Mindig izgalmas, ha költő ír prózát. Persze fordítva is az. S hogy Nagy Gáspár elsősorban költő, az ma már vitathatatlan. E legény-részlete ugyancsak erről győzi meg az olvasót, még akkor is, ha minden tekintetben megfelel a műfaj követelményeinek. Érzékenysége, lírai háttere azonban a költőt igazolja.
1968-ról már sokat elmondtak. Ez a 28 évvel ezelőtti idő részben jelkép, mégpedig akár Párizst, akár Pestet, akár Prágát vesszük: az elszalasztott lehetőségek jelképe. Nem valósultak meg a reformok, a diáklázadások követelései, és nincs „emberarcú szocializmus”. Nagy Gáspár pályáját döntően, befolyásolta az az év, a „testvéri tankok” esztendeje. Gyorsan kiderül, hogy az imént fölsorolt városnevek közül ezúttal Prágát illeti az elsőbbség. A laza fűzésű öt írás mindegyike valamilyen módon kapcsolatban áll a „prágai tavasz” augusztusi követelményeivel. A kötet- és műcím is erre utal, bár korántsem ez az írás a legfontosabb ebből a szempontból. Sokkal inkább a legterjedelmesebb, a kötet közel kétharmadát kitevő (legény-részlet).
Itt, de a többi írásban is Nagy Gáspár viszonylag új arcát mutatja meg. Azért csak „viszonylag”, mert már jelzett történelmi érzékenysége, a 68-as (s persze 56-os) kérdéskör iránti fogékonysága már régen kiderült, ha lírai pályájának néhol zajos fordulatait vesszük (Lásd: az Új Forrás és a Tiszatáj körüli csinnadratta, a híres Nagy Imre-versek apropóján.) Az újdonságot természetesen a műfaj szolgáltatja. Modern próza ez a legjobb értelemben. Könnyed sztorival, iróniával, fintorral, s persze a szabadságvágy ezernyi megnyilvánulásával. Hangja a legújabb magyar prózával rokonítja, gondolhatunk akár a közkeletűen „Péterek”-nek titulált írók újító törekvéseire. Kissé távolabbról persze – ha már úgyis a hajdani Csehszlovákiáról, közelebbről a csehekről van szó – Hrabalra és Kunderára. Az ő nevük elő is kerül a kötetben.
Az önéletrajzi fogantatás kétségtelen. Írónk 1968-ban még csak 19 éves volt, a friss pannonhalmi érettségi bizonyítvánnyal s az ott szerzett szellemiséggel a birtokában. S a (legény-részlet) hőse ilymódon nem is gondolkozhat ettől sokkal különbözően. Élvezzük a könnyű nyári strandtörténetet, melynek másik alakja a gyönyörű fiatal lány, Klára, aki „otthon pedig rendesen Zsuzsanna szépleány.” Ízig-vérig fiatalos a sztori, életteli, vérpezsdítő pillanatokkal. Előbb csak egy esti rádiós híradás segítségével szüremkedik be ebbe az idillbe a történelem, a politika. S amikor a lány és a fiú egyre közelebb kerülnek egymáshoz, akkor már jóval erősebb a hatás. Hiszen Klára apja öt évvel korábban, az amnesztia előtt halt meg a börtönben, ahova 56-os szavalata miatt került, s a lány mintegy előre érzi a prágai bevonulást is.
A nyári szerelmes idillnek azonban hamarosan végeszakad – mind a magánéletben, mind az „egyetemesben”. A történet hőse elkezdi főiskolai tanulmányait, el kell búcsúznia Kláritól, s a „testvéri tankok” is bevonulnak Csehszlovákiába. Kétségtelen, hogy ezen részletek helyenként publicisztikusak, inkább a szubjektív napló jellege érvényesül, mintsem a szépirodalom. Vállalt megoldás ez; íróilag őszinte és tényszerű.
Aztán a befejezés ismét a prózaíró erényeit mutatja. Egyik fontos üzenete: bár le kell számolnunk a múlt szép és gyötrő emlékeivel, ennek ellenére tudnunk kell, hogy végérvényesen életünk részeivé váltak. Akár szabadságról, akár szerelemről van szó.
Bakonyi István
Pannon Tükör, 1996. 3. sz. p. 69.