(episztola zágoni nővéremnek, N. Irénnek)
Bezárul borítékba az ősz, a tél.
Postára megy gyalog a vers – zenél.
Duna viszi a levélhullató évszakot.
Elúsznak a tél elé korai jégtorlaszok.
Megyek a vers után s fejemet viszem
kezemben. Hasonlít rám, hasonlít igen.
Levették “könnyű” csatákban. Csak egy szisszenés
hallatszott, mikor elállt a szívverés.
De aztán minden pörgött és forgott tova.
Felejtsem el, töröljem le, legyek mostoha
a megtörtént őszhöz, télhez: a “józan” áruláshoz?
Felejtsek én? Az én időm majd megnyugvást hoz?
Itt várok Rád, ebben a szobában. S érkezel
levélformában, ahogy csak elképzeled.
“A szabadulás bármely formája érdekel”
már. A hirdetés helyén valaki áll és énekel.
(1985. Benedek napján)
< vissza verseskötethez