Szabad vers 10 év múltán
Bár a Múlt-at egy félországnyi lakosság
(legyünk nagyvonalúak, mint a közmegdolgozó és vélekedés-kurkászó
jósok) végképp eltörölné, mert egyszerűen
kellemetlen s pszichológiailag is bizonyított,
hogy a felejtésre (és a feljelentésre!) való hajlam
alapvetően emberi tulajdonság, hisz általában a populációk
szeretnek inkább a csábos jelennel bensőséges viszonyba kerülni,
ebből következik, hogy tegnapi és tegnapelőtti bűneikre,
vétkeikre mutogatni ormótlanság, s előbb-utóbb kigondolják
és megvalósítják – törvény, ergo hatalom által -, hogy ez
büntetendő és közszolgálatosan is elítélendő legyen – – –
Szóval nem szép barbár kézről beszélni, ha díszes fogadáson
pezsgő pezseghet ugyanazon kézben, vagy ha bőrünk mentése
érdekében nyíltan vádoltuk, máskor titokban föladtuk társainkat,
akikről mindig meghatottsággal beszélünk, esetleg segéljük
családtagjaikat is – – – (igaz nem voltunk könnyű helyzetben,
s így a napi tükörbe tekintés se lehet könnyű, még akkor sem,
ha tettünk ezt-azt…)
Nem szép mohó szégyenvállalónak lenni, pláne úgy, hogy mások
helyett és főleg túllihegve, és a magunkét, mint egy kis
nüansznyi tócsát elegánsan átlépve hirdetjük a nagy
kiengesztelődést, megbocsátást a rangosok és rangtalanok körében,
akik nem ugyanazon penitenciát kaphatnák, ha lenne/lett volna
valami töredelmes bánat, akár egy fátyolos bocsánat szavacska
a mértékadó helyekről, nos így a Múlt, bár gondosan eltüntetve
(külön kimentve minden részletre ügyelően) marad, van és szép
jövője lesz egyszóval nem nyugszik, nem fér el bőrében, börtönében.
(1994)
< vissza Tudom, nagy nyári délután lesz verseskötethez