A középnemzedék egyik meghatározó lírikus egyénisége szűk másfél évtized során keletkezett, lazán összefűződő prózai írásait tette közzé. Bár fátyolosan fénylő, kihagyásosan szűrt és a benső, lelki naplót pergető epika ez, mégis színtiszta epika, se nem valamiféle „hülye, gennyes, költői próza", amelyet Mándy Iván e szavakkal kárhoztatott nemegyszer. Nagy Gáspár — egy kissé a prousti, emlékidéző technika segítségével — az 1968-as esztendő augusztusához kötődő, késő-kamasz és kora-felnőtt élményeit eleveníti meg. Leírásaiban szikráznak a tárgyak, valószínűtlenül kontúrossá, már-már tapinthatóvá lesznek a környezet elemei: a világ materiális valóságával nő rá a korból (a csehszlovákiai bevonulás tényéből) viszonylag keveset értő, de lelke és jelleme mélyén mindent érteni akaró hőse. Remek sóskifli-himnuszt olvasunk, s tréningruha-áriát hallunk (épp fekete-fehér díszcsíkos, csehszlovák tréningét!). Az el nem tűnt idő nyomában jár a mesélő, hiszen 1968 (Prága mellett Párizs is) egy egész generációnak sorsélménye. E generáció tagjai (például Szilágyi Ákos szerint) a múlt végleges vesztesei, sőt potenciális élőhalottak…
Nagy Gáspár nem merészkedik ilyen messzire a pesszimizmusban. Történeteinek hangoltsága ezt nem teszi indokolttá, s cseh mestereitől, így főként Kunderától, meg Jirí Menzel úrtól inkább a tragikomikumra való fogékonyságot tanulta. Pontos és láttató korrajzának egyik érdekes technikai eleme a sok dőlt betűs kiemelés. A kurziválás nem pusztán nyomatékosít, de bizonytalanná is tesz, rejtjelez különféle tartalmakat. A sejtetés, a rá-értés 1981-ben vagy 1988-ban a cenzúra kijátszására is szolgálhatott. Ma: nyelvi, tipográfiai dokumentum. (A novellák egyikében, a Vegy-tan című vers kapcsán az író még önmagát is „kódolja"…)
A kötet főszövege — a címlapon is jelölve — a (legény-részlet). Egy 1968 augusztusi szerelem utólagos krónikája, parányi iróniával, némi nosztalgiával fűszerezve. A szerelmi és erotikus hév ecsetelése stilárisan nem mindig hiteles. Hiába volt 1968 késő nyara a táncdalfesztivál ideje is, a giccs nyelve ilyen mértékben nem terjeszkedhetne ki a „forró" és a „hideg" végletei közt rángó szövegre. Ezért a Klári-szerelemnek köszönhetjük a legfordulatosabb történetet, ám a kurtábbak, a korábbiak egységesebbek, sűrűbbek, prózapoétikailag kimunkáltabbak.
A kötetnyitó Szívoldal… a hazaszeretet lírai-groteszk vallomásával ellenpontozza az 1968-as morális „hazavesztés", kiábrándulás tényét. A Zöld Ervin… játékosságával tűnik ki. A történetíráshoz, a történetmondáshoz „idő és alkalom" szükségeltetik, utal rá egyhelyütt Nagy Gáspár. Valószínű, hogy 1968-at még egyszer nem fogja újramesélni. Időt és alkalmat annak ábrázolásához kívánjunk neki, amit a nyolcvanas évtizedben megélt. Bőséges anyag!
Tarján Tamás
Vigília, 1995. 12. sz. p. 954-955.