Nagy Gáspár közép-európai bolyongás-naplóját adja közzé a Széphalom könyvkiadó. A naplóírás ugyan az öregedés legbiztosabb jele, vagy, mondjuk úgy, a megbölcsülésé – költőnk esetében azonban ne az első megállapodásra gyanakodjunk feltétlenül. Kísérletnek kell inkább tekintenünk a Zónaidőt, melyben Nagy Gáspár megpróbálja definiálni kötődéseit földhöz, költészethez, hazához, (Közép-)Európához. Különös válogatás kerül így ki a keze alól, mely csak részben tartalmazza az ő munkáit. Könyvébe beemeli azoknak az európai kollégáknak a szövegeit, akiket szeret, illetve akiket közel érez magához habitusban, alkotói elszántságban. Így kerül a Nagy-versek közé Dan Verona (román), Dórin Tudorán (román), Czesłav Míłosz (lengyel) Zbigniew Herbert (lengyel), Edvard Kocbek (szlovén) egy-egy műve, illetve az ajánlottak vagy megidézettek hosszú névsorába Marin Sorescu (román), Nichita Stánescu (román), Domonkos István (vajdasági), Danilo Kiš (szerb), Marék Novakowski (lengyel), Bohdan Zadura (lengyel), Milán Kundéra (lengyel), Václav Havel (cseh), Volker Braun (német), Tomas Venclova (litván), Veno Taufer (szlovén), Drago Jancar (szlovén) és Vasko Popa (szerb).
Tekintélyes névsor, amely azt sugallja, „közösségi könyvvel” van dolgunk. Nagy Gáspár megpróbálja – nem kis erőfeszítések árán – a közép-európai irodalmi közérzetet és -gondolkodást és -mítoszt egy könyv erejéig demonstrálni. Teheti ezt, hiszen kivételesen erős, már-már múlt századian anakronisztikus benne az elhivatottság-tudat – pimaszul későn kezdtem a vershez, de kellett a bizonyosság: szólítottak (kiemelés tőlem, Z. T.) -, illetve a feladatérzet: definiálja kezem a kort. Vállalkozása sikerét ugyanaz a gesztus adja, ami a munka elgyengítő pontja: a közép-európaiság állandó, már-már monomániás fölemlegetése, éreztetése, érzékeltetése. Így aztán alig van lehetőség az esztétikai mozzanatok szemlézésére: az üzenet parancsolóan félresöpri az akadékoskodó szépészetet. A kitűnő ön- és idézetversek dicsérete helyett hadd csóváljam azonban valamin a fejemet. Én ugyanis nem szívesen fogadnám el a mifelénk és a másfelétek szembeállítást, különösen nem, ha az olyan konklúzióhoz vezet, mint a Levél egy fiatal párnak című szövegben olvasható: Lajos uramnak azt tanácsoltam korábban, hogy csak módjával építsen N. Chomsky Generatív grammatikájára, mert Philadelphiából nézvést ugyan minden a helyén van, de itt a ladányi Körös-parton eligazítóbb lehet olykor a füzek szemantikája. Nos, én meg Gáspár úrnak tanácsolnám szeretve és tisztelettel, hogy olykor bizony még a ladányi Körös-parton is érdemesebb lehet N. Chomsky Generatív grammatikájára odafigyelni – akár a füzek szemantikája helyett. Különösen akkor, mondom, ha az utóbbi metafora számomra ebben a kontextusban nem is értelmezhető teljes bizonyossággal. Míg a generatív grammatikáról itt is, ott is, csak-csak lehet sejteni, hogy micsoda.
Zalán Tibor
Szivárvány, 1995. 3. sz. p. 148.