Írások a költőről - Beszélgetések, vallomások

KORMOS ISTVÁNRÓL ÉS KÖZÉP-EURÓPÁRÓL

Nagy Gáspár József Attila-díjas költő (a kitüntetést azért emeljük ki, mert az Új magyar irodalmi lexikon megfeledkezett róla, pedig a kiengesztelődés évében, 1990-ben kapta a felterjesztettek listájáról többször kihúzott költő a díjat, többek között Beney Zsuzsa, Grendel Lajos és Petri György társaságában) az idei könyvhéten hat kötetben is „illetékes” volt. Szerepelt a Szép versek antológiájában, a Kortárs Kiadó Curriculum vitae összeállításában, az Emberhalász könyvek sorozatában megjelent Beszélgetések Hajnóczy Péterről című kötetben, a Pesti Szalon Örkény emlékkönyvben, ő szerkesztette Kormos István műveit a Századvég–Osiris Kiadó megbízásából, és közzétett egy Zónaidő című, különös műfajú könyvet a Széphalomnál.

– Az általa összeállított kötetekhez képest kicsit bővítettük az anyagot. Először is felvettünk néhány korai, 1944 és ’47 között keletkezett versét a gyűjteménybe. Ezeket a verseket már átdolgozva jelentette meg a ’47-es Dülöngélünk című kötetében, később aztán a Dülöngélünk anyagát is átdolgozta, s az 1971-es Szegény Yorick kötetben már így jelentek meg. Domokos Mátyással, a kiadó irodalmi vezetőjével ügy döntöttünk, kár lenne ezekről a korai versekről teljesen elfeledkezni, ezért néhányat közöltünk, pontosan jelezve, hogy átdolgozva hol szerepelnek később. Van még egy fejezet, ami igazi meglepetés, ezek a Rögtönzések, tréfás versek címszó alatt szereplő alkalmi köszöntők és bökversek, játékos évődések a kiadói széphölgyekről, a lebzselő lektorokról. Itt szerepel az 1951-es Gellért fürdőbeli szonettverseny Illés Endre által győztesnek kihirdetett darabja. Ezek a rögtönzések a Kormos-legendárium részei, a legendárium pedig hozzátartozik az életműhöz. A prózai műveknél kevesebb az újdonság, itt az Elérhetetlen föld című antológiáról írt lektori jelentést, egy Sinka-esthez írt bevezetőt, valamint egy sokáig lappangó, a gyermekirodalomról szóló interjút említenék.

– A felejthetetlen Vackor-történetek az elmúlt években jelentek meg a Századvégnél. Minden bizonnyal a többi verses meséje és gyerekeknek szóló verse is egy szép illusztrált kötetbe gyűjthető. Csupán a műfordítások kiadásával vagyunk elmaradva. Az 1974-es Fehér mágia című köteténél jóval gazdagabb Kormos műfordítói életműve. Remélem, hogy az Európai Könyvkiadó egyszer kiadja a teljes műfordításkötetet.

– Életem úgy alakult, hogy amikor 1971-ben Budapestre kerültem, ő volt Nagy László után a második költő, akivel megismerkedtem. Kormos mutatott be Nagy László javaslatára az ÉSben, 1975-ben pedig az ő szerkesztésében jelent meg az első kötetem. Később a Móra Könyvkiadóban haláláig a kollégája lehettem. Ennek ellenére sem állíthatom, hogy a tanítványa voltam, hiszen Kormostól nem lehetett a versírást ellesni, megtanulni. Amikor már-már úgy érezte az ember, hogy ellesett tőle valamit, hirtelen változtatott. Kormost nem lehetett és nem lehet utánozni. Olyan csavarokat tett a verseibe, amelyeket csak egy abszolút hallású költő engedhetett meg magának. Nem a versírás mikéntjét, hanem a nyitottságot lehetett Kormostól megtanulni, a sokféleség szeretetét.

– A Zónaidő érdeklődésemnek egy szeletét mutatja meg. 1968-ban indultam a pályán, a csehszlovákiai bevonulás, a diáklázadások leverésének évében. Ebben a rosszkedvű időszakban tudatosult bennem, talán pályatársaim hatására is, hogy menni kell. Utazni Lengyelországba, Csehszlovákiába… Persze a Zónaidő nemcsak a valóságos, hanem a képzeletbeli utazások könyve is. S talán a reménykedésé, hogy vannak, maradtak és újra nyílhatnak ösvények egymás felé Európának ezen huzatos régiójában. Itt, ahol a legkeletibb reneszánsz és legnyugatibb ortodoxia egymás mellett mutatkozik. S nemcsak a külsőségekben, hanem az emberi mentalitásban, ami aztán a kelleténél több vért, könnyet, gyöngédséget és barbárságot feltételez.

– Ha visszatekintek erre a negyedszázados utazásra, vonzalmaim megmagyarázhatatlan térképére, azt mondhatom, sokszor jó volt eleve illúziónak látszó dolgok nyomába szegődni és a bemérhetetlen állomásoknak a helyét krétával megjelölni. Jó volt arra gondolni, hogy a vonatzakatolás és a távírójelek a Balti-tenger és az Adria között nagyjából hasonló érzelmeket és üzeneteket közvetítenek.

– Az utazás során olyan barátokra is szert tettem, akikkel a valóságban sohasem találkoztam. Volt, akivel vágytam a találkozásra, Amerikában majdnem sikerült találkoznom Czesław Miłoszsal, de nem a személyes találkozás a fontos. Vannak olyan költők, egykori barátok, ismerősök, akik ma már vagy az égben, vagy itt a földön, de egészen másfelé kószálnak. Mégsem megtagadhatók! A térség nagyobb szabadsága tette lehetővé számukra, hogy a passzentosnak látszó, különös maszkokat levegyék. Ez nemcsak egyes emberekre, de egész népcsoportokra is vonatkozik.

– Minél nehezebb a helyzet, annál inkább szükség van egymás megismerésére, megértésére és a barátság óhajtására.

– A Közép-Európa-témát folytatom az év végére a Magvetőnél megjelenő prózakötetemben, amelynek címe Augusztusban, Ludvík Jahn nyomában.