Kérdeztél, s akkor nem válaszoltam
Neked, énszentem, Augustinusom,
Csak magamban motyogtam
Valamit: – véletlenül tudom,
Hogy mit, bár emlékezetem
Rövidül, mint a téldélutáni árnyak,
Ahogy hűvös magányukban a hó
Vetítővásznán vibrálva föl-le járnak.
Ez itt a teremtett, kies, földszerű tér,
Rajta néhány milliárd lassú-láng- pokol,
Tüzüket úgy oltanám, mint szomjamat,
Mennék-maradnék is, habár nem tudom.
Kérdezz, legalább még egyszer,
Énszentem, Augustinusom!
< vissza Ezredváltó, sűrű évek verseskötethez