„Az Isten azzal sújtott minket,
hogy hagyja, tenyésszék lelkeinkben a félelem.
Hogy elaltatta a magunk erejébe vetett hitet.”
hogy hagyja, tenyésszék lelkeinkben a félelem.
Hogy elaltatta a magunk erejébe vetett hitet.”
(Szilágyi István: Hollóidő)
Éjjel hajnalban lódobogás
ködzászlókkal megérkeznek
a vértől csatakos katonák
nem tudni honnan
melyik vesztett csatában
harcoltak éppen
s kinek az oldalán
nem kérnek enni sem
kulacsuk mélyéről
egy kortyot ha isznak
már álltukban elalusznak
s eldőlnek mint a zsák
különös katonatemető
ez a fejfátlan udvar
de nincs nyugtuk itt sem
álmuk zenitjén beszélnek
hánykolódnak szegények
évszázadokig mondják
mi volt az utolsó tánc…
s a halál kivel hált…
csupa csontváz a leltár
míg az üldözők ideérnek
de ők is csak inni kérnek
csatázhatnékjuk elszállt
félni magunktól kell már!
– – –
Aztán nem történik semmi
a lovakat kicsapják legelni
az udvar fölött szél jár…
a csönd történelmi.