u0151terén
lépdelek, azokon a kerek pár füves-hajszál koponyaköveken,
ilyenkor csupán az összes sírkertek hallják halkuló
lélegzetem, id\u0151ben ekkor H. Z.-nek üzentem-üzenem:
barátkozom a temet\u0151vel
mint madár a leveg\u0151vel
onnan is idejutunk
leveg\u0151b\u0151l egy levéllel
zuhanunk szerelempilóta
sejthetetlen kezdet óta
csak szállunk ringva hullunk
sorsunkat az Ég kirótta
vagy halálunk is kin\u0151tte
hogy életünk nyúlik örökre
úgy gyönyör\u0171 a test sugárzó
ha zöldell a f\u0171 fölötte
<\/em>és aztán a drága XX. század szerint a féligholt
paráznán elevenholtra csúszik megint, háború
háborúra borul, mint káposztalevél, ha koponyák
kelyhéb\u0151l kicsordult rémid\u0151t cipel a vér, akárha
tébolydás jóslatot, melyre az aranyló-ezüstl\u0151
temet\u0151füzek közül egy sem gondolhatott, hol most
alattuk a vakító napon, talán egy él\u0151, de inkább
egy halott ujjain számolgat bombatalálatot,
van egy pillanat – szorosan a témához simulva –
van egy kocka a film közepén, mikor repül\u0151kb\u0151l hulló
halálcsomag síz\u0151 századdá t\u0171nik át Európa egén,
és a csúszda; akár a játszótéren, már szólnék
hátra: ne kínozzanak itt kérem – s mint beton
egy induló ház romolhatatlan fundamentumába,
épül be valaki döndül\u0151 tömegsírhazába, hogy
a nyugalmas temet\u0151k fölül a szirénahang örökre
vonszolhatatlan legyen, aki csillapítaná a zajt
az is csak es\u0151ket igyon és a földmagig földet egyen,
borzasztó töredékes itt minden, mint az élet,
csak rárakódik majd csöppnyi hézagos tapasztalat,
szemeim körül pár halovány részlet sejteti, hogy
már tudom: a szívhangra is hosszú hurkot dob az enyészet,
de most arra vár, hogy a Styx tengerré koptatott partjain
id\u0151zzem és a Nagyvizet árvult koponyákkal itt megidézzem,
mely törött bárkaként hozza, oda-vissza fuvarozza
millió koponyámat; nem sírok ezen, megértem,
világgá sodorva már a bánat s az Ararát hegye
nem t\u0171nik el\u0151, legszebbek a hóval belepett temet\u0151k,
a szibériás baka- és öngyilkostemet\u0151k, csak a hó
márványa ragyog, állok még itt, az innens\u0151 partokon,
hová a Nagyvíz kicsap, millió csontgömböt sodor,
s mondom: a partnak emberarca van; minden halottnak,
csontnak, pornak ahogy a víz felé fordul
már csak jöv\u0151je van, ezért régholt költ\u0151k
sóhajos hitével mikéntha legvégs\u0151 dolgokra ügyelve,
egy virrasztó gyertyalángnyit az örökös világosság
felé, értük föllobbantok, míg dörögnek koporsófedélen
a hantok, elképzelem az els\u0151 megholtakat,
merre keringenek, merre áramlanak, mit tudnak
temet\u0151k hebeg\u0151 zöldjér\u0151l, morajló tengerek
tejfehér ködjér\u0151l, sejtik tán, hogy élünk,
vagyunk számolatlan, hamvult tüzeiben forgat-é
ez Katlan, melyet Földnek hívtunk, lészen
a lakásunk, belegurigatva mély koporsóhelyünk,
sz\u0171kre mért szállásunk – még ide görnyedve,
míg percek múlva éjfél, pereg, pereg a film,
már túl temet\u0151k éjén is, túl a sírok mélyén…
és jelez az óra: ma 1977. június 6. hétf\u0151 volt,
Latinovits Zoltán is már egy éve holt, halott,
a városban este felt\u0171n\u0151 csönd lakott, akár a
temet\u0151kben; az ország elefántfülekkel kabarét
                  hallgatott, <\/p>\n

és 1977. október 6. Kormos is halott,
és 1978. január 30. Nagy László halott
………………. és sírunk és hallgatunk… <\/p>\n","protected":false},"template":"","format":"standard","class_list":["post-432","versek","type-versek","status-publish","format-standard","hentry"],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/versek\/432","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/versek"}],"about":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/types\/versek"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/nagygaspar.hu\/honlap\/wp-json\/wp\/v2\/media?parent=432"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}