Nagy Gáspár Szavak a rengetegből című könyvének címlapja Illyés Hajszálgyökerek című esszékötetének sugallatos borítóját idézi, címadása pedig Tamási Ábelét a Hargita (ősi nevén: Héthavas) rengetegéből. A címadó írás alcíme: Első emlék a Hargita felől. Sütő András biblikus című művéhez hasonlóan beszél: Engedjétek hozzám jönni a szavakat. Jegyzetek hómezőn és porban. Sütő gyermekként, a ma már lelkipásztortalan pusztakamarási bokoraljában, „Húnyt mesterünk” Toldijából nyelvünk erdőzúgását vélte kihallani.
A gyűjtemény három évtized esszéit, cikkeit, emlékbeszédeit, a költő különböző témákra és alkalmakra készült írásait, lényegében „személyes irodalomtörténetét” tartalmazza. A nyitány Berzsenyit állítja elénk: „Kinek dicshírét a halandóságnak köde el nem éri”. Az esti imádságként is fenséges Fohászkodás etikuma és esztétikuma kétségtelenül a szakralitásból fakad. Berzsenyi „Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!” üzenete ma is érvényes. Az esszéíró számára Katona, a „magányos halhatatlan” nyelvi tömörítő ereje, expresszivitása az örök dilemmát lobogtatja: „a nyugtalan magyarság örök kérdője: élet vagy halál?” (Juhász Gyula.)
Nagy Gáspár elméjében termékeny időpontokat villant össze, Kölcsey–Petőfi–Illyés–Kormos fog kezet egymással a „Nyújts feléje védő kart” fohász jegyében. Segesvár Petőfije és a bolgár Vola-csúcs Boteve ikerpár-költők a „rabok legyünk vagy szabadok” – a „szabadság vagy halál”, az önfeláldozás jegyében. (Nagy Gáspár 1973-as keltezésű Segesvári nyár című verse helyzet- és korjellemzés: „Kezem lerogy egy virágra, / beleordítok a NYÁRBA!”)
Tamási, Sinka, Szabó Lőrinc, Illyés, Jékely, Határ Győző, Pilinszky, Kormos, Nagy László, Szécsi Margit, Sánta Ferenc, Csoóri, Kalász Márton, Ratkó, Ágh, Farkas Árpád, Pinczési Judit, Hajnóczy, Beke György, Rózsa Endre, Baka István, Csordás Gábor, Markó Béla, Gál Sándor, Vári Fábián László, Szervác József stb. értékrögzítő pillanatképben tűnik elénk. Az esszéíró a szembesülés erkölcsét követi. Éppúgy érdemi mondanivalója van Csengey Dénesről, Vasadi Péterről, spirituális líránk kiemelkedő személyiségéről, Püski Sándor könyves sorsáról, Ferenczes István Székely apokalipsziséről, Olasz Ferenc léleképítő meditációs könyvéről („Mindörökkön örökké”), vagy Lanczendorfer Zuzsanna és Gülch Csaba „A liliom vére” című, originális, a „balladahatáron” keletkezett golgotás történetéről.
A Szavak a rengetegből izgalmas, tanulságosan korjellemző alkotás: az eddigi költői „életmű” háttér-információinak, inspirációinak tárháza. Könyv alakú megjelenésre várnak Nagy Gáspár képzőművészeti tárgyú esszéi és fontosabb interjúi. (Szemléletében Nagy László Adok nektek aranyvesszőt című gyűjteményével lesz rokonítható!) A kötetzáró írások ebbe az irányba mutatnak, Latinovits Ady-interpretációjáról, Maczkó Mária énekművészetéről, Sinkovits Imréről, litván, cseh, lengyel stb. kapcsolatokról, élményekről szólnak. Itt olvasható a Domokos Mátyásnak és Réz Pálnak adott Éjszakai válasz és a Solymosi Frigyesnek tett nyilatkozat: „Érdes látlelet, de őszinte válasz – a pesszimizmus és a népességfogyás ügyében.”
Nagy Gáspár gyerekfejjel élte meg 1956 fénylő, világformáló tragédiáját, ifjúként a „prágai hajnalok” örömét, 1968 letiport reményét. A „vasfüggöny” mögül végre Nyugatra jutva, „Párizsba szöktetve” fülelhette: „mit súgnak az éji Szajna-habok”. Pesszimizmusunkra és a „Mit tehet a költő?” kérdésre József Attila Juhász Gyulának írott szavával felel: „mert hogyha nem remél a költő, más ki remélne az új hazában.” Csalódottan, de híven őrzi 1989 emlékét, a szembesülés erkölcsével idézi József Attila Gyönyörűt láttam című versének ma égetően időszerű zárógondolatát: „Jogállamban a pénz a fegyver”. Önjellemzően emeli ki Szabó Lőrinc Fáraszt hazudni emberek… című konfessziójából a lényeget: „Az igazat keresem: azt, aki / nem kényszerít, hogy hazudjam neki. (…) igaz vagyok, mindig félelmesebb, / félelmes a fegyverem, emberek: / mindenre elszánt lelkiismeret.”
Nagy Gáspár valóra váltotta Németh László gondolatát „Az igazi alkotó is vállalkozás (…) a vállalkozást irányító erő: a képességek fölött szerepteremtő akarat”. Számára Petőfi öröksége, Tamási Gond és Hitvallása, Illyés, Nagy László, Pilinszky, Jékely, Kormos példája létmeghatározóan fontos. Regulás pannon-ember, Tamásival vallja: „Nincs módunk kitérni a hűség elől”. Igazolja Görömbei András Nagy Gáspár (Kalligram, 2004.) monográfiájának megállapításait: „Emlékezni, látni, megnevezni, sohasem félni” személetet következményét: „Személyisége, művészete tisztaságot sugároz és követel”, „A hazugság, cinizmus, árulás, nemzeti felelőtlenség, történelmi tudatzavar, erkölcsi nihilizmus ellen küzd.”
A magas hírértékű információkban gazdag könyvből hiányzik egy névmutató, amely arányaiban is látványosan érzékeltethetné a költő szellemi forrásvidékeit. Ez az esszékötet is bizonyság, hogy Nagy Gáspár életművét a közösségi kontextus határozza meg, szemléleti és önértelmezésbeli lehetőségeit etikus meghatározottságban formálta gyémántkeményre. Jó sáfár, aki tudja: „A tehetség nem afféle ajándék, amellyel sarokba lehet vonulni magánüdvű szeszkortyingatásra. Kölcsön az, letét, amelyről számadást az Isten vagy az ördög vár…” (Illyés Gyula.) Faulkner igazát hirdeti, „a jó mű segít élni”, és figyelmeztet bennünket: Múlik a jövőnk. Benne testet öltött Arany Vörösmartytól örökölt imperatívusza: „Oh, értsd meg a szót: rendületlenül (…) árban és apályon / – Szirt a habok közt – hűséged megálljon!”
Nagy Gáspár egyéniség, személyiség (in-dividium: oszthatatlan). Könyve hites kalauz az emlékezés jogán: hiteles tanúságtétel. Esszéiben a „lét reménye”, aszúöröme lélegzik.
Cs. Varga István
Új Könyvpiac, 2004. szeptember