Költészet és közélet rengetegében – Nagy Gáspár esszékötetéről
„Egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI” – írta nevezetes, 1983-as, Öröknyár: elmúltam 9 éves című versében Nagy Gáspár. S mivel még most is azok az utólag bátor „reformerek” osztják ötvenhat „igazi” történetét, akik annak idején a föld színéről is eltüntették volna a „veszélyes ellenforradalmárt”, hát vegyük le a polcról a költő valamelyik verseskötetét. S ha rákaptunk az ízére, futás a boltba Nagy Gáspár legfrissebb, Szavak a rengetegből című könyvéért.
Nem bánjuk meg: a Tiszatáj-könyvek sorozatban idén megjelent esszégyűjtemény másként tekintélyes, mint a Szabadrabok című, 1968 és 1998 között írott verseket egybegyűjtő kötet. A Szavak a rengetegből ugyanis vallomásokon, esszéken, búcsúztatókon, köszöntéseken keresztül vázolja az 1949-ben született költő szellemi arcélét. Amelyen a vasi, bérbaltavári gyermekévek, a pannonhalmi bencés gimnázium, a szombathelyi főiskola, az atyai jóbarát Kormos István mellett a nyolcvanas évek írószövetségi botrányai, a rendszerváltozás reményei, csalódásai is otthagyták nyomukat. Ahogy ő maga írja Tagolatlan emlékezés egy fényes évre című esszéjében: „Amikor még hittünk egymásban. Így szoktam emlegetni 1989-et.” A június 16-i napot, amikor Cseres Tibor írószövetségi elnökkel együtt helyezi el a magyar írók koszorúját Nagy Imre koporsója előtt a Hősök terén, s csendes elégtétellel válaszolhatja akkor és később is a diktatúra alatti kiállását, gerinces viselkedését firtatóknak: „nem voltam bátor, csak éppen nem mertem félni.”
De a könyvből kiderül az is, amit régóta gyanítottunk: Nagy Gáspár nemcsak az utálatosan hazug komancs rendszerrel és pitiánerségükben is riasztó figuráival akart és tudott verseivel vívni. Hanem Berzsenyitől Arany Jánoson át Jékely Zoltánig, Nagy Lászlótól Sütő Andrásig és Lázár Ervinig, Baka Istvánig alaposan, érző szívvel olvasta az elmúlt évtizedek, évszázadok magyar irodalmát. S rájöhetünk arra is, hogy a kárpát-medencei magyarságért érzett felelősség nem lehet részeg sámándob-verés, Magor slozillatosítóként himbálózó percnyi akarnokság. De nem lehet kormányzati ülepet fényesre ideologizáló, Kézdiszentléleken és Szabadkán ugyanazt nyekergő irodalomtörténészi duma sem. A jelenleg a Katolikus Rádió kulturális igazgatójaként dolgozó Nagy Gáspár Kányádi Sándorról, Markó Béláról, Farkas Árpádról, Vári Fábián Lászlóról írott vallomásai a határontúli magyarság elmúlt évtizedeiről szóló, irodalomba ágyazott pontos helyzetjelentéseiként olvashatóak. S ha valóban érteni szeretnénk, hogy mi is történt és történik velünk, olvassuk el a Sinkovits Imrére emlékező szövegben a Sütő Andrásról (is) szóló Végvári éneket:
„Erdély foglya vagy te
sorsa: Nessus-inged
változatlanságát
magadra teríted.
Kínálgathat aztán
ugyan ki mit forral!
Keserű epével
mézes fügeborral.
NYELVÉBEN AZ ÁLDÁS
NEMZETET VIGASZTAL:
PUSZTAKAMARÁSI
HÓFEHÉR ÚRASZTAL.”
Görömbei Andor irodalomtörténész így írt a költő könyvéről: „Nagy Gáspár könyve a tehetség és a jellem találkozásának felemelően értékes és szép dokumentuma.” A magunk érdesebb nyelvén így összegzünk: több Nagy Gáspárt a Köztársaságnak!
Ablonczy Bálint
UFI, 2004. december