Hogy mennyire az erők számbavétele, a lehetőségek felcsillantása az első kötet, azt Nagy Gáspár verseskönyve is bizonyítja. Már a cikluscímek is árulkodnak. Már gondolhatott, Birtokom, Szabadítót nondani, Élőkért és holtakért, Eljöhet értem. Őrzi a kapott örökséget, de már a nagy kincs birtokában előre is néz. A kötet felépítése dícséretes. Nem egy külső formát kényszerített a versekre, hanem a rendező elv a költeményekből adódik.
Versélményei közvetlenül megragadhatók. Gyermekkori emlékek kavarodnak föl, épülnek verssé. Megrendülései, vágyai fűtik át a képeket. Lírai költő, nála a dalnak, ritmusnak, formának funkciója van.
,,Ott az a vár?”
Uram, ott balta vár.
Legyen a neve Baltavár.
A kötet legerősebb, meghatározó ciklusa az Élőkért és holtakért. Szinte mindegyik versben sikerült megragadnia azt a gondolatot, érzést, amiért érdemes volt megírni őket. Talán azért is a legsikerültebb versek ezek, mert itt vall elődeiről Nagy Gáspár. ,,Három kézjeggyel” indul a ciklus első verse, a versösszevágás. A módszer nem teljesen ismeretlen a versolvasók előtt. Itt azonban mégsem csak öncélú vágásokról van szó, bár a költő becsülettel idézőjelbe teszi az egész verset. Valami olyan többlet is keletkezik, hogy a vers olvasásakor érzi az olvasó: nem csupán József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor verssorai kaptak egy közös keretet, hanem Nagy Gáspár vallomása ezen alkotókról lett hiteles.
Fülembe forró ólmot öntsetek,
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Az Óceánt mégis elérem.
Jöjj el, szabadság. Te szülj nekem rendet,
A néppel tűzön-vizen át!
Nem halhatunk meg, élnünk kell tovább.”
További vereseiben is sorra számlálja elő vérrokanait: Dózsát, Rákóczit és ismét csak Petőfit, a Segesvári nyár-t. De mindegyik verse értékel is. A Gyönyörű bűnt címűben a Dózsa hagyatékot nevezi így. (A vers eqyik kulcsszava a Koronatűz is innen emelkedett kötetcímmé.) Különösen szép lírai verse a Rákóczit idéző:
törvényre emelkedik a kár!
,,Pro patria et libertate”
kibomlik hajad akár
a zászló, Nagyságos Fejedelem.
Megfordítva a lovon a patkó,
menekvés Beregtől, Szatmárig —
mögötted Lengyelhon, előtted Rodostó!
És jönnek a halálba menekültek, a megrendülés versei, a B. Nagy Lászlót, Kondor Bélát szólongatok. (Szinte már kötetet lehetne összeállítani a hozzájuk írt versekből!) Erről a megrendülésről egy interjúban így vall Nagy Gáspár: ,,A tragikus halálok különösen megrendítenek. Megrendülök, befelé zokogok. Nem tudom megérteni, hogy így kellett történnie. Nem tudok beletörődni a sorozatba sem, miért pont ők, a “legigazabb gárda” hagy el bennünket? 61-től, Sarkadi halálától micsoda névsorunk van már!” (Alföld 1977/5. sz.)
A ciklus szinte mindegyik versét valakinek, vagy valakiknek ajánlja, így vállalva közösséget az Elérhetetlen föld és a Kapuállító antológiák szerzőivel is.
A kötet végére bizonyos fokú váltás itt is érezhető, ha nem is olyan élesen mint Pintérnél. Látszólag bonyolultabbá válnak a versek, és a költői nyelv lassú átrétegződése is megfigyelhető. De a lírai alapállás még ezer gyökérrel kapaszkodik a készen kapottba, de úgy érezni: ez az utolsó ciklusban már Nagy Gáspárt sem elégiti ki maradéktalanul.
Ezek a finom elmozdulások jelentik a fejlődést a köteten belül is, de talán már a következő kötetben nagyobb hangsúlyt kapnak.
Mert:
mert már minden utamba állhat, eljöhet értem!
Böröndi Lajos
Jelentkezünk, 1977. 30. sz.