Az éj fényitatósán
csillagok fehérje hull át
s lesz minden vakká
hajnali horizonton
– mert küldi valaki –
hegyek mögül keze
fölmutatja a napostyát
éledjenek a halálbabugyoláltak:
feledett népek kihűlt dolgok
kőbemártott páfrányerek
csigaházkarikák
és te járj velük sugárruhában
perzselő szeretetben –
de élednek azonmód
a csillagok szemeit bekötők
akik a világosság nevében
újra és újra sortüzet vezényelnek
az ártatlan fényűekre –
már kezdetek óta a harmattal
telt üres bakancsokra meredek
hogy a visszatartott sírást hallom-e
átfestett hajnalok kivégző falainál
< vissza …nem szabad feledNI…! (Versek – 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára) verseskötethez