Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Evangéliumi szimbólumok Nagy Gáspár költészetében

Nagy Gáspár élete mélyen gyökerezik a szerves, vallásos, paraszti kultúrában. Akár a tönkölybúza. Ebből fakadhat, hogy sem az ún., kádári „puha diktatúra”, sem a rendszerváltozás helyezkedő évei nem vezettek az ő személyes és alkotói életében „erkölcsi erózióhoz”. (Görömbei 2004: 112, 116, 122)
Nehéz időkben, a II. világháború utáni években született és nevelkedett, ugyanakkor a közvetlen környezet paraszti hétköznapjainak és templomi ünnepnapjainak rendjében. Életidejének múlása közben „évgyűrűi” „életspirállá” gazdagodtak, hogy aztán valami szent cél felé vigyék-vezessék, mint Szent Márton hegyére a sokszor megtett szerpentinút.
Amikor Nagy Gáspár a „hegy”-ről ír, abban egyszerre van jelen a tehénpásztorkodó kisfi ú élménye, amint a Somlót és a Ságot bámulja, a középiskolás éveit Pannonhalmán töltő kamasz napi tapasztalata egy különös, szakrális helyről, mely egyben második otthona volt, s jelen van az Olajfák hegyének és a Golgotának a gazdag utalásrendszere is.
A nagyszülőktől, szülőktől hallott bibliai történetek, a közösségben mondott imák és énekelt énekek, a búcsújárások és a karácsonyi pásztorjátékok élménye mind átszövi, átjárja, átitatja Nagy Gáspár költészetét. Evangéliumi költő ő – ahogyan Rónay György is nevezi az Új Emberben, Szabadrabok c. kötetének bemutatásakor. (Idézi Görömbei 2004: 130). Érvényesnek tarthatjuk az ő költészetével kapcsolatban azokat a szavakat is, melyeket Jelenits István Pilinszky János „evangéliumi esztétikájáról” ír. (Jelenits 1992: 13-19) A „költői személyiség etikai tartása” is szorosan összefügg az evangéliumi gyökerekkel. (Göbel 2010)
A betlehemi születéstörténetet a bérbaltavári kisgyermek több szerepben, több nézőpontból is mélyen megélte. Egyik visszaemlékezésében beszámol arról, hogy cserélte el a korábban már betöltött angyal szerepét a kispásztoréra. Neve ugyanakkor a háromkirályok egyikének köntösébe bújtatta. Ennek a szép név-beavatásnak a verses lenyomatát találjuk a Hótalan a hegyek inge című költeményben: „rí Boldizsár, Menyhért meg én.”

„Úgy gondolom, csakis az egészen személyes s egyben a radikális reményben fogant hívő döntés képes az embert kitartásában, hűségében mindhalálig megerősíteni, a beteljesedés felé vezetni.” (Szennay 2011: 184)
Ennek a radikális reménynek a megfogalmazása valamennyi Nagy Gáspár vers, mely a Megváltó születését állítja elénk – közvetve vagy közvetlenül. A korábban külön kötetekben megjelent ádventi, karácsonyi versek 2001-ben, Nagy Gáspár szerkesztésében egy csokorba gyűjtve láttak újra – sajátos szövegkörnyezetben – napvilágot.
Az Amíg fölragyog a jászol című kötet első verse sokat elárul a kapcsolatról, mely Nagy Gáspárt a betlehemi születéshez fűzi. A történet benne él, s ő egész lényével a történetben. A Májusi-karácsonyban c. vers így kezdődik:

A saját, májusi születés képei a legmélyebb rétegekben érintkeznek a Kisded születésének misztériumával. A szalma és az angyal szó feltűnése azonnal kapcsolatot teremt e világok között, a szent időbe lépve. Ugyanakkor a személyes születés képe nagyon is valóságosan idézi a háború utáni évek szegény, paraszti világát.
Ez a különös átjárás a világok között, a hétköznapi folyamatos megszentelődése az égi bekötöttség miatt az egyik legjellemzőbb vonása Nagy Gáspár költészetének. Miközben az adott kontextusban a szalmazsák már az első versszakban jellé válik, az ötödik versszak angyala kilép „hagyományos” szerepéből, s „jászolkarikák kötelét/ vágja-nyiszálja karddal”.
Bár sosem veszítik el kapcsolatukat az Éggel, az angyalok olykor úgy mozognak Nagy Gáspár verseiben, mint Wim Wenders híres fi lmjében (Der Himmel über Berlin, 1987). Például: „mikor az októberi csillagos égen/ átaraszol egy kicsi angyal / szárnyait ügyesen zsebre gyűrve/ nem száll de könnyedén halad” (Könnyedén halad szívem fölé az éj).

„Költőien lakozni a földön a tekintet aszkézisét jelenti.” (Spinelli 2013: 6) Spirituális költőnek, közvetítőnek lenni pedig ehhez még alázatot és ráhagyatkozást is. Pilinszky János, akihez Nagy Gáspárt erős szálak fűzték, így fogalmaz: „Talán a legszembetűnőbb, legállandóbb jele a költői alkatnak az örök figyelem, a lankadatlan, ugrásra kész éberség. Költőnek lenni föltétlenül kimerítő és emésztő állapot.” (Pilinszky 1984: 31) Máshol pedig: „Az író nem személyiség, csak médium, közvetítő. Jézus-eszmény: örök közvetítő.” (Pilinszky 1995: 135), illetve: „A költő (…) nem alkotó a szó isteni értelmében, csupán médium, közvetítő egy teljesebb jelenlétért.” (Pilinszky 1995: 112)
„Valaki ír a kezeddel.” – fogalmazza meg mindezt még egyszerűbben és világosabban Nagy Gáspár egy 2003-as interjúban, s még hozzáteszi: „A versírás kegyelem.” (Nagy 2005: 427)

Hadd idézzük ezt az ars poetica erősségű és tisztaságú verset teljes egészében!

A Jegyezvén szalmaszállal c. versével kapcsolatban írja Nagy Gáspár a „jóakaratú embereknek”: „tudom, hogy minden utolsó szalmaszál a Gondviselés kegyelméből valamennyiünknek külön-külön is olyan kapaszkodó, amelyre nyugodtan ráhagyatkozhatunk.” (Nagy 2005: 60) „Azt gondolom, hogy a jászol és a kereszt között minden, ami lényeges, már megtörtént.” – kezdi a költő Töredékes válaszmondatok c. rövid írását a Vigília 1999. decemberi számában. (Nagy 2005: 255)
A vers, mely 1991-ben született, s kötetben először 1994-ben látott napvilágot (Mosolyelágazás), a jászol és a sz almaszál jelein keresztül a Megváltóra, a megváltottságból fakadó reménységre mutat, miközben fel is mutatja – egyetlen kapaszkodóként a bűnök bocsánatára.
Egy 2001 decemberében adott interjúban arra a kérdésre, mennyire fontos „az a bizonyos szalmaszál, amely a betlehemi jászolból való”, így válaszol: „A legfontosabb. Az életünk függ tőle. Enélkül értelmetlen lenne, hogy egyik napról a másikra tesszük dolgainkat. Nélküle semmiféle reménységünk nem lenne, csak mennénk szürkén az alagútban.” (Nagy 2005: 404).
Jézus Betlehemben, a „Kenyér házában” született. Ezután édesanyja, Mária „pólyába takarta és jászolba fektette”. (Lk 2,7)
A jászolban az Ószövetség idejében is az állatok etetésére szolgáló takarmányt, abrakot tartották, vagyis ennivalót. (Vö. pl. Jób 39,9; Péld 14,4; Iz 1,3 – a Magyar Katolikus Lexikon jászol szócikke alapján). „Jézus jászlát úgy képzelhetjük el, hogy egyik felét a barlang sziklafalába vágták bele, a másik felét agyagból építették hozzá, ahogy ez néhány palesztinai barlangban ma is látható.” (www.lexikon. katolikus.hu)
A szalma, amire Jézust fektették, a levágott gabona szára.
„Napszimbólum lehet (…) a nyáron érő gabonafélék hosszú száron ülő, aranyos szemtermése. A gabonaistenek (…) szellemei rendszerint a nap megtestesülései.” (Jankovics 1996: 103)
„A búzát személyesítette meg az elvetett maggal meghaló és a kikelővel feltámadó Ozirisz; a sarlós Kronosz, aki Hellász lakóinak egyik első napistene volt; és nem utolsósorban Jézus Krisztus: jézusnak hívta még nem is oly régen népünk az első learatott búzakévét.” (Jankovics 1996: 104)
„Az Újszövetségben Krisztus jelképe a búza, és mint ilyen, az élet forrása.” (Dávid 2002: 45)
„Azon az éjszakán (…) Mária révén kenyereskosárrá lesz ama nevezetes jászol, ezzel prófétikusan előre vetítve Krisztusnak az árulás estéjén megfogalmazott meghívását, amellyel az egész teremtett világhoz ford ult: „Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan: mert ez az én testem, amely értetek adatik.” (1 Kor 11,24).” – írja Don Tonio Bello olasz püspök Korunk asszonya, Mária c. könyvében. (Bello 2012) Az ostya szó latin eredetije, a hostia maga is ’áldozat’-ot jelent. Az Ószövetség könyveiben ismerős fogalom az első gabonatermés legjavából felajánlott, ún. zsengeáldozat (Kiv 23,19; 34,26; Ez 44,30). (www.lexikon.katolikus.hu)
A betlehemi születés ábrázolásain olykor nem csupán szalma, hanem kalászos gabona is megjelenik, hogy még egyértelműbb legyen a jel.
A vallásgyakorló kisgyermek Nagy Gáspár számára ezek a mély, teológiai tartalmak a maguk természetességében jelentek meg a templomi énekekben is: Például: „Az Ige megtestesült Názáretben,/ kit Mária szűzen szült Betlehemben./ Itt vagyon elrejtve kenyérszínben…” (Az Ige megtestesült), „Ó fogyhatatlan csodálatos ér,/ Hópehely ostya csöpp búzakenyér./ Benne lásd, az édes Úr, téged szomjaz rád borul,/ Egy világgal ér fel.” (Ó, gyönyörű szép…), vagy akár az Égből szállott szent kenyér kezdetű karácsonyi ének képei, szavai, üzenetei.
Jegyezvén szalmaszállal című verse kapcsán ezt írja Nagy Gáspár a Vigíliában, 1999-ben: „aki az irodalomnak, a szónak elkötelezettje, és szavakat ró a porba vagy a vízre, ha ez a reménység ebben a szalmaszálban benne van, talán verseivel is biztatást tud adni, és aki olvassa, az azt mondja: kapott a reménységből valamit.” (Nagy 2005: 385)
Az ezredforduló utáni Nagy Gáspár versek „mégis-morálja” új színt ad az ádventi, karácsonyi versek világához, a végső ráhagyatkozásét. Hadd idézzünk 2002-es, Rónay Lászlónak ajánlott, Se út… se félelem című ádventi énekéből:

Bizonyára nem véletlen, hogy a jó barát Orosz István is a Jegyezvén szalmaszállal című vers szimbólumaival búcsúzik Álom című versében Nagy Gáspártól:

Neki, Vele és Róla – mintha beleégett volna Nagy Gáspár zsigereibe A Történet: Krisztus születésének, elárultatásának, szenvedésének és feltámadásának története. Újra meg újra felidézi az emberiség legalapvetőbb történetét, mint a Szent Három Napon vagy Ádventben a keresztény egyházak. Körülelmélkedi, mindenről ez jut eszébe. Metaforarendszere is csak ezen A Történeten keresztül érthető meg igazán. Ez a megszólalás evangéliumi anyanyelve, ez a kód az üzenetek mélyrétegeinek megfejtéséhez.
Amikor egy Nagy Gáspár költői szövegben megjelenik az ezüst, ott szinte szükségképpen feltűnik az árulás motívuma is. Például az És egy se…, A Fiú naplójából, a Hit-tan című versekben. A kereszt szó mindig felidézi Krisztus szenvedéstörténetét (pl. Könnyedén halad szívem fölé az éj, Kis Ferenc fejfájára, Symphonia Ungarorum), a király szó a Háromkirályokat (pl. Tevék szomorú tájban, Háromkirályok, Tanácsok – bizonyos koronás főknek), a hó az égi harmat tisztaságát (pl. Hózárat nyitogattam, Eljött … és te versekre gondolsz, Reménység jegenyéje), a szalma és a jászol a Kisded születését (pl. Betlehemi istálló-tűz, Májusi- karácsonyban, Jegyezvén szalmaszállal). A fény szó a transzcendensre, az égi világosságra mutat (pl. Chartre-i ablak, A fény megérkezik, Három szívütem), a vér megjelenése pedig ebben az evangéliumi anyanyelvben sohasem független Krisztus áldozatától (pl. Évkönny, 1989, Tegnapi újság, Késő hajnali átirat).
Isten költeménye című versében így szól Nagy Gáspár: „Isten hatalmas verse/ a teremtett Világ.” Az Ezredváltó, sűrű évek kötet verse ez, mely a 19. zsoltár megrendült szavait juttathatja eszünkbe. A Teremtő és a Teremtés dicséretét. Ámulón, megrendülten, s immár függetlenül attól, vajon ebben a „hatalmas, örökkévaló és tökéletes” kozmikus költeményben nyomot hagy-e a saját, személyes élet „grafi tpora”.
A szenvedésben, számvetésben erőt adón rajzolódnak ki a reményteljes ráhagyatkozás szavai, hitelesítve a korábbi évek költői magatartását, a Jegyezvén szalmaszállal üzenetét is: „egyetlen iránytű marad/ velünk –: az Isten” (Expedíció)

Irodalom

Bello, Antonio: Korunk asszonya, Mária. Tihanyi Bencés Apátság, Tihany, 2012.
Dávid Katalin: A teremtett világ misztériuma. Szent István Társulat, Budapest, 2002.
Göbel Ágoston: Az önfeláldozás motívuma Nagy Gáspár költészetében. Kortárs, 2010. május
Görömbei András: Nagy Gáspár. Monográfi a. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2004.
Jankovics Marcell: A Nap könyve. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996.
Jelenits István (1992): Pilinszky János evangéliumi esztétikája. Diakónia 1. sz. 13-19.
Nagy Gáspár: Közelebb az életemhez. Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2005.
Nagy Gáspár: Szabadrabok. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1999.
Nagy Gáspár: Összegyűjtött versek. Szerkesztette: Görömbei András. Püski Kiadó, Budapest, 2007.
Pilinszky János: A mű születése, (1947.) In Jelenits István (szerk.): A mélypont ünnepélye. Budapest,
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984. 30–34.
Pilinszky János: Naplók, töredékek, Budapest, Osiris, 1995.
Spinelli, Barbara: A tekintet aszkézise. In Chiala, Sabino: A mai ember egy keresztény szemével.
Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2013. 5-18.
Szennay András OSB: Kiáltás a mélyből. Tihanyi Bencés Apátság, Tihany, 2011.
www.lexikon.katolikus.hu „jászol” és „zsengeáldozat” címszava