Szent István és Szent Gellért emlékezete
A Symphonia Ungarorum szövegkönyv Szokolay Sándor oratorikus szimfóniájához, ez magyarázza meg a vers ajánlását: „Szokolay Sándornak, az ihletadónak”. A szimfóniát 2000. január 3-án a Magyar Állami Operaházban mutatták be a millenniumi ünnepségen, a keresztény magyar állam ezeréves fennállásának ünnepén. A vers az Ezredváltó, sűrű évek (Száz vers 1998 márciusától — 2003 márciusáig) című kötetben jelent meg (Széphalom Könyvműhely, 2003). Nagy összegző, a magyar sorskérdéssel foglalkozó költemény, olyan versek sorát folytatja, mint Kölcsey Zrínyi-versei, Vörösmartynak az 1840-es években írt nagy közéleti költeményei vagy József Attila Hazám-ja. Párja a Nagy Gáspár-kötetben közvetlenül utána lévő Hullámzó vizeken kereszt, König Róbert linómetszeteihez. Mindkét költemény tizenkét részes kompozíció, mindkettő történelmi számvetés, közösségi óda, ám balladisztikus hangvételű egyben; sűrítő, szaggatottnak tűnő, mégis szerves egységet alkotó nagyvers.
Görömbei András Nagy Gáspár-monográfiájában leírja a Symphonia keletkezési körülményeit, Szokolay Sándort idézve: „Szokolay Sándor azért kérte meg Nagy Gáspárt a szövegkönyv írására, mert megragadta őt az, hogy ’művészete minden összetevője, belső és külső világának teljes egyensúlya HARMONIKUS RENDBEN ÉL! Erre a ’rendre’ lenne szüksége egész rendezhetetlen világunknak.’ Szokolay Sándor azt is észrevette, hogy e kompozícióban Nagy Gáspár költői megérzései ’a sorsszerű súlyos összefüggések múltján-jelenén át a jövőbe-világító jelenségek történelemmé váló törvényeit’ a bizonyíthatóságnál jobban felismerik. Mindamellett rokonszenves volt számára az a vakmerőség, amellyel Nagy Gáspár mindenkor élesre állította verseit” (Görömbei András: Nagy Gáspár. Pozsony: Kalligram Könyvkiadó, 2004, 180–181).
1. A Symphonia Ungarorum üzenete az, hogy a magyarság mindig túlélte a veszedelmeket, mert védelmezte az a hit és erkölcsiség, melyet szent István és Szent Gellért teremtett meg, olyan erővel, hogy a máig elér, ma is hat: ez a hit és erkölcsiség, ez a „harmonikus rend” megmaradásunk biztosítéka. Szent István imára kulcsolt keze hídként köti össze a múltat a jelennel, ez a kép teremti meg a költemény egységét; az elején ezt olvassuk: „ott az a kéz / az az egyedüli / mely imára hajlik /mintha szép aranyló hídon /kelne át egy nép / mire meghajnallik” – s ekképp zárul: „Királyi kéz / vérünk vére / Bennünk lüktet / ezredéve!” A 2. és a 3., valamint a 11. és a 12. rész — mint egy széles keret — tartalmazza a kéz–híd metaforát. Ez a mondanivaló és a szerkezet tartópillére. A költemény egységét az ősi ritmikájú hangsúlyos verselés és az archaizáló rímelés erősíti.
2. A költemény megértéséhez több és többféle háttérismeret szükségeltetik. Ide tartoznak a költő gyermekkori élményei: „Pannonhalmi diák korában Nagy Gáspár gyakran ministrált a Géza fejedelem által alapított altemplomban. Pannonhalmán a falak is megőrizték a kereszténység felvételének és az államalapítás korának emlékét. Bencés diákként Nagy Gáspár is gyakran kirándult Bakonybélbe” — írja Görömbei András (i. m. 179), majd magát a költőt idézi: „A krónikák szerint Gellért püspök több évig itt remetéskedett és imádkozott a térítések után még sokáig (máig!) pogánykodó magyarokért.”
Szent Istvánról tanulnak a mai diákok az iskolában, Szent Gellértről kevésbé, ezért szükséges róla néhány szót ejteni. Szent Gellért velencei származású bencés szerzetes volt. 977 után született, és 1046. szept. 24-én halt meg, a Vata vezette lázadó magyarok ölték meg a Kelen-hegy — a mai Gellért-hegy — Duna felőli sziklás oldalánál. (A bencés vagy Szent Benedek-rend a Nursiai Szt. Benedek által alapított és a montecassinói monostorban 529 körül bevezetett szabályok szerint élő szerzetesrend. A bencés szerzetesek missziós szándékkal már Géza fejedelem korában megtelepedtek Pannonhalmán.)
Szent Gellért prédikációival csodálatot és elismerést váltott ki a királyból és a hozzáértő pécsi püspökből (Mór pécsi püspök magyar ember volt). Szent Gellért maga választotta bibliai passzusokat magyarázott nagy hatású beszédeiben. Két legenda maradt fenn róla, a nagyobb és a kisebb. A nagyobbik legenda alapján azt gondolhatjuk, hogy eleinte latinul beszélt, s tolmácsra volt szüksége. A malmot hajtó asszony énekének nem értette a szövegét, hiszen megkérdezte: „Valter, magyarázd meg nekem, mi ez a különös dallamú ének, amely zengésével arra késztet, hogy hagyjam abba az olvasást?” Ekkor hangzik el Szent Gellért szájából a híres megnevezés: a különös, pentaton dallamú ének a Symphonia Ungarorum, vagyis a magyarok szimfóniája. Szent Gellért később bizonyára megtanult magyarul, másképp nehéz elképzelni a térítéseket.
Tudjuk, hogy Szent Istvánt elbűvölték Szent Gellért prédikációi, csak arra gondolhatunk, hogy első királyunk tudott latinul. Miért is ne? Tudtak latinul a papok is, nagyon is művelt emberek lehettek. Az első prédikátorok iskolázott, a retorikát tanulmányozó emberek voltak. Az iskoláztatás egyidős az államalapítással, 996-ban Pannonhalmán alapították az első iskolát a bencés szerzetesek. A középkori oktatási rendszernek megfelelően a retorikát is tanították a trivium részeként. Erre bizonyíték a XII. századi latin nyelvű esztergomi diákjegyzet, többek között a Rhetorica ad Herennium 4., stilisztikai könyvét tartalmazza. Arra pedig, hogy magyarul is prédikáltak, fényes bizonyíték a Halotti beszéd. Nemcsak a biztos hit, hanem a biztos műveltség alapjai is ekkor tétettek le (vö. Az egyházi szónoklat története. In: Adamik–Jászó–Aczél: Retorika, Osiris, 2004, további szakirodalommal). Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert nincsen a köztudatban az a tény, hogy a Szent István-i Magyarország az akkori Európa nagyhatalma, erős állam volt, mint ahogyan tekintélyes volt a honfoglaló magyarok országa is. (Belegondoltak-e abba, hogy micsoda szervezettség és erő kellett akkora hatalmas terület elfoglalásához és megtartásához?) Szent István lelkületének megértéséhez nagyban segít Prohászka Ottokár egyik augusztus 20-ai beszéde (közli a fentebb említett Retorika szöveggyűjteménye).
Ezek a háttérismeretek nemcsak puszta tények, hanem birtokukban jobban ráhangolódik az olvasó Nagy Gáspár költeményére, hiszen a költő is birtokában volt mindennek: a történelmi és a kultúrtörténeti ismereteknek, valamint a lelkiségnek.
3. A Symphonia Ungarorum szerkezete a lineáris történet ellenére bonyolult, többrétegű.
A költeménynek kétségkívül van egy előrehaladó, a történelmet követő menete: vándorlások, állam- és hitalapítás, viharos történelem, megmaradás – mindezt jelzésszerűen, balladisztikus tömörséggel érzékelteti a költő.
A szerkezetben aszimmetria is megfigyelhető: az első rész elkülönül a többi tizenegytől. Az első rész nyolc szópár lassú, majd gyors ismétlése. A költő maga is így mondta őket: puszták–kövek (lassan), puszták ~ kövek (gyorsabban). Ezek a szópárok a honfoglalás előtti időszak vándorlásait és zaklatottságát idézik, mind az életkörülményekre, a vándorlásokra és a harcokra vonatkozó konkrét főnevek: puszták-kövek, végül: zablák-nyilak. Itt csak a tárgyi világ van jelen, a puszta küzdelem a létért, eszmékről nincsen szó. Egy nagy fokozás érvényesül a felsorolásban a pusztáktól egészen a nyilakig, a költő is így mondja ezt a részt. Az utolsó szópárnál lecsitul az indulat: tüzek-kezek; s az utolsó szó — kezek — átvezet a következő részhez, a verset átfogó imádkozó kézhez, az egyedülihez: a 2–12. részt az eszmeiség: a hit és az erkölcs megtartó ereje jellemzi.
Ritmikailag is elkülönül a két rész. A szavak felsorolása afféle allegro barbaro, barbár roham; a többi rész már az ősi nyolcasok, hetesek, hatosok hullámain ring, hol szelíden, hol zaklatottan, a záró részben lassan, ünnepélyesen, himnikusan.
Másképp is nézhetjük a szerkezetet: az 1. rész barbár ritmusai és a 12. rész ünnepélyes himnusza — az ellentétes pólusok — mintegy keretbe fogják a költeményt. A 2–3. és a 11. rész ismét felel egymásnak: a kéz–híd metafora révén. A történelmi viharok a 6–7. és a 9–10. részben dúlnak, az indulati csúcspont a 8. rész. Ily módon kialakul egy gyűrűs kompozíció.
A Symphonia Ungarorum cím konkrét is, jelképes is. Azért konkrét, mert egy eseményre utal (a malmot hajtó asszony énekére), Szent Gellért szavait idézi. Azért jelképes, mert ez a magyarság éneke is egyben, mely a magyarság lelkiségét fejezi ki, közös énekünk. A közösségi gondolat két síkon valósul meg a versben: a történelmi múlt felidézésében, valamint a magyar költészet felidézésében az intertextualitás (régebbi terminussal: allúziók, azaz irodalmi utalások) révén. Benne lüktet a történelem és a nép szellemi vezetőinek viszonyulása a történelemhez: a vers megértéséhez ezt is át kell élni-érezni.
3.1. A 2–12. rész történelmünkről szól. A 2–3. rész István ország- és hitépítéséről, a 4. Szent Gellértről: a hit megerősítéséről (magyari új hitnek / kovásza és sója), Imre neveléséről, a malmot hajtó asszony énekének hallgatásáról és csodálásáról. Az 5. rész kitekintés a versből, a költő feljajdulása: Énekel-e értünk / valaha akárki? / Nővérünk vagy húgunk? / Sámánpap vagy bárki? A 11–12. rész ismét Istvánról és a megtartó hitről szól, válasz a bevezető pogány első részre, az ország- és hitalapító 2–4. részre, de válasz az 5. rész kétkedő felkiáltására is. (Azon elgondolkodhatunk, hogy az 5. rész feljajdulására a jelen nem ad választ. Az elsüllyedt nemzet sírjánál álló népek nem szoktak gyászkönnyeket hullatni.)
Ebbe a keretbe van belefoglalva történelmünk áttekintése, pontosabban: átélése. A mesteri szerkesztés bizonyítéka — ha hideg fejjel vizsgáljuk ezt a történelmi summázatot —, hogy itt új jelentésben ismétlődik a malom, az őrlés fogalma, most már szimbolikusan: a 6. részben (őrlik a népemet) és a 8. részben: Helytállt és megmaradt / két iszonyú kő / őrlető malomkő / két ágyúgolyó közt / két fene pogány közt / száz hűtlenség közt / ezer árulás után / megállt és megmaradt.
Ez a 8. rész a történelmi részek indulati középpontja, a gyűrűs kompozíció közepe: 6–7., 8., 9–10.
Ám az egész vers gondolati középpontja a 7. rész, de nem a szimmetria, hanem az aranymetszés szabályai szerint. Sőt itt billen helyre az az aszimmetria, amely az 1. és a 2–12. rész között fennáll. Helyrebillen egy másik aszimmetriával, az aranymetszéssel. (Az aranymetszés arányai: 8:5, illetőleg 5:3, az osztó kerekítve 1,6. Ez azt jelenti, hogy a nagyobbik rész úgy aránylik az egészhez, mind a kisebbik a nagyobbikhoz.) A Symphoniában 10:7, 7:5 arány van, az osztó 1,4 és 1,4; ez csak hasonlít az aranymetszéshez, inkább tendencia; az aranymetszés általában tendencia, a művészek érzik, s nem számítgatják. Tartalmilag azért a 7. rész a középpont, mert benne jelentkezik először a megmaradás gondolata: De megállt és megmaradt.
Történelmünk folyamán állandó veszélyben éltünk, a külső támadások és a belső viszályok tépáztak bennünket. Szent István imája tartott meg bennünket (azt is mondhatjuk, hogy a csoda), s újra reménykedhettünk: felizzó reményünk / jövőket ostromolt!
3.2. „Az ezredforduló irodalomtudományának egyik kulcsfogalma az intertextualitás, a szövegköziség, a szövegek párbeszéde lett” (Görömbei i. m. 60). Az idézések sűrű alkalmazása szegénységi bizonyítvány is lehet: a költő egyéni ötletek híján idézget (előfordult az antikvitásban, előfordul a posztmodernben). Nyilvánvalóan az idézéseknek akkor van értelmük, ha van funkciójuk. „Az utalásos versek tudatos világképtágítás és tudatos virtuális közösségteremtés, értékmegmutatás [Nagy Gáspár] alkalmi költészetében” (uo.). „Nagy Gáspár költészete különösen gazdag párbeszédet folytat a magyar irodalom régebbi és jelenkori értékeivel egyaránt” (Görömbei i. m. 61). Nagy Gáspár minden versében – nemcsak a magyarok szimfóniájában — az idézéseknek fontos funkciójuk van: az azonosulás a régi gondolkodókkal, s ezáltal a költészet közösségi jellegének a megvallása. Ez különösen fontos, mert azt bizonyítja, hogy a posztmodern forma is szolgálhat közösségi gondolatot.
A Symphonia Ungarorum nemcsak történelmünk, hanem irodalmunk foglalata is: átszövik az irodalmi utalások.
A „hodu utu rea” a Tihanyi apátság alapítóleveléből (1055) való mondattöredék részlete, eredeti helyesírással. Innen való a „Fejér várra menő utak” is, csak ezt nem az eredeti helyesírással veszi át a költő.
Az most már világos, hogy az Imrét felnevelő velencei bencés – Szent Gellért, a „malom áriája” utalás a malmot hajtó asszony dalára, a Symphonia Ungarorum pedig magától Szent Gellérttől származik.
Az „Ora et labora” latin mondás jelentése: Imádkozzál és dolgozzál; ez a bencés szerzetesek jelszava ma is.
Az „ősibb korona” a pentaton dallam, mely az ázsiai népek zenéjére jellemző.
„Nemzet habarcsához kérik a véremet” — utalás arra az ősi hiedelemre, mely szerint az áldozat vére tartja meg a falat (erre épül Kőmíves Kelemenné története).
„Győzni fog e jelben”, latinul: In hoc signo vinces – Krisztus monogramjáról van szó.
„ködszürke bádog-boltozat alatt” — az olvasóban József Attila tájverseit idézi, bár tudjuk, hogy a bádog-boltozat Nagy Gáspár más versében is előfordul.
„amikor állni látszott is haladt” — óhatatlanul Petőfi soraira kell gondolnunk, bár itt más, mélyebb értelmet kapnak ezek a szavak (a 7., középponti részben vannak).
„két fene pogány közt” — Utalás a kuruc kori költészetre, a két pogány, vagyis a két ellenség a török és a labanc: „Két pogány közt egy hazában.”
„szirt a habok közt” — idézet Arany János Rendületlenül című verséből, utolsó sora: „— Szirt a habok közt — hűséged megálljon!”
Felvillan a versben a pogány kor hiedelme, a keresztény-katolikus hit megtartó ereje, a népköltészet mélysége, József Attila szomorúsága, Petőfi és Arany hűsége, rendületlen helytállása. Ezen a ponton szót kell ejtenünk a költő szerepéről. A prófétai magatartás távol állt Nagy Gáspártól (ezt Görömbei is írja), de a költészet mélységesen közösségi hivatását vallja. Ez a közösségvállalás magyarázza meg költészetében a sok ajánlásos verset, valamint az 1956-hoz és 1968-hoz való kötődést. Ebben a tekintetben teljesen különbözik a posztmodern költőktől, stílusa azonban nagyon is posztmodern.
Görömbei András Nagy Gáspár-monográfiája bevezető fejezetében áttekinti a 20. század végi magyar költészetet. „Az ezredvégi kanonizáció oly kizárólagosan összpontosította figyelmét a ’nyelvi fordulat’-tal megjelenő újdonságokra, hogy méltatlanul mellőzte azokat a költőket, azokat a lírai beszédmódokat, akik és amelyek nem a korábbi hagyományokkal való gyökeres szakítás, hanem a hagyományok továbbvivése, átformálása, megújítása révén alkottak értékes műveket” (i. m. 15). A hagyományokhoz és a közösséghez kötődő költészetnek azonban ma is megvan a vonulata, ehhez tartozik Nagy Gáspár, ezt hangsúlyozza a Symphonia Ungarorum Petőfi–Arany–József Attila-allúziója. Azt hiszem, ez a vers egyúttal tiltakozás az „országosan vezényelt amnézia” ellen (ez a költő kifejezése).
(Zárójelben jegyzem meg, hogy a Symphonia Ungarorum kitűnő összefoglalás a 12. évfolyam végén, akkor, amikor a mai költészetet tanítjuk, s összefoglaljuk a tanított irodalmi ismereteket. Jómagam is összefoglalásként közöltem a 33 téma a szövegértő olvasás fejlesztésére című könyvemben [Holnap Kiadó, 2004], ezért csak az allúziókat tárgyaltam. Egyébként ebben az olvasókönyvben több Nagy Gáspár-vers is szerepel.)
4. Nagy Gáspár stílusa modern és hagyományőrző. Modernné teszi a végletekig menő sűrítés, az intertextualitás, a megdöbbentő metaforák és szóösszetételek (villám-dárdák, bádog-boltozat), a formai és tartalmi szempontból egyformán „élére állított vers” — „a nyelv végsőkig csigázása” (Jelenits István kifejezése), a kisbetűs versszedés, a központozás elhagyása, a kalligrammák alkalmazása (a híres Nagy Imre-vers, az Öröknyár is kalligramma). Gáspári László hívta fel a figyelmet az alakzatok különleges kezelésére, a mondatok egymásba csúsztatására, a szintaxis különlegességére (Magyar Nyelvőr 2001/2., 2002/1.). Tömörsége ellenére — vagy azért —rendkívül bonyolult, sok asszociációt ébreszt.
Az alakzatok szempontjából vizsgáljuk meg a vers középpontja utáni indulatos 8. és az utána következő, levezető, lecsillapodó 9. és 10. részt.
A 8. részt keretes ismétlés, reddíció fogja közbe, az ismétlésben az ige megváltozik: helytállt és megmaradt – megállt és megmaradt. A keretes ismétlés között van felsorolva a külső és a belső veszély, erőteljes fokozással: két iszonyú kő / örlető malomkő / két ágyúgolyó közt / két fene pogány közt / száz hűtlenség közt / ezer árulás után.
A 8. rész utolsó sora ismétlődik a 9. rész elején: Megállt és megmaradt, az effajta ismétlés gyakori a népköltészetben. A versszak közepén egy keresztszerkezet (chiazmus) fordítja meg a gondolatot. A versszak második sora az idézet Arany Rendületlenül című költeményéből, funkciója a megmaradás gondolatának erősítése. A háttérben a viharos folyó, sőt a könnyek vize ősi toposza húzódik meg: a veszélyek jelképes idézése, szemben az előző versszak konkrétumaival.
Megállt és megmaradt
„szirt a habok közt”
imádnak hűsége
hűséged imája
lett könnyel teli víz
s oltalma ez a part.
A 10. rész keretes szerkezetbe foglalt ellentétekre épül. A két szélső ellentét a szétomolt – ostromolt igepár: a hódítók hordája szétomolt, ezért lehetséges, hogy felizzó reményünk jövőket ostromolt. Ebbe a keretbe egy oximoronszerű ellentét van belefoglalva: élő lett — a holt:
Hódítók hordája
tovatűnt szétomolt
élő lett itt újra
a rejtező a holt
felizzó reményünk
jövőket ostromolt!
A versszak tömörségét a kötőszavak elhagyása is fokozza (aszindeton); esetleg így lehetne kifejteni a gondolatot: A hódítók hordája (tatárok, szovjetek) tovatűnt és szétomolt, ezért ismét élnek azok, akik rejteztek, sőt a holtak is feltámadnak, s lehetőségünk van ismét a reményre, a jövő építésére.
Az utolsó rész ennek a felizzó reménynek a himnusza.
A 11. rész élén meglepő módon egy kötőszó áll, holott a költő versszerkesztése erősen aszindetonos. Ennek a váratlan kötőszónak funkciója van, erőteljes indokolás: Mert ez a kéz erős is volt. Megmaradtunk, mert a Szent István-i erő és hit megtartott bennünket. Két szónak – ismerve Nagy Gáspár gondolatvilágát – különleges jelentősége van: sohasem részrehajló. Az az erkölcsiség, melyet Szent István sugall, igazságos, egyenlő mércével mér. Az utolsó, lendületes himnuszba is belejátszik egy rezignált hangulatú sor: akik hűek / még e tájhoz // imájuk esd / Szent Istvánhoz.
Akik hűek még e tájhoz … Remélhetőleg, sokan vannak, sokan vagyunk, akik megértik a Symphonia Ungarorum millenniumi üzenetét.
A Symphonia Ungarorum nagyvers, méltó a címéhez, méltó a magyar költészet nagyverseihez, a legnagyobbakhoz. Sorsunkról, megmaradásunkról szól, bonyolult, többszólamú költemény. A bonyolult szerkezet, a hullámzó ritmus fölött azonban rend uralkodik, harmonikus rend, ahogy azt a zeneszerző, Szokolay Sándor megállapította. Hagyományőrző és modern egyszerre, úgy modern, ahogyan modernnek érdemes lenni.
A. Jászó Anna
Magyartanítás, 2007. 2. sz. p. 22-25.