Nézed amint felhők
színes öklei úsznak a hegylánc
és dombság övezte
víztükör hátán
Mintha csak borotvált arcon
vad szeszek árnyéka
kúszna a két part
fénylő szembogarába
Lám milyen hosszú az eső
suhogó kaszája
amint végigezüstlik
a tó közepén
Csak fojtott dallama lenne
a fülöpi hegy tetején
indián nyiladékból kitörő
révült kiáltás madarának
Látod nyílként röppen
ez a tekintet-sólyom
s délies nyugaton fonyódik lábára
napsárga löszből az este
Vagy éppen szemközt bogláros
ékei közt csillan még utolsót
a legnagyobb csillag
nyugtával dicsérd eztán napodat
Mert ha úszó félszigeted tornyaiból
már vízbe veti magát a harangszó
s pisztrángsebesen tova reszket
majd úgyis a halászok horgára akad
< vissza Újabb versek verseskötethez