Kevés fiatal költő van, akit jobban félreértettek volna, mint Nagy Gáspárt. Méltatói azért dicsérik, mert a Nagy László megalkotta verstípus tisztes követője, az általa kialakított valóságszemlélet és magatartásképlet vállalója; bírálói pedig azért marasztalják el, mert csak a nagy példa puszta utána mondóját, a mester által teremtett normák szokványos követőjét látják benne. És mind dicsérői, mind bírálói kénytelenek fenntartásként kimondani: versei nem eléggé kidolgozottak, az igényesség nagyotmondásba csap át, a fedezetlen képek elszaporodnak és gyakori, bántó képzavart eredményeznek.
Csakhogy nem veszik észre az így létrejött ellentmondást: az epigon mindig csak a jó utánzóképességet hordozza, a zavar, a bizonytalanság pedig vagy tehetségtelenséget, vagy a még meg nem talált egyéni hang jelentkezését jelezheti. Mivel pedig abban bírálói megegyeznek, hogy Nagy Gáspár tehetséges pályakezdő, ez esetben azt is észre kellene venni: ha eltanult is ez a fiatalember sok fordulatot, jelzős szerkezetet Nagy Lászlótól, ha nosztalgiájában a tiszta dal vágyképe fel-felsejlik, valójában a vélt mesterből mindenben különbözik, egy ő a hetvenes évek nyugtalan, helykereső fiatalemberei közül. Költői világa közelebb áll Péntek Imre, Petri György, Dobai Péter vagy Papp Márió, Aczél Géza, Nyilasy Balázs problematikájához, mint a vele külső okok miatt társított korábbi költői példákhoz vagy megnyilvánulásokhoz. Különben is, ha valódi meghatározó példát keresünk mögötte, sokkal inkább a nyugtalan groteszk dal mesterének, Kormos Istvánnak indítását kell észlelnünk.
Nagy Gáspár verseiből sajátos, markáns tekintet villan felénk: emlékei falusi gyermekkort idéznek ugyan, de mai életkörülményei az egyetemista, kezdő értelmiségi környezetet mutatják be, kapcsolataiban, érzésvilágában, ennek tájékozódására ismerhetünk. Kötetének azok a legjellegzetesebb versei, amelyekben ehhez a kezdeti tájékozódáshoz kapcsolódik. Cikluscímbe emelve le is írja ennek programját: Kinyílni, becsukódni. És a verscímek is erre utalnak: Leírom…, Pár sor, Hajnalig, Lebegve már. Költői térképe – másik cikluscímet idézve – a pályakezdő életének tájait mutatja be, problémáit sorolja fel, indulatait fejezi ki. Látszólag jellegtelen címek ezek, mindennapi témák és jelenetek. Mégis, ha ezeket meg akarja kerülni, ha erőszakoltan igyekszik körképet, szintézist adni, akkor keletkeznek a kritikusai által jogosan kifogásolt zavaros, utánzatjellegű írások.
Mai költői sajátsága a szabályosan-pontosan leírt jelenet, amelyet minduntalan félbeszakít egy ellenkező észlelet, egy, az előzőt kétségessé tevő, másfajta gondolat. A meglevő állandó ellenpontokat kap nála, a nyugtalanság megtöri az érzelmek, jelenetek egyszerű leírását. A verset mégis igyekszik szabályos-strófás változatban befejezni, lekerekíteni. A nyugtalan tájékozódás következménye: a téma töredezettsége és a kidolgozás kierőszakolt szabályossága. Ez adja Nagy Gáspár rövidebb verseinek jellemző műformáját. Ilyen módon pedig olyan feszültséget tud teremteni, amely értéket, jelentőséget ad jó néhány eddigi versének. Legsikerültebb költeményeit olvasva a hetvenes évek egyik jellegzetes lírai megnyilvánulására figyelhetünk fel.
Kabdebó Lóránt
Magyar Nemzet, 1979. ápr. 8. p. 13.