Részlet egy készülő monográfiából
Nagy Gáspár mélyen vallásos paraszti családba született – viszonylag idős szülők gyermekeként – 1949. május 4-én a Vas megyei Bérbaltaváron. A hagyományok szerint szülőfalujának neve abból ered, hogy a Kőszeg alá vonuló Szulejmán szultánt a falu baltával várta. Ebben a faluban töltötte Nagy Gáspár életének első tizennégy esztendejét. Kisgyermek korának meghatározó, költői szemléletének szociális és politikai érzékenységét is motiváló élményei a szegényparasztság ötvenes évekbeli küzdelméhez és világszemléletéhez kötődnek. “A paraszti életet és a Bibliát egész apró gyermekként, ha akartam, ha nem, meg kellett ismernem. Beleszülettem, méghozzá nem valami vidám időkben, amikor a család egyik szavával az Eget káromolta, mert megengedte ezt a szörnyűséget, hogy cséplés után jószerével minden gabonát beszolgáltatás fejében a Futurába kocsikázzunk, a másik szavával Bibliát olvasott, szenténekeket duruzsolt fülembe, imádságra tanított, talán engesztelésképpen is. Ezek a káromkodó és imádságos szavak voltak az első nyelvemlékeim.” 1 A két szélső pólus között a gyermekkori élményvilágban ott van a teljes paraszti élet a maga történelmi létezésének utolsó óráiban: a szigorúan tartott vallásos szertartások, ministrálások, latin liturgikus szövegek, s mellettük a falusi szokások, tollfosztók, Luca-napi kópéságok, betlehemezés, regölések. Olyan világ ez, mint amilyennel néhány kilométerrel arrébb, a Somló másik oldalán Nagy Lászlót és Ágh Istvánt indította Iszkáz. Nagy Gáspár gyermekkorában sokat nézte a láthatár peremén mutatkozó Somlót, jóllehet akkor még sejtelme sem volt arról, hogy milyen sorsdöntő élménye lesz majd neki Nagy László költészete.
Anyai nagyanyja a Bibliából és a kalendáriumokból meg a saját képzeletéből és a faluban megesett történetekből fantasztikus históriákat mesélt neki. Első versét ötödikes korában írta a halottak napi temetőjárás hatására. Csak később, hetedikes korában mutatta meg két versét Gyulay Lajosné tanítónőnek, Edit néninek, miután rendre jelest kapott magyar fogalmazásaira. “Mindkét “vers” őszi ihletettségű volt. Az egyiket legeltetés közben írtam a búcsúzkodó természetről, valószínű, Petőfi nemrég tanult verse nyomán. A másik lobogó halottak-napi gyertyákat, dércsípte krizantémokat, öreg temetőket idézett, ahová ilyenkor emlékezni járunk.”2
Felejthetetlen gyermekkori élménye volt az, amikor először hagyta el szülőmegyéjét és ment vele a gőzös Kanizsára, ahol nyári vakációit töltötte nagynénjénél. Az első városképzetet Nagykanizsa jelentette számára. Kanizsáról mindig úgy tért vissza a faluba, mintha egy-két hét alatt Kolumbusz Kristófként tízszer fölfedezte volna Amerikát.3
Baltavárról a családi kívánság a pannonhalmi bencés gimnáziumba küldte. Ez a kitűnő iskola hatalmas szellemi lélegzetvételt jelentett neki. A paraszti világból érkező gyermek számára előbb riadalmat okozott a könyvtárszobák felől érkező társakhoz viszonyított, behozhatatlannak tetsző műveltségbeli hátrány. Hamarosan azonban hódítási tereppé vált neki a nagykönyvtár, s csodaként nyílt ki előtte a történelem és a kultúra. Itt ragadta meg őt az ezer éves magyar történelem. “Kíváncsiságom is nőttön nőtt, mindennek a végére akartam járni. Silabizáltam a Tihanyi alapítólevél egyetlen mondatát, s minden utat hadiútnak képzeltem, órákon át bámultam István koronáért nyúló kezét, és próbáltam 14 éves fejjel felfogni, mit jelentett ennek a népnek a II. Szilveszter pápától küldött királyi korona. Itt tudtam meg, hogy mi miért olyan stílus, a román és gótikus falak között milyen a visszhang, hogyan zeng a gregorián. A főkönyvtár annyi kincse közt legjobban Veres Péter szavai vésődtek szívembe, amelyeket ottjártakor a vendégkönyvbe írt: “Jólesik szegény magyarnak ezer évre visszanézni.”4
Forgott vele a világ, csodáknak lett részese. Pannonhalmán megértette a Baltaváron még fölfoghatatlanul hangzó latin szavak, énekek, imádságok jelentését. Szerves, összefüggő, mindennek értelmet adó kultúra részeiként hangzottak már a latin szavak és énekek is, a Circumdederunt és a Te Deum. Közben szorgalmasan közlekedett Baltavár és Pannonhalma között a “fordítható fedelű láda”, hozta a hazait. Az ennivalót és levélben a szülői gondokat.
Történelmi érzékenysége is Pannonhalmán erősödött meg, bár az első történelmi leckéket már szülőfalujában megkapta 1956-ban és az azt követő években. 1956-ban, a forradalom napjaiban apja és nagybátyja a Szabad Európa Rádiót hallgatta. “Éreztem, hogy valami nagy dolog történik. Az igazi élmények november 4-én kezdődtek, amikor megindult a nyugati határ felé a menekültáradat, s többen nálunk kértek éjszakai szállást. Jöttek gimnazisták, egyetemisták, akik meséltek a budapesti eseményekről, a Corvin közről, a Práter utcáról, a harcokról, a Molotov-koktélok hasznáról. Hétévesen ittam minden szavukat. Két évvel később a Vas megyei napilapban egy kis hír tudatta, kivégezték Nagy Imrét és társait. Nagymama megjegyezte: a jó Isten megbünteti őket.”5 Tanúja volt annak, hogy apja és nagybátyja megsiratták 1958 nyarán a forradalom kivégzett miniszterelnökét. “A második szál, ami a forradalomhoz köt, Pannonhalma. Amikor ’63-ban a bencés gimnáziumba kerültem, sokan suttogtak arról, milyen retorziók voltak a forradalom emlékének ápolásáért, merthogy a diákok gyertyát gyújtottak ’60-61-ben november 4-én. Hallottam arról is, hogy Söveges Dávid igazgatót miként verték félholtra ’57-ben, mert nem volt hajlandó kiadni a forradalomban részt vett diákokat, mondván, Pannonhalma se a nyilasoknak, se az oroszoknak nem nyitott ajtót.”6
Baltavár és Pannonhalma Nagy Gáspár világképében a hűség és a nyitottság iskolája lett. Kötődés és szellemi hódítás – máig eleven személyiségjegyei. Költészetében majd a vallomásos líra természetéből következően gazdagon megjelennek a paraszti életforma elemei is, melyeket legtöbbször biblikus, szakrális, liturgikus motívumok szőnek át. Olyan meghatározó élménye a családi hagyományból, gyermekkorból és a pannonhalmi neveltetésből megőrzött hit, hogy költői világképének erkölcsi rendje és szigorúsága is mindmáig harmóniában van a keresztény etikával.
A pannonhalmi érettségi után egy évig fizikai munkát kellett végeznie, mert hiába volt a jeles érettségi, a felvételin elért megfelelő pontszám, nem vették fel egyetemre. Egy évig dolgozott tricikliző segédmunkásként a szombathelyi Rövikötnél. Ekkor kezdett el újból verseket írni, egyelőre csak magának. Az 1968-as esztendő a reményeivel és csalódásaival sokat segített neki abban, hogy költővé váljon: kiváltotta belőle az írásban való tisztázás igényét. 1968 őszén került a szombathelyi főiskola népművelés-könyvtár szakára, ekkor már rendszeresen írt. Szombathelyen volt egy diák-periodika, a Jelentkezünk. Ebben már 1968 őszén-telén verseket publikált. Fontos szellemi élményt jelentett számára a Jelentkezünk körüli műhelymunka és a filmklub B. Nagy László, Vörös Éva, Kósa Ferenc gyakori szereplésével. Az akkor fénykorát élő kőszegi filmszemle Gyarmathy Lívia, Sára Sándor, Gazdag Gyula, Jankura Péter és a lengyel Zanussi részvételével szintén maradandó élményt adott neki. Évfolyamtársai között volt Pörös Géza és Wehner Tibor is.7 A kőszegi filmnapokon találkozott B. Nagy Lászlóval, Kovács Andrással, Kósa Ferenccel és Csoóri Sándorral is. Nagy élménye volt a Feldobott kő és az Ítélet is.
Első igazi versközlésének a Jelenkor 1971 decemberi számát tekinti. Előtte ugyan már publikált verseket a szombathelyi Életünkben is, de a Jelenkor nem elkülönítve, nem a fiataloknak kijelölt rovatban közölte Születésnapomra című versét, hanem Illyés Gyula, Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Fodor András, Tornai József és mások művei mellett.8
Szombathely a költészetben való tájékozódás lehetőségét is jelentette számára. Itt ismerkedett meg a Kilencekkel, s az ő segítségükkel az őket útjukra indító Nagy László költészetével és személyével is. A Kilencek kapcsolták be őt a magyar költészet áramkörébe, rajtuk keresztül jutott el Nagy Lászlóhoz, Kormos Istvánhoz, Weöres Sándorhoz, később Jékely Zoltánhoz és másokhoz is.9
Világszemléletének alakulásában nagyon fontos szerepe volt 1968-nak. “Pimaszul későn kezdtem a vershez, de kellett a bizonyosság: szólítottak. Talán több hang is egyszerre, s mindig éjfél után, a “nyújts feléje védő kart” után, a “megbűnhődte már e nép” után. Aztán 1968-ban, Szent István király napjának éjszakáján tankoszlop dübörög elő a ködből, lezárják az utakat, elterelik a forgalmat. Eljegyeznek a történelemmel: előre és hátra az időben. Az emlékezés jogát és felelősségét tanítják ott nekem. És azt: hol is élünk. Én nem vonulok be, de elfoglal Közép-Európa. Lefoglal a szégyen. Ez volna az egyik fontos hang az éj közepén, amire válaszolgatni kezdek; “felelős álomjátékos lettem”. Még a drága emlékű Kormos István is komolyan veszi ezt a sort, mert így ajánl az olvasók figyelmébe.”10
Ezzel a szégyennel kezdte költői pályáját a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején. 1968 tudatosította benne, hogy Kelet-Közép-Európában él, s itt minden megtörténhet. Ez az élmény meghatározta az induló költő érdeklődését. Egyszerre kezdett el foglalkozni a cseh irodalommal és filmművészettel, de a lengyel, román, szerb, horvát, szlovén irodalommal is. “Ez volt az az időszak, amikor a fiatalok autóstoppal indultak északnak, délnek, keletnek, hogy megismerkedjenek az addig jobbára elzárt szomszéd népek életével, művészetével. Jómagam is ezekben az években jutottam el Sepsiszentgyörgyre, a Kapuállító című antológia költőihez, s ekkor találkoztam először az újvidéki Új Symposion íróival is. Hirtelen kitágult a világ; eufórikus kétségbeesésben is voltunk, éreztük, bármi megtörténhet velünk. A cseh irodalom és a nyomában fölnövő filmművészet elsősorban másfajta hangulatával ragadott meg. Menzelnek akkor már Oscar-díja volt, olvashattuk Hrabal néhány novelláját, Kunderától nemcsak a Tréfát, hanem a Nevetséges szerelmeket is. Skvoreckyt és Karvast ugyancsak.”11
1968 élménye, a csehszlovákiai bevonulás, a magyar szerepvállalás erősítette fel benne a magyar ötvenhat eszméjét és történelmét. Ekkor döbbent rá igazán a kelet-európai összefüggésekre. Ettől kezdve vált költészete egyik legfontosabb motívumává a történelem tisztázásának igénye. Ettől kezdve kereste a “felismerhetetlenre pofozott őszi hónapot”. Olyan egyértelmű volt tájékozódásának, érdeklődésének iránya és véleményének határozottsága, hogy – mint később a Történeti Hivatal anyagaiból kiderült – 1970-től egészen 1989-ig megfigyeltette a politikai rendőrség. “Szombathelyen kezdődött öt-hat jelentéssel, aztán Budapesten már minden lépésemet követték, életem minden apró mozzanatára kíváncsiak voltak. Számon tartották irodalmi próbálkozásaimat, baráti kapcsolataimat, szerelmeimet, levelezésemet, erdélyi utazásaimat. A fő veszély a hetvenes években a nacionalizmus, az irredentizmus, az éledő táncház mozgalom, s főként március 15. és október 23. megünneplése.”12
Négy évi megfigyelés után tömör jellemzés készült róla: “A BRFK III/III osztály adatai szerint alaposan gyanúsítható ellenséges írói tevékenység kifejtésével, antimarxista nézetek terjesztésével, ellenséges célzatú illegális csoportok létrehozásával. Tevékenysége népköztársaságunk államrendje ellen irányul, elsősorban ideológiai és kulturális területen a fellazító politikában nyilvánul meg.”13
1971-ben kapott diplomát Szombathelyen. Könyvtárosként kezdte pályáját a Zrínyi Katonai Műszaki Főiskolán, de néhány hónap után gyanússá vált a tevékenysége, elküldték. Aztán több kerületi Szabó Ervin fiókkönyvtárban is dolgozott, de ekkor már egyre jobban érdekelte az írás. Szabadúszó lett, majd Nagy László tanácsára és ajánlásával az Írószövetség könyvtárába került. Itt két évig igen nagy lelkesedéssel végezte munkáját, közben sok íróval személyesen is megismerkedett. 1972-75 között elvégezte az esztétika szakosítót a marxistának nevezett esti egyetemen. Tőkei Ferenc és Zoltai Dénes óráira később is szívesen emlékezett vissza.
Az ő nyitóversével indult 1975-ben a Mozgó Világ. A vers eredeti címe Szaltószabadság volt, de ezt nem engedélyezték a cenzorok, ezért jelent meg Csak nézem Olga Korbutot címmel. Így vált ismertté ez a vers, ezért Nagy Gáspár később is megőrizte ezt, de a Szaltószabadságot már az 1978-as Halántékdob című kötetében cikluscímmé emelte..14
1975-ben megjelent az első verseskötete, az év végén annak szerkesztője, Kormos István meghívta a Móra Kiadóhoz, hogy legyen mellette “afféle szerkesztő-bojtár”. Így került a “Kormos-egyetemre”. “Életem legszebb hónapjai következtek Kormos Pista haláláig.”15 A magyar és világirodalom hatalmas területeit járta be a legendás Gyöngyszem-sorozat darabjainak összeállításakor, majd elődei és kortársai köteteinek szerkesztésekor. “Egyszerre dolgoztam Dsida Jenő, Sinka István, Nadányi Zoltán válogatott versein, Kálnoky László, Tandori Dezső műfordításkötetén, vagy éppen Tóth Erzsébet, Zalán Tibor és mások első könyvén s közben tematikus antológiákat szerkesztettem mondjuk a világirodalom idő- és éjszaka verseiből. (…) Néhány év alatt közel száz könyvhöz lett közöm. Óriási iskola volt.”16
A Móra Kiadóban 1976-tól 1980-ig dolgozott. Az írószövetség 1981. december 13-ai közgyűlésén – a lengyelországi szükségállapot bevezetésének a napján, feszült politikai légkörben – volt Magyarországon 1956 után az első titkos választás. Ekkor került be – legfiatalabb tagként – Nagy Gáspár az írószövetség választmányába, majd a választmány egyszerre titkárrá is választotta őt. Az írószövetség a nyolcvanas évek elején a szellemi szabadságért való küzdelem fóruma volt. A könyvkiadást és a folyóiratokat cenzúrázta a politikai hatalom, de a választmányi ülések felszólalóit nem tudta fegyelmezni. Az írók egyre többször hozták szóba a választmány ülésein a kisebbségi magyarság tarthatatlan helyzetét. Tiltakoztak a különféle politikai korlátozások és büntetések ellen. A választmány tagjai közül nagyon szerepeltek a szamizdat kiadványként gépelt másolatokban terjesztett Bibó-Emlékkönyvben. A választmány ülései a politikai hatalom és az írók ütközésének a terepévé váltak. “Ez az időszak volt a szövetség és a József Attila Kör legendásan nagy korszaka, együttmenetelése az álság falai ellen.”17 Ezeknek a küzdelmeknek Nagy Gáspár az egyik legaktívabb résztvevője volt.
Titkári feladatai közé tartozott a vidéki írócsoportok segítése, a velük való kapcsolattartás. Járta az országot, közvetítette a vidéki írócsoportoknak is a választmányi ülések eszméit. A politikai rendőrség minden lépését figyelte, minden megyei rendőrkapitányságon készítettek róla jelentést. Barátaival együtt “ellenséges ellenzék”-nek minősítették.”18 1982 novemberében pedig az a különleges figyelem érte, hogy egyedül az ő Három megjegyzés: egy válasz című versét vették ki a cenzorok – már imprimatúra után! – a nyolcvanéves Illyést köszöntő Tiszatájból, mert a Kodály és Illyés ünnepére írt versben egyértelműen utalt Illyés indexen lévő, Egy mondat a zsarnokságról című versére. A vers helyére a Tiszatájban egy kép került, Illyés viszont kedvesen és bátorítóan nyugtázta a “kiadhatatlan” verset.19
1979 karácsonyán Bakos István ötlete nyomán Csoóri Sándor és barátai megfogalmazták a Bethlen Gábor Alapítvány létrehozásának tervét. Ezt a magánalapítványhoz engedélyt kérő levelet először Illyés Gyula, Kodály Zoltánné, Németh Lászlóné és Csoóri Sándor írta alá, majd hamarosan még hatvanegy író, művész, tudós. Hat évig tartott a küzdelem a Bethlen Gábor Alapítványért, míg 1985 júniusában a művelődési miniszter engedélyezte azt. Ez a közadakozásból a nemzet javára létrehozott és fenntartott alapítvány Bethlen Gábor szellemében segíti díjaival és ösztöndíjaival az összmagyarság szellemi összetartozását, anyanyelvének és történelmi hagyományainak ápolását.20 A Bethlen Gábor Alapítvány titkára annak indulásától, 1985-től kezdve Nagy Gáspár.
Írószövetségi titkárként 1985 márciusáig dolgozott. Ekkor kellett távoznia a Nagy Imréről az Új Forrás 1984/5-ös számában megjelentetett Öröknyár: elmúltam 9 éves című verse miatt, melyben Nagy Imre tisztességes eltemetéséért és gyilkosainak néven nevezéséért emelt szót. 1986 júniusában pedig a Tiszatáj szerkesztőségét váltották le A Fiú naplójából című verse miatt. Ebben a versében nyíltan tiltakozott a forradalom elárulása ellen, s felmondta az értelmiség és a hatalom 1956 után kötött kompromisszumát.
1988-ban az – évtizednyi kérvényezés, küzdelem után akkor végre engedélyezett első független lap, a Hitel szerkesztője lett. A Hitel 1992-ig kéthetenként jelent meg, egyszerre volt kulturális és politikai fórum. 1992 szeptemberétől Csoóri Sándor főszerkesztő vezetésével havi irodalmi folyóiratként a nemzeti értékek erősítését, összefogását és ápolását tartja legfontosabb feladatának.
Nagy Gáspár írószövetségi könyvtárosként, kiadói szerkesztőként, majd írószövetségi titkárként, azután pedig a Bethlen Gábor Alapítvány titkáraként és a Hitel egyik szerkesztőjeként szinte minden élő magyar írót megismert, gazdag külföldi kapcsolatokra is szert tett itthon és a határon túli magyarság köreiben egyaránt. Szembetűnően gazdagodó művészete és bátor szellemi-erkölcsi-politikai magatartása egyre népszerűbbé tette. Népszerűségét az is növelte, hogy a nyolcvanas évek közepén megjelent “rendszerváltó” versei és folyamatos ellenzéki magatartása miatt a politikai hatalom az egyik főellenségnek tekintette. 1988. június 16-án, Nagy Imréék kivégzésének a napján az ellenzék által szervezett megemlékezésen a Farkasréti temető 301-es parcellájánál elmondta az Öröknyár: elmúltam 9 éves és A Fiú naplójából című versét. 1989. június 16-án, Nagy Imréék újratemetésekor a választmány egyhangú döntése alapján az írószövetség koszorúját Cseres Tibor elnökkel Nagy Gáspár helyezte el a síron. Ez volt az ő igazi rehabilitációja két évtizedes rendőrségi megfigyelések, zaklatások, politikai büntetések után.
Költőként az első biztatást még a hatvanas évek végén az Elérhetetlen föld című antológia költőitől, a Kilencektől kapta. Közülük is legelőbb Rózsa Endrével került baráti kapcsolatba, aki verseket kért tőle egy reménybeli nemzedéki folyóiratba, a Kísérletbe, melynek megjelenését aztán a cenzúra megakadályozta. Az Elérhetetlen föld Nagy László bevezetőjével jelent meg. Az Elérhetetlen föld és a Kapuállító című antológiák költőiről úgy érezte, hogy az ő gondjait és reményeit mondják ki. Ők hívták fel a figyelmét Nagy László költészetére. Az Elérhetetlen föld és a Kapuállító című antológiák költőiről úgy érezte, hogy az ő gondjait és reményeit mondják ki. Ők hívták fel a figyelmét Nagy László költészetére. Az Elérhetetlen föld költői révén ismerte meg Budapesten Nagy Lászlót, aki 1973-ban közlésre ajánlotta a fiatal Nagy Gáspár verseit az Élet és Irodalomban. Nagy László hívta fel Kormos István figyelmét is a tehetséges fiatal költőre. Kormos István aztán 1973 októberében – költészetének lényeges vonásait pontosan megragadó bevezető sorokkal mutatta be őt az Élet és Irodalomban, majd 1975-ben első könyvét is megjelentette a Móra Kiadó Kozmosz sorozatában.21
Pályakezdésekor különösen négy költő – Nagy László, Kormos István, Jékely Zoltán és Pilinszky János – volt rá nagy hatással. Ezt a négy költőt egy korai írásában legbensőbb szárnyasoltára négy szentjének nevezte, s ezt a minősítést ma is vállalja. Ők voltak azok, akik pályája kezdetén afelé terelték, hogy saját magából hozza felszínre azt, ami leginkább az övé és ami a legjobb.22
Nagy László és Kormos István lettek Nagy Gáspár első értő kritikusai és mindmáig vállalt mesterei. Az ő haláluk után pedig Jékely Zoltántól kapott szeretetben és figyelemben életre szóló útravalót.”23 Volt, aki Nagy László és Pilinszky között jelölte ki a helyét. Weöres Sándorhoz is erős szálakkal kapcsolódik. De nagyon sok kedves költője van a magyar irodalomban: Balassi, Csokonai, Petőfi, Vörösmarty, Ady, József Attila, Sinka, Szabó Lőrinc, Illyés. Weöres, Pilinszky, Kányádi, Szilágyi Domokos, Csoóri Sándor, Ratkó József. Saját nemzedéktársai közül is sokakat szólított meg versben is. A költők mellett Bibó István és Németh László munkássága mindvégig fontos ösztönzője szellemiségének. Még a hatvanas évek végén felfedezte magának a kelet-közép-európai irodalmak sok kiváló képviselőjét. Az ő szellemiségük is gazdag ihletforrása művészetének. Különösen Milan Kundera és Zbigniew Herbert életműve és emberi magatartása volt rá nagy hatással, de kelet-közép-európai szellemi kapcsolatai oly gazdagok, hogy 1995-ben Zónaidő című kötete együtt is számot adott ezekről.
Műveiben is közvetlenül kivallott szellemi kötődései és kapcsolatai különlegesen gazdagok. Kötődéseinek nyitottsága szellemi horizontjának és művészi érzékenységének tágasságát is jelzi. Nagy Lászlót, Kormos Istvánt és Jékely Zoltánt vállalja első mestereként,24 de az utánuk következő névsor szinte végtelen. A szellemi szövetségek ápolása költészetének is egyik gyakori ihletforrása. “Folyamatos párbeszédet folytat a magyar líratörténettel. Költői újításait nem légüres térben, hanem a magyar líra folytonos impulzusainak hatásrendszerében alakítja ki.”25 Kormos tanszékén sajátította el alapigazságként azt, hogy “szerencsés az a költő, aki minél több szálon tud a magyar költői hagyományokhoz kapcsolódni”.26 A tőle esztétikai vagy társadalomszemléleti normákban távolabb álló alkotókkal is folytonos, termékeny kapcsolatot tart fenn. “Mindig azt vallottam, azt tanultam Kormos Istvántól, kiváló mesteremtől, hogy az érték a fontos, nem azt kell nézni, hogy ki milyen szekértábor felé mocorog, hanem a művet létrehozó embert. Nem vagyunk olyan sokan magyar nyelvű írók, hogy hagyhassuk, hogy bármely értékünk elkallódjon.”27
Nagy László költészetét szombathelyi főiskolás korában fedezte fel a maga számára Nagy Gáspár. Az Arccal a tengernek című kötet úgy magával ragadta, egy hétre hátat fordított a főiskola előadótermeinek, a betegszobába menekült, pedig csak az izgalomtól volt lázas, belebetegedett a gyönyörűségbe: “Már nekem is fájt a szívem, mint a költőnek Az angyal és a kutyák című vesében, és mintha csoda történt volna, a betegszoba ablakából láttam, hogyan szakad kint novemberben a hó. Lavinaként sodorták ágyamat az olyan versek, mint a Születésnapra, Jártam én koromban, hóban vagy a hosszabbak közül a Rege a tűzről és jácintról, Búcsúzik a lovacska, A Zöld Angyal.”28
Olyan erősen Nagy László vonzáskörébe került, hogy Kormos István bemutató szövege joggal sorolta be őt is Nagy László tanítványai közé. “Neve Nagy Lászlóéval csak véletlen névrokonság, de költői eredete mégis Nagy László szellemi családfájáról származtatható, aki sok “újszülött fiának” nemcsak gazdag művét adja örökségül, hanem emberi tartását is: példát arra, hogyan kell s lehet emelt fővel nézni a világba, bármilyen szélben, átvágva egyenesen a földeken, ha megcsavarodnak az utak.”29 A későbbi szakirodalom is leggyakrabban Nagy Lászlót emlegeti mestereként. A kapcsolódásnak sok eleme szembetűnő. Nagy Lászlóéhoz hasonlóak Nagy Gáspár gyermekkori élménykörei, világszemléletének alapelvei, költői képvilágának metaforikus gazdagsága és főként az “Ady Endre ostorá”-t átörökítő cselekvő, ítélkező költői magatartása. Ennek ellenére a különbözés is nyilvánvaló már a Nagy Lászlóra még erősen emlékeztető első kötetében is, hiszen Nagy Gáspár költészete nem a népköltészetből és a paraszti kultúrából ered, jóllehet élményi alapon annak elemeit is tartalmazza. S nem látomásos-metaforikus és mitologikus irányban teljesedik ki, hanem egyre erőteljesebben érintkezik másfajta, neoavantgárd jellegű költői tendenciákkal is. Különbség kettőjük között az is, hogy Nagy László a keresztény motívumokat mítoszi távlatokba állítja, Nagy Gáspár keresztény motívumai viszont mély hitből táplálkoznak. “A keresztény Isten mint magatartási és mentális mérték, mint a létezés emberi normáit kiszabó szakrális szellemi arány nyilatkozik mag verseiben, amihez a történelem mozgása s a változó világ tényei is folyamatosan hozzámérhetők.”30 Nagy László költészetének erkölcsi példáját viszont tudatosan és nyíltan vállalja mindmáig. Emlékének szentelt versei, tőle vett mottói, róla szóló nyilatkozatai folyamatosan tanúskodnak erről. Nyári ki-(be)számoló című versében pedig mintegy fogadalmat tesz a Nagy László-i költői magatartás folytatására: “Amíg csak bírom / helyetted írom”, “Helyetted mondom / ez lesz a gondom.”31
Kormos István verseit csak az 1971-es Szegény Yorick című kötetből ismerte meg. Óriási meglepetést okozott neki Kormos különleges hajlékonyságú költői nyelve. Korábban a nevét sem hallotta ennek a költőnek. Az 1946-os Dülöngélünk című kötet után ugyanis Kormos csak negyedszázad múlva adta ki második kötetét, a Szegény Yorickot. Kormos István költészetében éppen azt csodálta Nagy Gáspár, hogy milyen sokféle ösztönzésből teremtette meg a saját, összetéveszthetetlen hangját, látásmódját: “Őt sokirányú vonzalmai irányították. József Attila mellett ott volt Sinka s a modern francia költők úgyszintén. Ezeket a hatásokat olyan sajátosan tudta egy teljesen egyéni hangú és formájú lírában összeszőni, hogy életműve kivételes helyet foglal el a magyar lírában.”32 Kormos István éppúgy mindmáig állandóan jelen van Nagy Gáspár költői világában, mint Nagy László. Verseiben, prózai írásaiban egyaránt sokszor idézi emlékét és verseit egyaránt. Nemcsak Kormos eszmei tanácsát követi a rendkívül nyitott tájékozódásban, hanem Kormos költői szemléletének különlegességét is bevonta a maga költői világába. “Kormos lebegő asszociativitása, képeinek csatangoló merészsége, disszonanciái, a formák zártságát feltörő tudatos aránybontásai, realitást, játékot, álmot, szürrealitást azonos szemléleti térbe vonó látásmódja, a “kormosi komoly játékosság” közvetlen formáló örökségként tűnnek fel a Nagy Gáspár-líra hullámain is.”33 Kormos utolsó verse, a Korniss Dezső festményére írt Pásztorok pedig azt is tanúsította számára, hogy a kormosi hangon is ki lehet mondani kemény igazságokat.
Jékely Zoltánt is mindig a legnagyobb költők között tarja számon: “Olyan első kötettel, amilyen az övé volt, nemigen rukkolt ki magyar költő a XX. században. Az Éjszakák verseiben már 1936-ban minden készen volt, ami csak Jékelyre jellemző. Az a formaérzék, az a lágy szomorúság, az a különös, borzongató nosztalgia egy eltűnt világ után és a mindenütt ott libegő halál árnyéka.”34 A marosszentimrei templomban költőjének tiszta beszéde, összetett látásmódja, kemény tartása is példa számára. Kormos István is elcsodálkozott azon, hogy milyen jól ismeri a fiatal költő Jékely Zoltán verseit. “Nemcsak Jékely költészetét, hanem mindent, ami Jékely költészetének holdudvarában látható. Keresi a fogódzót egy ilyen nagy kortárs költő megértéséhez. Szerb Antal korai kritikájáig visszament. Szerb 1936-ban írt az akkor huszonhárom éves Jékely első kötetéről, az Éjszakákról. Tehát ha egy fiatal költőt ennyire érdekli Jékely, már Károli Gáspárig legalább, de ha végiggondolod, a halotti beszédig érdekelni fogja a magyar hagyomány.”35 Kormos ekkor teljes terjedelmében idézi Jékely A marosszentimrei templomban című versét, majd Nagy Gáspár Eljöhet értem című költeményét, s úgy érzi, az utóbbi az előbbire rímelő folytatás: “Ő is valami olyanról tudósít, amiről Jékely.”36 Nagy Gáspár verse is a pusztulás leltára, a nemzeti pusztulás iránti érzékenység lehet leginkább rokonító vonás a két költői szemlélet között.
Pilinszkyvel rokonítja Nagy Gáspár költészetét a keresztény metafizika iránti érzékenység. Nyelvében, külső formájában merőben különbözik az ő költészete Pilinszkyétől, sokkal oldottabb, lazább szerveződésű, sokfelé nyitott. De etikai kérlelhetetlensége, valamint a költői világképet megalapozó keresztény mitológiai modell, “az evangélium toposzai, a bűnbeesés, a passió, a keresztre feszítés, a feltámadás, a megváltás, az apokalipszis, az utolsó ítélet”37 motívumainak meghatározó jelenléte közös a két költői világban.”38 A keresztény tanítás Pilinszky versvilágában a történelmi jelennel való drámai szembesítés terepe is.39 “A Nagy Gáspár-lírába Pilinszkynek egy ehhez hasonló értelmezése lényegül át. A maga Pilinszky-olvasatát ezért képes harmonikusan illeszteni a Petőfitől, József Attilától, Nagy Lászlótól feléje sugárzó közéleti és politikai költőiség tapasztalataiba.”40 Jellegmeghatározó különbözés viszont a két versvilágban az, hogy Nagy Gáspár költői énjének transzcendens hite egyértelmű, kiegyensúlyozott, kételyek nélkül való. Kiegyesúlyozottabb, mint a Pilinszkyé. Az ő költészetében a “Balassit, Adyt, József Attilát jellemző lázadozásoknak, háborgásoknak is alig van jele. Ezeket a gesztusait Nagy Gáspár a diktatúrával szembeni társadalomkritikájának tartja fenn.”41
Weöres Sándortól is sokat tanult. Költészetének tanulmányozását nagyon jó stúdiumnak tekintette: “Az ő költészete szinte egy kis magyar líratörténet, hiszen az Ómagyar Mária-siralomtól kezdve a legmodernebb dolgokig, ideértve a világlírát is, mindent integrált.”42 Weöres formaművészete nagy kihívást jelentett Nagy Gáspár számára. Csodálta a formák szépségét, maga is versenyre kelt vele “zárthelyi dolgozat”-ként írt versében. A weöresi játékosság nem jellemző Nagy Gáspárra, de nyitottságát jelzi, hogy sok versén ott van ennek a költői iskolának a nyoma is. Saját költészetének játékos elemeit is bele tudja illeszteni abba a költői programba, melynek célja az, hogy a “lefokozott szívűeknek” szabadító dalt énekeljen. A játék is erőforrássá válik sok Nagy Gáspár versben.43
Nagy László, Kormos István, Jékely Zoltán, Pilinszky János, Weöres Sándor – mennyire különböző ösztönzők ők. Nagy Gáspár nyitottsága abban mutatkozik meg, hogy valamennyiüket alkotó módon képes továbbvinni, a maga költői látásmódjában kamatoztatni. Sőt látszólag sokszor bizonyos posztmodern jegyekkel is társítani. Másfelől pedig Tamási Áron szivárványos nyelvével, Krúdy múltkereső álomszerűségével, Domonkos István infinitivuszos abszurdoidjával, Szilágyi Domokos “holtsúlyos” játékosságával, Zbigniew Herbert szilánkosságával színezni úgy látásmódját, hogy a saját hang a magyar költészet klasszikus vonulatának közéleti felelősségvállalását korszerűen továbbvivő költői magatartásban nyilatkozzék meg. Ezt a magatartást is sok gyökérzetű eltökéltség egyéníti. A Nagy László-i erkölcsi tartást a Bibó Istvántól átörökített félelem nélküliség, az Illyéstől tanult fegyelmezett igazmondás, a nemzeti sorskérdések iránti Németh László-i érzékenység, a Tamási Áron-i hűség, a Zbigniew Herbert-i egyenes testtartás együttes vállalása árnyalja, teszi jellegzetesen Nagy Gáspár-i költői hanggá és magatartássá.
JEGYZETEK
1. “A lelkiismeretet nem lehet elaltatni” Válaszol: Nagy Gáspár. In Görömbei András: Kérdések és válaszok. Tizenhét interjú a hetvenes évekből. Antológia Kiadó. Lakitelek, 1994. 45-46.
2. Lackó András: “… az új elevenség tartja meg a régieket is élőnek”. Nagy Gáspár iskolái. Pannon Tükör, 1998. december, 18.
3. uo. 47.
4. “A lelkiismeretet nem lehet elaltatni” 48.
5. “…nem szabad feledNI!” Nagy Gáspár a forradalomról, a jelentésekbe zárt életről és egy kényszerű szakításról. Heti Válasz. 2002.10.18. 41.
6. uo.
7. Lackó András: “…az új elevenség tartja meg a régieket is élőnek.” Nagy Gáspár iskolái. Pannon Tükör, 1998. dec. 18-19.
8. V.ö.: Ki vagy te, Nagy Gáspár? A Lyukasóra melléklete. 1999. február.
9. Pörös Géza: A költői létezés állandó készenlét. Beszélgetés Nagy Gáspárral. Új Forrás, 1993. 4. 62.
10. Nagy Gáspár: Múlik a jövőnk. Válogatás régi és új versekből. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1989. fülszöveg
11. Jókedvemet és kétkedéseimet mondom el. Beszélgetés Nagy Gáspár költővel az életmű összetevőiről, a temetetlen holtakról és a pártosodás hátulütőiről. Szakolczay Lajos. UMA, 1992.
12. “…nem szabad feledNI!” Nagy Gáspár a forradalomról… 41.
13. Idézi a Történeti Hivataltól kapott anyagot: “…nem szabad feledNI!” Nagy Gáspár a forradalomról… 42.
14. Ki vagy te, Nagy Gáspár? A Lyukasóra melléklete. 1999. február
15. Laczkó András: “…az új elevensége tartja meg a régieket is élőnek.” Nagy Gáspár iskolái. Pannon Tükör, 1998. dec. 20.
16. Nagy Gáspár költővel beszélget Ködöböcz Gábor. Paletta. Az EKTF közéleti lapja. 1998. dec. IV. évf. 4. sz. 6.
17. uo.
18. “…nem szabad feledNI!” Nagy Gáspár a forradalomról… 42.
19. Ki vagy te, Nagy Gáspár? A Lyukasóra melléklete. 1999. február
20. V.ö.: Nagy Gáspár: Egy sajátos közép-európai kísérlet; avagy “alapítvány a nemzet javára”. Vázlatos áttekintés a Bethlen Gábor Alapítványról. Az MBK kiadványa. 1988. 17 p.
21. Ki vagy te, Nagy Gáspár? A Lyukasóra melléklete. 1999. február
22. V.ö. Elek Tibor: Hűen történelmünk és irodalmunk hagyományaihoz. Beszélgetés Nagy Gáspárral. Bárka, 2003. 1. 68.
23. Laczkó András: “…az új elevensége tartja meg a régieket is élőnek.” Nagy Gáspár iskolái. Pannon Tükör, 1998. dec. 20.
24. Ki vagy te, Nagy Gáspár? A Lyukasóra melléklete. 1999. február
25. Jánosi Zoltán: “Két part között a hit”. Pilinszky-érintkezések Nagy Gáspár költészetében. In: J. Z.: Idő és ítélet. Felsőmagyarország Kiadó. Miskolc. 2001. 223-224.
26. A hagyomány szerepe a fiatal magyar lírában. Domokos Mátyás beszélgetése Kormos Istvánnal. In: Kormos István művei. 1995. A szöveggondozás, az utószó és a jegyzetek Nagy Gáspár munkája. 281.
27. Költő a millennium küszöbén. Nagy Gáspár a diktatúra tiltásairól, a demokrácia csapdáiról és a jövőről. Osztovits Ágnes beszélgetése a költővel. Magyar Nemzet, 1999. dec. 31.5.
28. “A lelkiismeretet nem lehet elaltatni”, 49.
29. Kormos István: “Anyámmal hófehérülök”. Élet és Irodalom, 1973. okt. 20. és Kormos István művei. Osiris-Századvég, Bp. 1995. 219.
30. uo. 229.
31. V.ö.: Pécsi Györgyi: Nagy Gáspár: Múlik a jövőnk. Alföld, 1990. 9. 92.
32. Jókedvemet és kétkedéseimet mondom el. Beszélgetés Nagy Gáspár költővel az életmű összetevőiről, a temetetlen holtakról és a pártoskodás hátulütőiről. In UMA, 1992.
33. Jánosi Zoltán: “Két part közt a hit”. 226.
34. uo. 50.
35. Kormos István: A hagyomány szerepe a fiatal magyar lírában. Az interjút készítette Domokos Mátyás. In K. I. művei. Osiris-Századvég… 281.
36. Kormos István: A hagyomány szerepe… uo. 282-283.
37. Tverdota György: Pilinszky János. In: Pannon Enciklopédia. 1996. 375.
38. Jánosi Zoltán: “Két part között a hit” 230-231.
39. Tverdota uo. 375.
40. Jánosi Zoltán: “Két part között a hit” 231.
41. Jánosi Zoltán: “Két part között a hit” 231-232.
42. Jókedvemet és kétkedéseimet mondom el. Beszélgetés Nagy Gáspár költővel az életmű összetevőiről, a temetetlen holtakról és a pártoskodás hátulütőiről. Szakolczay Lajos. In UMA, 1992.
43. Szakolczay Lajos: Nagy Gáspár. In: Fiatal magyar költők… 150.
Görömbei András
Új Horizont, 2004. 1. sz. p. 31-41.