Nincs szörnyűbb annál
mint éjszaka kettesben maradni
egy félkész verssel
először is nem hagy aludni
föltárja minden fogyatékosságát
bár ezt úgy teszi mint valami
szenvelgő pártszűz aki arra pályázik
hogy vérét ontsa érted
de aztán kiderül: már az első hajnali
kakasszó előtt egy mellre tűzhető
membrános jelvényért elárult
másodszor sincs szörnyűbb… illetve van:
az éjszaka sejtelmesen bénít és csábít
amikor váratlanul belépsz a szentélybe
s a kárpitok mögött árnyak tolakszanak
hát keresed a megfelelő szóvonalzót
amivel a félkész portéka lelkét valahol
a súlypont körül megcsiklandoznád
hogy kimozduljatok ebből a buja
semmittevésből
ha már nem álom harmadszorra sem
de iszonyú álmosság gyötör
mikor ő kezd éledezni és követelőzni
mint a teremtést roppant türelmetlenül
viselő ember kényesebb oldalbordája
hát kényszerűségből is belátva
hogy nem menekülhetsz
kávéra teára gyújtasz
egyikre a másik után
bent elszórt égő csikkjeid
kint égve hagyott csillagok
legyen csak emlékezetesebb az éj
így rendelkezett ő
míg alakult és idomult
a múlhatatlannak tetsző kéjben
agyad meg véred
millió sejtjének protonjait
használva és pörgetve
alakult már az ablakon
a hajnali párafolt tigrist mintázó csipkézete
és a hideg lehelet mely a halált akarta
szívedre fuvintani halj bele
halj bele ebbe az éjszakába
s te már nyugodtan nézed
a szerelem-lucsokban magzatvízben
meghengergetett drága testet
meleg és lüktet
fehér gyolcs a papíron
míg indigó pelenkákat kékít
feketít alája kezed
majd röpteted mint az ég madarait
ablakod már természetes fényben nyílik –
ő kész de te most félsz mit is tettél
ha nem látsz ha nem látnál a hegy mögül
éppen felbukkanó Napostyában egy biztos jelet:
fehér mint az éjszaka mélyén a nagyon fehér
< vissza Ezredváltó, sűrű évek verseskötethez