Saját eszemen próbálok túljárni,
– nyelvcselek, tili-toli –
én nem rohanok
ha nincs épkézláb gondolatom.
Négykézláb, térden és hason
– a hangzók, tagok, szóMIszók –
a fényvonalas füzetbe
tört-karát fém-mondatok.
Öncél a célbaütősdi
– rajt-cél gloriosó
sütőtök sárgán a slamp Hold
így estelente tanyám fölött korzóz,
csillagok ámulnak, bambulnak:
micsoda tök
nagy
mag!
Nem érek oda sehova,
nincs kit lefutnom, leköröznöm,
nincs olyan babér mit leszakítsak,
és nincs tej-díj haszon,
amit nekem muszáj lefölöznöm.
Ez már a teljes béke,
bár éle még csorbán nyiszálja szíved,
fájna, ha sokat gondolnál arra,
hogy… most miért ezt hiszed.
(mellékes dal)
Kinek a zsákjában van
a sivatagból hozott szópor?
Ki az aki az utolsó oázis
minden friss vizét kiitta?
Dögölhetett a tevecsorda!
És vevőket talált a híres
tömlőkre, tevecsontra.
Mi meg saját eszünkön
sem bírunk túljárni…
S ha elönt mindent
a szuvenír sivatagi szópor:
mi akkor sem értünk a szóból!
< vissza verseskötethez