Nagy Gazsinak, odaátra
Eget játszik földed fönt, vagy
rög az csupán, puszta rög,
s nem ereszt, hogy benne ébred,
ami innen megszökött,
ami túl, a fákban alszik,
s fiad szemén fénybogár,
madarad, ha mégis egyszer
fent-maradthoz visszaszáll…?
Szétdúlt szavak útvesztőin
taszít e perc, s visszaránt:
nincs több hajnal, alkonyat, csak
ordas-éhű árvaság,
s kárhozat, hogy tovább újra,
feledve ezt a kort,
isten verse hol egy álom
tiszta beszéde volt,
hol malom-hazánk szabadságot
hazudott ránk, lázakat,
de röpülése hitványságát
el nem fedte sáska-had,
s kifosztott arcok hétköznapi
pokla se – Csak nézik ott,
emléked hogy köntöst cserél,
s otthonom lesz otthonod.
Nagytilaj, 2007. január 16.
Pék Pál
Hitel, 2007. 3. sz. p. 48.