Prózakötetek -

LANCZENDORFER ZSUZSANNA–GÜLCH CSABA: A LILIOM VÉRE,
DELY MÁRI BALLADÁJA A NÉPHAGYOMÁNY ÉS A KÖLTÉSZET TÜKRÉBEN

Lanczendorfer Zsuzsanna és Gülch Csaba könyvbéli találkozása Dely Mári balladája és főleg a balladából kibomló tragédia, drámai történet okán egyáltalán nem véletlenszerű, mondhatni szükségszerűség. Mondom ezt úgy, mint aki már korábbról (1987-ből) ismerte a költő Gülch Csaba első kötetéből a versek után szereplő monodrámát is, a tragikus sorsú erdélyi poétaasszonyról, Hervay Gizelláról. Akiről tudni kell: előbb volt férjét, a zseniális tehetségű költőtársat, Szilágyi Domokost veszítette el, majd nem sokkal utána közös gyermeküket, a 17 éves gyönyörű-lángész fiút, Szilágyi Attilát, alias Kobakot is. Szilágyi Domokos öngyilkos lett 1976-ban Kolozsvárt, Attila pedig hamarosan a bukaresti földrengés egyik magyar áldozata. Hervay Gizella cipelte még néhány esztendeig a kettős hiány iszonyú terhét, aztán ő is befejezte a dalt… 1982-ben Budapesten. Most már együtt vannak a Házsongárd békés-békétlenjei, szentjei, nagyálmú magyarjai között.
Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzi, oknyomozó tudós és roppant alapossággal dokumentált történetfeltárása, valamint a tragikus gyilkosság-történetből született újstílusú balladák bemutatása lefegyverző. Talán azért is lehetett rendkívüli a kutató buzgalma, mert hazai tájon mozgott: ugyanis az 1874 Kisboldogasszony napján (szept. 8-án) gyilkosság áldozatául esett leány felpéci volt s talán még a családi rokonságból is származott, akit a 27 éves molnárlegény, Török József a vesszősi malomban, ha szép eufemizmussal mondjuk, szerelemféltésből brutálisan megölt a távoli Győrujfalu közelében.
A történet látszólag egyszerű, köznapi. Szerelemféltés, nemi vágy, ellenkezés, aztán esetleg a megszégyenüléstől való félelem vagy a felhorgadó bosszú, pillanatnyi menekülési stratégia visszavonhatatlanul a tragédiához vezethetett.
A tudós néprajzos, az alapos oknyomozó egyetlen szálat sem ereszt ki a kezéből, s a látszólag száraz dokumentumokat, korabeli hírlapi tudósításokat a gyilkosság tényéről, a tárgyalásról, az ítéletről, továbbá a családi háttérrajzokat, az áldozat és a gyilkos oldaláról is éles, kutató szemmel átvilágítja. De nem von le tetszetős, már valóban balladai homályba vesző vagy oda kívánkozó következtetéseket. Holott egyik-másik történetmondó, és a védelem is mintegy az áldozatot is bevonná a tragédia, a bűn okozója, kiváltója enyhítő-kiegyenlítő meséjébe. Ha nem megy a malomba, mért ment a malomba, mért maradt egyedül ott éjszakára. Vonzódott a házas legényhez… A malom, mint rossz hely stb. Ha nem olyan szép és kívánatos a nemesi származású, evangélikus vallású Dely Mári, akkor tán nem is történik meg a jóvátehetetlen bűn.
Azt gondoljuk, hogy Török Józsefet az ítélet indoklása szerint igazsággal ítélték életfogytigra s került a hírhedetten szigorú ilavai börtönbe. De csak öt évig szenved ott, mert egészen fiatalon, 32 éves korában meghal. Bevallom: erről az öt évről olvastam volna szívesen akár csak egyetlen börtöni följegyzést, amelyből a rab magaviseletére, lelkiállapotára, lelki tusakodására lehetne következtetni. Egy mérgezési kísérletről tudunk, melyet még a fegyházba kerülés elején kísérelt meg az elítélt családja, talán a szégyen miatt, talán, hogy eléje menjenek a súlyosabb ítéletnek, tehát a kivégzésnek. (Esetleg más miatt… hátha mégsem ő a legfőbb tettes, s jobb ha már nem vall senkire, de ezek lehetnek nagyon bizonytalan, mai okoskodások…)
Ennél a primér történetnél sokkal fontosabb, hogy miképp alakul át mondható, énekelhető szöveggé, balladává? Továbbá az, hogy annyiféle szép változatával mit képes fölidézni hallgatóságában? S képes-e egyetemessé válni, vagy a nagyon fontos kisebb közösség, a lokalitás kincse maradni olyképp, hogy saját színei, téveszthetetlen zamatai vannak, de mégis a legáltalánosabb emberi kérdésekre ad választ. Erdélyi Zsuzsanna igen fontos megállapításait mi is idézzük, mert e ballada leglényegére, s föltárásának miértjére is választ kapunk.
 „…ezek az új típusú balladák sok vidéki tragédiát jeleznek, s érthető, hogy költészetté formálódnak. A népet foglalkoztatja, borzongatja, s ahhoz, hogy megemészthesse, ki kell magából énekelni. E kényszere mellé járul még sok esetben okító igyekezete is, ha nem is lehet morálnak nevezni, de mindenképpen benne van a figyelmeztetés lehetősége is. Dobra verjük, hogy tanuljanak belőle.”
Hogyan is mondja az egyik változat?

Gülch Csaba A vérző liliom címmel, egyáltalán nem afféle appendixként, vagy tanulság-összegereblyézőként egy erős, monodrámát tette a könyv-test utolsó hatodába. S ezzel más dimenzióba is emeli a gyilkosságtörténetet. Valóban megemelt, szépen megmunkált szöveggel, költői nyelven gondolja tovább, vagyis teremti Dely Mári történetét, amely, szerintem már megvallott, tételes hittel is átitatott ima. Mély confessió. Megjegyzem: igen szerencsés a két szöveg elválasztása, illetve a dráma fölvezetése a 183. oldalon, ahol Kodály és Vargyas Lajos magvasan szól a tudományos és művészi megközelítés más-más módozatairól, amelynek a hiteles gyökere mégis egy, ahogy Kodály mondja: „a tudományos és művészi nagyság alapja ugyanaz: az igaz ember, vir justus.”
Gülch drámája a kivételes empátia drámája, melyen látszik, hogy őt igazán megihlette a XIX. századi felpéci hajadon tisztaságát élete árán is megőrző sikolya. A haláltusa drámája, filmszerűen hívja elő képzeletét.
Tud szólni az angyalok (vagy azok közül csak egy) rendkívül finom nyelvén, tökéletesen belehelyezkedve a bonyolult női lélek-műszer kilengő mutatójába. Tud megidézni, idősíkokat mozgatni és a dramaturgiai helyeken hitet adni, ha tetszik terjeszteni okulásunkra, lelkünk megmentése végett. Tudja érzékeltetni, hogy ha halálunk tán nem is így történik, de végesen és végtelenül egyedi lesz, s mindenkinek magának kell a tű fokán átvergődnie. Tehát vessünk számot minden nap életünk leltármérlegével. Borzongató és gyönyörű a tanulság: még megmentheted a lelked, és ez sose késő. Még meg tudsz bocsátani azoknak is, akik ellenedre törnek. A szeretet-himnusz, amely végeredményben a valahai hitetlen tarzuszi Pál műve, túl esztétikai szépségén a legigazabb dologról beszél, midőn gazdája tehetsége már az egyetlen igazságot, a Megváltót szolgálja. Dely Mári lelkét a szeretet emeli Urához, s ebben a szeretetben benne van életfelajánlása és tán a megbocsátás annak is, aki a börtönében még öt évig kénytelen háborgó lelkével számadást végezni, míg a végsőre sor kerül. S igen, föltehetjük mi is a kérdést, a monodráma egyik legsúlyosabb mondatát, amelynek korunkban ugyancsak kivételes aktualitása van: „Mikor lépi át az ember önkéntelen mozdulattal a határt Isten és az ördög között?”
Dely Mári a vérző liliom itt hajladozik előttünk gyermekként, gyönyörű hajadonként, itt bontja ki szépségét, amely a bebocsáttatásra váró lelke lényege: tiszta, mint ama liliom, amely vérével mosta magát tisztára, vére áldozatával védte magát az Ő Urának, úgy ment be az Ő Menyegzős házába. Habár a földi életben is menyegzőjére készült, de halálával a legnagyobb vőlegény szeretetére-szerelmére lett méltó.
A nyitó és záró versfoglalat, mint két pánt fegyelmezi az érzelmileg már-már túlfeszült, kérdőmondataival a normális szívlüktetésnél hevesebb ütemezésű, dikciót, megiramló drámaszöveget, s közben a liturgikus népénekek, balladarészek, imák jótékonyan lelnek – afféle dramaturgiai jelzőbójaként –, csillapító szerepükre.
Mindezeket a dráma megvalósult látványa, hangja, a szünetek, lélegzetvételek megidézett, csak elképzelt felütés-sorrendje nélkül fogalmazom.
A Vérző liliom Dely Mári balladáját a néphagyomány és a költészet tükrében villantotta föl és villantotta egymásba.
Lanczendorfer Zsuzsanna szakszerűsége, pontossága olyan ingathatatlan biztos alapot jelentett a ballada-történet kibomlásához, amelyre Gülch Csaba nagy invencióval – és alázattal – építhette a maga szuverén nyelvi-lelki és hitbéli vallomását. S ez a vallomás Dely Máriéval egyező volt, s mi több: szívünkben is meghallgatásra talált.

Sopron, 2003. december 5.

(Műhely, 2004/2.)

< vissza prózakötethez