Prózakötetek -

Kormos István – Csohány Kálmán: Szegény Yorick (1984)

Se házam, székem asztalom
Surabajában vásált gyöngyöm
foszlott magasnyakú pullóver
fekszem könyéken puszta földön

de semmi vész gyerekeim
sajnálnotok fölösleges
világokat varázsolok
amikor akarom

Kormos István 110 soros nagy verse, a Nakonxipánban hull a hó kezdődik így, de a lezárult élet és mű leghívebb pillanataként is felfogható, mert tömény magyarázatot kínál a lényegről: arról, hogy ki volt Ő, és arról: miképp teremtett, varázsolt világokat. Ebben az indító (megindító és felszabadító) 8 sorban minden egyes szó elmozdíthatatlanul helyezkedik el a tehetség mágneses terében: odavonz szívet és tekintetet. Közben egy külön világ, egy bekerítetlen tartomány polgárai leszünk, mert egyszerűen nem lehet kitérni a szavakba sűrűlt varázslat elől. És nem is akarunk kitérni, ha a költő Surabajában vásált gyöngyöt ígér, ha az elősorolt szegénységet önérzettel és dacos hetykeséggel félresöpri, szinte hallhatóan ránkdörögve: de semmi vész gyerekeim!
A magyar költészetben Csokonainak és József Attilának törvényes rokona; s azon legendás költők társa, kik legkevésbé foghatók be a szokványos irodalmi koordináták szárába, szögébe. Ritka szavaiból szótárt kínál a nyelvet felejtő és sivárosító poétáknak. Utánozni mégis reménytelen, mert úgy egyéni, hogy saját hangjában sem monoton, versei örök meglepetésekre nyílnak.
„Páratlan versbeszéd az övé a hazában. Diákos, kópés, góbés fintoros meg fricskás kezdettől végig… Örök elevenség, mert megrögzötten sohase elemez, így eleve elrettenti héthatáron túlra az unalmat.” Így szólt koporsója előtt – életművét méltatva – költőtársa, Nagy László.
Három hét híján 54 évet élt. Titokban hűségeskedő szíve örökre megállt 1977. október 6.-án.

(1984. Nógrád Megyei Tanács Kiadása [Fülszöveg])



< vissza prózakötethez