Leszakadtak a hidak benned
nem tudsz átmenni átsuhanni
véred álmatlan éjszakáidat
hordja szakadatlan
fáradt reggelekbe
a mélység fölött kéne az álom
megvakult nappalaidat
élesre nyitja az éj
s mindent látsz mindent láttatsz
a folyam zavaros vörösében
saját partjaidat összekötni
egy életet föladni
egy másikat semmiből létrehozni
föladat lenne vakon süketen aludni
de te ébren ébren
golyósmárolta házfalakra
gyötrető pirossal jön a hajnal
napot vagy éjszakát követ
forogsz fénytelen habokban
s hidak robaja mellkasodban
reményed csak
hogy aztán csönd lesz
átmentél oda hol jó
de nyugalmadat nem őrzi meg
és nem jön álomhoz hasonló
< vissza verseskötethez