Nincs szörnyűbb annál mint éjszaka kettesben maradni egy félkész verssel először is nem hagy aludni föltárja minden fogyatékosságát bár ezt úgy teszi mint valami szenvelgő pártszűz aki arra pályázik hogy vérét ontsa érted de aztán kiderül: már az első hajnali kakasszó előtt egy érzékeny mellre tűzhető membrános jelvényért elárult
nincs szörnyűbb illetve van: az éjszaka sejtelmesen bénít és csábít egyszerre belépsz a szentélybe s a kárpitok mögött árnyak tolakszanak ebből keresnéd a megfelelő szóvonalzót mellyel a félkész portéka lelkét valahol a súlypont körül megcsiklandoznád hogy kimozduljatok ebből a buja semmittevésből
ha már nem álom de iszonyú álmosság gyötör mikor ő kezd éledezni és követelőzni mint a teremtést roppant türelmetlenül viselő ember kényesebb oldalbordája hát kényszerűségből is belátva hogy nem menekülhetsz kávéra teára gyújtasz egyikre a másik után
égő csikkjeid a kint égve hagyott csillagok legyen csak emlékezetesebb az éj így rendelkezett ő míg alakult és idomult a múlhatatlannak tetsző kéjben agyad és véred millió sejtjének protonját használva és pörgetve
alakult már az ablakon a hajnali párafolt tigrist mintázó csipkézete és a hideg lehelet mely a halált akarta szívedre fúvintani halj bele halj bele ebbe az éjszakába s te már nyugodtan nézed a szerelem-lucsokban magzatvízben meghengergetett drága testet meleg és lüktet a fehér gyolcs papíron míg indigó pelenkákat kékít feketít alája kezed majd röpteted mint az ég madarait
ablakod már természetes fényben nyílik: ő kész de te most félsz mit is tettél ha nem látsz ha nem látnál a hegy mögül az éppen felbukkanó Napostyában egy biztos jelet: fehér mint az éjszaka mélyén a nagyon fehér
< vissza Tudom, nagy nyári délután lesz verseskötethez