Jékely Zoltán halálakor
Az ember fölriad
hatalmas álomból kél
óramutatónk még hajnali mezőkön jár
szépen faragott botokkal napos hegyekből ő jön
vagy pisztrángos pataktól sietőn
mellette fújtat két szívbeli rokon:
Dsida Jenő meg Kuncz Aladár.
– És mondom neki rosszat sejtve
virrasztva fogvacogva –
k i a z á l m o k b a n i s b í z o t t
e l e i t ő l f o g v a
ott látlak én
álomból riadva
nagy álmok
keresztjén
didergőn kisdiáknak ott
ott az e n y e d i őszben
a n a g y k o l l é g j o m kapujában
s ifjúi fővel Vasvári Pál nyomában
Marosszentimrén templomrom szállongó porában
és Párizsban a rue de Lanneau-i szállodában
Rezeda Kázmérral egy batárban
áthevült csokrokkal a Tabánban
Áronkával meg itt a Trombitásban
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
De nem folytatom.
Úgy látom őt mint aki életben
és sötéten izzó verssorokban
egymaga milliom halált hordozott.
Mint kit a rettenthetetlen égi körben
(A. B. F. R. A)
már átaljárnak a psalmusok.
(1982)
< vissza verseskötethez