Nagy Gáspár emlékezete
Ki betűzi ki
nekünk a múltat,
a bérbaltavári jászolodat?
Ki betűzi ki
nekünk a hiányodat,
az ima-térdeplő zsámolyodat?
Ki betűzi ki
nekünk a harangszókat,
a szívben zúgó-elhaló morajokat?
Ki betűzi ki
nekünk a félelmünket,
a sírsovány ajkakká szikkadt rémületet?
Ki betűzi ki
nekünk a hitet,
oltó késsel a bordák közé ki metsz?
Ki betűzi ki
nekünk a könnyeket,
a fény vesztőhelyébe sorjázó éjeket?
Ki betűzi ki
nekünk az anyaföldet,
az idő göröngyeiben csírázó kegyet?
Ki betűzi ki
nekünk sárfeliratodat,
a szent humuszba lépő talpnyomodat?
Ki betűzi ki
nekünk ötvenhatodat,
csillaghulló forradalmi mámorunkat?
Ki betűzi ki
nekünk a szerelmedet,
a gyónásra sorban álló testvéreidet?
S ki betűzi ki nekünk végre a neved?
—
(hallom Istent, amint súgja,
Odaát is mennyire szeret…)
Lajtos Nóra
Agria 2019. ősz p. 30.