Asszony hófehérül az őszben
és felgyújtom szoknyarojtját
hamuvá porrá, szavalgatom
neki: – "hátamon a zsákom
zsákomban a mákom" – vijjogom
a maradék földre le
csollánzsákban, levágott
mákfejekben dörömbölök s ha
börtönöm marad e kéklő gubó,
anyám én attól álom leszek!
kisiklatom a fecskéket is
toronyiránt velük északnak el
pax-diáksapkám páncélzatát
összegöngyölöm, szívem már
lélekvesztő és atomtorpedó
ahogy piros szíveken kiköt,
valaki eltérített vagy
jóra vezetett: sapkámat
egyedül Ő vasalja ki
bevallom sok kávét hörpölök
a többit erősen fogadom…
s tagadom – de nem "kocsmatőtelék"
anyám én attól méreg leszek!
halottak napjára, Szen’ Mártonra
már meg sem érkezek
lányok után minden
csavargásomat akár a leckét
felmondtam, menyasszonnyal
többé nem ijesztek mezőt,
vadnyulat, bár a város szélinél
őznyomra leltem szerelem
szeptemberében az utolsó
buszok ideje után és minden előtt
Erzsébet napra levelem,
sosem díszes lapom, mint
Szűzanya-Mária meglátogat, de
betlehemi első királynak innen
elszököm, ajtódon hóval hideggel
beesek, fenyőkoronás pillanatban
jászoltérdeinken ringassuk meg
a kisdedet, hát "fel nagy örömre"
hűlt helyemre a szaloncukor,
a 365. nap kopog mámortalanul
ahogy indul megint egy megbicsaklott
év, felpofozott ébresztővekker,
ahogy megint és ismét reménytelen,
s én valahol józanodva nyugtalan
leszek! – mint dördülés előtt
az apróvadak, nehogy ez évben
jöjjön távirat, melytől szétszóródok
mákként a semmibe, ha így szólítana:
"ANYAAD ………………….. GYERE"
de kányafekete gúnyám nincsen
Isten nem lehetsz kegyetlen
álom leszek, méreg leszek
vagy hó! – mindent belepek,
rálicitálok az időkre, már
tízforintos pelyhekkel jövök,
befödöm vizek homlokán a
sírást s anyámmal hófehérülök
< vissza Koronatűz verseskötethez