Nagy Gáspár emlékére
Ragyog az ég kupolás sátra,
egy verset küldeni odaátra,
ahol az utak a semmibe futnak,
s nem leszel többé üldözött vad.
Égi megbízatásod is lejár,
s az ítélkezőn nincsen talár,
nem sírnak bilincset kezedre,
ott leszel valahol lebegve.
Amit Rimbaud súgott, megérted,
egy halálnyi lett súlyos vérted,
fájt az árulás, ha roppan a gerinc,
s a becsületnek nyoma sincs.
De szóvá teszed még, elmenőben,
hogy a szobád mily levegőtlen,
a szabadságban fuldokoltál,
körötted égett annyi oltár…
Az ezredváltó sűrű évek
hamuja belepett téged,
pedig hordoztad fénylő arcod,
s amit vívtál, a legvégső harcot.
S keressük azt a szalmaszált,
ami egykor kezedbe szállt,
a jászolból, mert Isten akarta,
hogy elérj az utolsó partra.
Péntek Imre
Agria 2019. ösz p. 11.