Nagy Gáspárnak
A napot elfogta valaki
a szél a lombokba visszaült
a lélekvadászt már hallani
méri a csírátlan tiszta űrt
ki gyűlöl minden fényeket
lábai vasbeton oszlopok
bazaltbakancsban lépeget
s tömege alatt ott ropog
a csillag-avarba hullt idő.
Az ezüstsodrony ím elszakadt
kerék kútkáva összetört
a roncsolt kancsó ottmaradt
vajh ki kezdi újra ezt a kört
a malom lassún jár mint a hold
az őrlő leányok alszanak
valahol gyöngybagoly rikolt
valakit épp virrasztanak
kit régóta hív a Rendező.
A tükröt dérhomály szállta meg
most titkosítják az arcodat
már dekódolták a verseket
és gumibot gáz könny-áldozat
vár Pesten az égi madárra
holott leszálló helye sincs
tollával tömjük párnád puhára
míg szárnyain kattan a bilincs.
Vári Fábián László
Hitel, 2007. 3. sz. p. 22.