Egy derűs szeptemberi délelőttön megtudtam ott San Franciscóban hogy Podolszki Jóska is! és Úristen már két éve! mivel voltam én elfoglalva ha ’86 őszén csak úgy átlapoztam az újságokat az életemben kellett volna egy nagyot lapoznom éppen de újfent falhoz állítottak szeptember élesre köszörült dárdái és a fortyogó magyar világ – arca átvillant egy ajtónyitás fekete üvegében amikor Dankó néni fénybe szórta szavait a drága fiúról akivel én dehogy gondoltam már évek óta – miértmiértmiértnem-nemnem??? pedig nagyon megjegyeztem magamnak talán 1980 szeptemberének első napjaiban a kanizsai írótáborban ahol is estelente égett a szeszláng s ama kékségből éppen kihajolva pontosan szólt vissza Bori tanár úr meglepően sarkos tételére foszforeszkált bizony villámos mondatától a levegő és a kocsmaégbolt-alja de teteje volt a szólott szónak, mert másnap nyugodalom honolt kellett is hiszen Dobó Tihamér (Úristen Ő is elment!) házi tárlatán a fantasztikus Tisza-sorozat elé gyűltünk csaholó kutyák társaságában és nyálunkat csorgattuk néhány nagy-nagy műbarát legelöl Pap doktor/költő és Koncz ügyvéd/költő meg Tolnai vidéki/költő és Sziveri szerkesztő/költő és még legalább ennyien de mi hátul Podolszkival kicsit még a kutyákat vadítottuk egy szeptemberi derűs délelőttön ott Kanizsán és aztán fölordítottam San Franciscó-ban: Úristen a halál kutyái…!
(1988- 89)
< vissza Mosolyelágazás verseskötethez