Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Emelt fővel

Az ötvenéves Nagy Gáspár versei

Kivételesen szép kötettel köszön­tötte az ötvenéves Nagy Gáspárt a debreceni Kossuth Egyetemi Kiadó. A keménykötéses gyűjtemény borítóján Orosz István pompás grafikája látható: egy ujj­lenyomatra emlékeztető kompo­zícióba sűríti a rabság és szabad­ság képzetét a Fő utcai nyíló és záródó börtönablakokat idézve. A Szabadrabok című könyv fél­ezer oldalon mutatja be az első, 1968-ból származó zsengéktől máig ívelő költői pályát a megje­lent, gondosan szerkesztett köte­teket követve, az 1975-os Koronatűztől, a ’78-as Halántékdob, a ’82-es Földi pörök, a ’86-os Áron mondja, a ’87-es Kibiztosí­tott beszéd, a ’89-es Múlik a jövőnk, a ’93-as Mosolyelágazás, a ’94-es Fölös ébrenlétem című könyvön át a ’98-as Tudom, nagy nyári délután lesz-ig, illetve a kötetbe még nem rendezett új versekig.

Hogy a Kormos István által felfedezett Nagy Gáspár egyik legrokonszenvesebb költőnk, nem kérdéses, hogy verssé szub­limált élményeiben közös vergő­désünk hű tükrét látjuk, az sem. A kérdés csupán az, meghallha­tó-e a költő szava olyan korban, amikor minden kimondható, harsányan és felületesen. Hat-e még a szemérmes visszafogottság, a ránk bízott örökség féltő őrzése? Fogékonyak vagyunk-e a halk szavú üzenetekre, a magyar köl­tészet finom áthallásaira? Nagy Gáspár, noha a szabadság elköte­lezett embere, nem forradalmár: számára fontosabb a megőrzendő és továbbörökítendő hagyomány, mint a minden áron való újítás. S bár mindent tud, birtokában van a költészet teljes eszköztárának, óvatosan kezeli a formát, ritkán adja át magát az önfeledt ihletnek, a verszene vonzásának. Az álom és a szigorú ébrenlét hatá­rán születnek az ő versei, képei­ben (mert a képalkotás e költé­szet legerősebb vonása) nem a megbomlott tudat mélytartalmai, hanem a rejtett, elfeledettnek vélt örökségek (család, táj, isko­la, Biblia, olvasmányélmények) törnek a felszínre. Nagy Gáspár egyéni léthelyzetét soha nem függetleníti az őt körülvevő kö­zösségtől. Amikor híres Nagy Imre-verseit papírra vetette, úgy érezte, szót kell emelnie a morá­lis züllés ellen, aminek kiindulópontja a fentről elrendelt feledés. Ez a közösségért vállalt felelősség diktálja a rendszerváltozás utáni, olykor pesszimista verseit is. A valóra nem váltott álmokat kéri számon önmagán és a vilá­gon. Emelt fővel vállalható, je­lentős költészet az övé.


Osztovits Ágnes
Magyar Nemzet, 1999. július 29.


< vissza