MI A KÖLTÉSZET FELADATA MAGYARORSZÁGON?
A költészetnek ma sem más a feladata, mint volt a kezdetekkor. Egyrészt az, hogy ezt a csodálatos nyelvet, amelyet kaptunk édesanyánktól, és kaptunk ettől a nemzettől – őrizzük. Ha pedig tehetségünk van rá, akkor jó értelemben gazdagítsuk. Ahogyan Ady Endre mondta: őrzők, vigyázzatok a strázsán!
A verset a legszemélyesebb műfajnak gondolom. Különösen fontos, hogy a költő minden korban, így a XXI. században is nagyon vigyázzon arra, hogy megfogalmazásában a legpontosabban és esztétikai értelemben a legszebben kifejezésre jusson az igazság, s az életével, a tetteivel is igazolja azt, ami ott van a papíron. Nagy elődünk, Arany János az Intés című versében írja: „Szólj erővel, és nevezd meg Ön nevén a gyermeket; szólj gyöngéden, hol az illik, – s ne keríts nagy feneket”. Ez egy Arany János-i aranyszabály, és a XXI. században is minden jogunk megvan arra, hogy pontosan szóljunk, célba találóan, és erővel, de tudjunk gyöngéden, nem harsogva szólni akkor, amikor annak van helye és ideje.
A magyar költészeti hagyományt, a nyelvet azért is kell őriznünk, mert ahogy Illyés Gyula mondotta volt: a magyar irodalom, a magyar költészet a kézfogások története. Balassi Bálint kezét fogja Zrínyi Miklós, a költő, az ő kezét fogja Berzsenyi Dániel, az övét Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Arany János, és a XX. században az ő kezét fogja Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, majd következnek az én legjobban szeretett kortársaim: Jékely Zoltán, Weöres Sándor, Pilinszky János, Kormos István és Nagy László. Ez a kézfogás-sor azért fontos, hogy tudatosítsuk: a magyar költészet egy olyan páratlan érték, amely nyelvébe bezárt, és a fordítási lehetőségei a prózánál jóval kisebbek. Magyar költőnek a XXI. században is tisztában kell azzal lennie, hogy egy nagyon kis népnek a szószólója. Aki az igazságot tudja mondani az élet bármely kérdésében, az – megint Illyést idézem – „a reménység helytartója”. Most a költőknek nagy felelősséggel kellene lenniük azok iránt, akik alul maradtak, szegények, leszakadtak, és lassan egy aluljáró Magyarországot képviselnek.
(Képmás, 2004. április)
< vissza prózakötethez