Írások a költőről - Beszélgetések, vallomások

BESZÉLGETÉS NAGY GÁSPÁRRAL

A rendszerváltozás egyik meghatározó költője, aki – nem volt jellemző — felmondta a megjelenéshez szükséges különalkut, és Nagy Imrére emlékező és emlékeztető versével kiváltotta a „puhuló diktatúra” haragját. Nagy Gáspár előbb áttételesen, majd mind nyíltabban szólt 56-ról, a „júdásfa” haszonélvezőiről, mindarról, amiről három évtizeden át hallgatni illett!. S olykor a politikai botrányok már-már feledtetik, hogy kiváló költőről van szó, akinek lírai érzékenysége az új korszakban is megtalálta érvényes mondandóit. Fehérvári estje és könyvbemutatója után beszélgettünk vele.

– Jól körülhatárolható, ’89-től ’92-ig tartó korszak termését gyűjtöttem ebbe a kötetbe. Boldog embernek tudhattam magam, hiszen a „küldetéses vétó” beteljesülését megérhettem. Megérhettem a múlt rendszer bukását és a szabad választásokat. A „történelmi mosoly” tehát indokolt. Később én is átéltem a pártosodással járó ellentmondásokat, néhány barátom eltávolodott tőlem (vagy én tőlük), és látnom kellett kíméletlenséget, amivel a szellem emberei egvmásnak estek „békebeli kannibálokként”. De nem ítélkezni akarok, a „mosolyelágazás” egvszerre kritika és önkritika.

– Nem tudtunk mit kezdeni a szabadsággal, ami szerintem néha szabadosságba csap át. Nem értjük meg, hogy a szabadság néha önkorlátozás is, hisz a másik ember szabadságát nem sérthetem. Fel kell nőni a szabadsághoz, belül is szabadnak kéne lenni. Vállalni véleményeink nyílt, őszinte megfogalmazását. De ettől még messze vagyunk…

– Arra figyelmeztet, hogy nem szabad feladnunk a humánum, a szolidaritás gondolatát, a közösségvállalást a „megalázottal és megszomorítottakkal”.

— Hogyne küszködne, hiszen ma talán még nehezebb megszólalni, mint az Aczél-korszakban, amikor fekete-fehér (bár ez sem ilyen egyszerű) volt a kép. Egyébként új kötetemben található egy vers. Ragozások az ún. puha diktatúra emlékkönyvéből, amelyben megpróbáltam érzékeltetni a ravasz manipulációt, amivel megosztottak bennünket… Ő már kimondhatja / Te még nem mondhatod ki / Ő már le is írhatja / Te még nem írhatod le…” és így tovább…

– Hát, igen, A költő „ébrenlétei” nem óvnak meg a ránk leselkedő veszélyektől… De hadd mondjam el, hogy miként született ez a kis könyv, amely az Antológia Kiadó gondozásában a költészet napjára jelenik meg. Egy év lelki rezdüléssorozata, vagyis harminc vers foglalata ez a kötet. (A borító König Róbert munkája.) Néha már azt hittem, csak „szivárog a vers”, ám magam is meglepődtem termékenységemen. A nagy szélcsendes vagy a viharos korszakokban nem hallgatnak a Múzsák. Úgy látszik, bár nem veszünk tudomást róla, nagyon a történelem közepén élünk, s ez jó terepe az írásnak. Valamiféle lírai krónikának is felfoghatók verseim, melyek egytől-egyig a ’93-as folyóiratközlések (köztük az Árgusé is), s mindenütt jeleztem a közlés helyét és idejét. Az előszóban 1993-at az utolsó békeévnek neveztem, remélem nem lesz igazam… Ha kint háborog is a világ, legyen békesség ott bent a versek közt, az olvasó szívében.

– Valóban, rendkívül mély hatást tettek rám Székely János utolsó publikációi, melyekben szinte segélykiáltásszerűen kért segítséget „elkóborolt, kényszerből messze ment” szobrász fiának. Örülök annak, hogy a „királyok városában” otthonra lelt és személyesen is találkozhattunk. Az egyetemes magyar kultúra vándorai előbb-utóbb megtalálják egymást.