Uram, ha verset szólna szám,
két kezem elé tapasztom,
csak a tenyér kérgét égeti
talán: te, ne halld meg hangom!
A kínlódás éve ez,
a végképp árvaságé,
a repülni-miért szólamé,
az áthúzott madáré.
A száj börtönudvara,
fog-katonák sorfala,
nyál-vizesárok nyara,
készül szavaim sara.
Uram, te suhogod nekem:
jöjjenek ketreces szavak!
S nyelvem pallosával ölöm
el őket… hallgatni szabad.
< vissza Földi pörök verseskötethez