aki a forradalom után
a Kormos kövek versciklusával őrizte
‘56 tiszta eszméit és oszthatatlanságát
Egy lengő
lyukas zászló
a később lelőtt ismeretlen
gyönyörű lány kezében…
és Pesten meg Budán
a golyó-csókolta vérző házfalak…
s ahogy – tán utolsónak –
átszöksz az osztrák hóesésbe
mert azok biztos fölkötnek
ha itt maradsz.
És a ruszkik – törökmód –
persze itt maradtak
hiába írtátok tankjukra:
… Пошли домой!
(és mondtátok is: pasli damoj!)
láttad mint terem véreidből
bőven gyáva hóhér
százszámra börtönpribék is
és ha kell: barbár karhatalom
csak azért hogy féltedben
te is meghajolj!
És aztán lett a túlélésre annyi érv
ki ittmaradt ki messzire futott
mert felejteni mindenhol lehet
bár a Világ velünk volt…mégis elbukott!
. .. És közben lepergett annyi szürke év…
de nagynéha kimondtuk addig is: elég
míg ama fényes gyásznapon a nemzet újra
temethette hőseit s mártír miniszterelnökét.
Ajánlás és utóirat
Barátom ki már magad is halott vagy
de kormos köveidben régtől halhatatlan
engedd hogy egy láthatatlan írka-kőre véssem
miképp is szólanék most ‘56 ügyében:
tudva bár hogy szavaimnak nem lesz táboruk
de fájó árulások és zajló testvérháborúk
heveny idején kell kimondanom: cáfolhatatlanul
csak a hősöknek és mártíroknak van igazuk!
< vissza verseskötethez