"velünk nőnek sebeink"
(D. K.)
A sorok közé gyomorliggató pálinkák ütegei jönnek valahogy még tartani a frontot. A szavak között már nincs irgalom: minden az égbe robban Jézust szívmagasságban, szemből leszólítani, amire csak a vérző katonáknak, költőknek van joguk.
A versek között: évek, lapszámozás; költők között: lerombolt múzsák és "fölserdült" folyóiratok, átköphető látszat-kínaifalak, csalhatatlan szerkesztők és átverhető olvasók, mint fontos kellékek, kellékesek egy érdektelen szuperprodukcióban. Ennyit általában a helyzetről. … Különben kérdésedre nagyon személyes ügyek: ha jól figyeled, elégiáim ott ragyognak az Estiben és a Sportban, mert így a demokratikus, ezt a két lapot agymosásként, jövet-menet a legtömöttebb pesti buszokon is utolsó betűig olvasom; s nem ám álmomban, de tegnap este egy tisztes budai ivóban maga A. E. ivott mértékkel, majd fizetett mérgében ellilult önmagával – ahogy illetlen ejtik az egyelőre legnagyobb Ft-egységet* – s így idézett az elképedt, de irodalomhoz értő főúrnak, természetesen önmagától: "rohadunk a forradalomban", ami csupán a filológusokat kavarja meg; egy-két hanggal nem tudnak elszámolni majd, és a száz évnél is öregebb költő memóriáját kárhoztatják. Ennyit erről a budai ivóról s rólam röviden.
* 1980-ban
< vissza verseskötethez