Nagy Gáspár temetéséről hazafelé
Ha tüntető bíborban távoznánk és nagy lázrózsákkal
fenséges hidakat hagyva magunk után a vizek fölött
vagy ahogy vakmerőn ugrik le a Nap a nyugati égről
hogy újra fölloboghasson másnap
bearanyozva a köveket a földet az eget
és az éneklő madarak torkát
De hatalmasak a mi sebeink és a lidérceink
amelyek belénk költöztek mint a nyomorúság vírusai
talán túl kegyesen engedtük nekik
hogy sejtjeink legtitkosabb zugába is betolakodjanak
és a lélek hálószobájának a repedéseibe
Végül ha nem is bíborban hanem csak fakón
hagynánk magunk mögött a hidakat mint a Hold
vagy ha nem nappal akkor legalább éjjel
tudnánk a csillagok láncaiba belekapaszkodni
vagy mint a pók lebegni alá a mennyezetről
De még ez sem adatik meg vigaszul nekünk
csak egy néma kereszt és szerény kis halom
és valamelyik barátunk sóhajtása
amíg ez a sóhaj ott árválkodik a szélben
(Fordította Csoóri Sándor)
Konrad Sutarski
Hitel, 2007. 3. sz. p. 43.