Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Nagy Gáspár: Ezredváltó, sűrű évek

Nagy Gáspár nevére, verseire akkoriban figyelhettem föl először, amikor költői pályája nyitányaként Kormos István bemutatta őt az Élet és Irodalomban, s nemsokára kiadta első kötetét, Koronatűz címen. Egyáltalán nem szokványos első kötet volt ez! Költője markánsan eredeti hangon szólalt meg, nemzeti sorskérdések, jó ügyek felvállalására elkötelezetten, a maga költői karakterén átszűrve hagyomány és újítás együttes kisugárzását. Erre ösztönözték választott mesterei, egyben barátai is: Kormoson kívül Nagy László, Jékely Zoltán, Pilinszky János, akik szeretettel karolták fel az ifjú költőt, bíztatásuk későbbi évtizedekre adott elegendő muníciót számára, hogy kiteljesíthesse költői munkásságát. Mesterei időközben már mind eltávoztak körünkből, miközben Nagy Gáspár maga is mesterré érett, a szó legjobb értelmében vett poéta doctussá, mestersége egyik legkiválóbb művelőjévé, aki szinte mindent tud a nyelvről, amelyen ír, hétévszázados költészetünkről, a verselés technikai eszköztáráról, ritmusformálásról, amit tudni lehet és érdemes. Mondandóihoz alakítva-formálva kötött vagy szabad verse ritmikáját, változatokban gazdag rímelését, egyszerre szólal meg archaikus népi imádságok, mondókák, bűvölők, varázsénekek hangján, ugyanakkor a legkiválóbb hazai s külföldi, főként huszadik századi költők művei is inspirációkat nyújtanak számára. (Hajnalka; Ment Valaki Hegyen át; Tájkép – teli madárkikötővel; Pótvizsgatétel; Zbigniew Herbert emlékére). Látok világomra című lírai dalára, hiszem, hogy Nagy László is rábólintana, aki azt tartotta igazán nagy költőnek, aki valódi dalt tud írni. Nem hiányozhat ez a verse bármely, a jövőben összeállított versantológiából, mely nők, anyák emlékét örökíti meg. Nagy Gáspár verse méltó folytatása Nagy László Anyakép című gyönyörű opusának. Hely híján csak kezdő strófáit idézem, de ezeknek változatos tagolású, magyaros ötösei is érzékeltetik gyöngéd, finom hangütését, szakrális emelkedettségét: „Anyámat látom / nehezen lép már / kékülő ajkán / Mária-zsoltár. / Mezőről hegynek / igyekszik éppen / fején is kosár / mint a mesékben. / Utak keresztjén / éri harangszó / suhogó dél van / messzire hangzó.”

Nagy Gáspár új könyvének, az Ezredváltó, sűrű évek-nek darabjai érvényesen példázzák sokrétű, szerteágazó tematikáját, versépítésének gondolati tömörségét, vers-szerkezetei szikár egyszerűségét. Sok költeményének tisztán felcsendülő zenei dallamíve van. (Se út… se félelem…; Isten leánya; Májusi víg-szomorú nóta az bolond világ sípjára). Kötetének eme zenei fogantatású darabjai közt is magas esztétikai igénnyel megformáltak, kiemelkedően jelentékenyek Hullámzó vizeken kereszt (Kőnig Róbert linómetszeteihez készült), vagy a Szokolay Sándornak, az „ihletadónak” ajánlott Symphonia Ungarorum című többtételes vers-szimfóniák: mindkét versfüzér a magyar történelem zivataros évszázadait megidéző, múltunkkal és jelenünkkel szembesítő darabjai a kötetnek.

Természetesen nem vonul elefántcsonttoronyba a költő a közelmúlt büntetlen bűneit, vagy a jelenkori társadalom negatív jelenségeit, torzulásait pellengérre állító költeményeiben sem, oldottabb, mégis fegyelmezetten sajátjáévá hasonított szabad verseiben. Ezekből kettőt kristálytiszta logikájukkal, szatirikus hangvételükkel külön is kiemelnék: a már említett Pótvizsgatétel-t és az Előkészület az imához címűt, ám annyira tömören kötött anyagú, egységes mindkettő, hogy részleteket ezúttal nem idéznék belőlük, kéretik a teljes verseket elolvasni a mélyrehatóbb élmény kedvéért.

Ebben a könyvében is vissza-visszatér ’56 emlékéhez, hol egyes verseinek részleteiben, motívumként van jelen, hol teljes vers formájában, mint az alábbi remekbeszabott, tiszta rímek pántjaival összekovácsolt kis rövid opuszban.

Veszett és vesztett szent ügyek
Mint korán lefagyott rügyek
Példáján rendre láthatod
Szebben él aki már halott

Véletlenül mindegy miért
Szándéktalan de célba ért
Akit akart most megtalált
Szívébe zárta a halált

(Október)

S közben mennyi az eltávozott pályatárs, közeli barát, mesterek, akiknek emlékét nekik ajánlott verseiben megörökíti! Németh László, Simonyi Imre, Czine Mihály, Kiss Ferenc, Fodor András, Kannás Alajos s még sokan mások… A puszta névsorból is kitetszhet: Nagy Gáspár közösségszervező, barátságokat építő költő, aki abban a tudatban is az alkotóerőt, cselekvést szegezi szembe az országos testi-lelki züllés romboló erőivel, hogy „Még a templomot sem építettük föl” (Ady). Versekben köszönti, hol komoly, hol játékos hangon költő, képzőművész, zeneszerző barátait, akik vele együtt menetelnek „kemény metaforákkal az álság falai ellen” (Nagy László). Csoóri Sándornak több versét is ajánlja: Ha majd az utolsó film pereg; Mikor négy sorát idézem; Lángot lapozó címűeket. Az övével rokoni világkép és a barátság jegyében készült kiváló darabjai ezek a kötetnek.

Alapos műgonddal szerkesztett, mívesen megformált könyve ez a pályája delelőjén álló Nagy Gáspárnak. Biztatás, vigasz árad belőle mindannyiunknak, akik még nem fásultunk bele a versek megidézte kor, az „Ezredváltó, sűrű évek” számunkra új meg új megpróbáltatásokat hozó társadalmi fejleményeibe. Példa és reménység a küzdelem vállalásához, melyre a nemzet sorsa kötelezi a vele egyivásúakat, sors- és munkatársait a költészetben, s más művészetekben. S méltán bízhatunk abban, hogy a költő lankadatlanul teszi tovább a dolgát, megőrizve magában az ifjúságunkra rímelő hatvanas-hetvenes évek ma is folytatható eszményeinek emlékét, s továbbadva azokat az utánunk jövőknek, a harmadik évezred most eszmélő ifjabb generációinak. Kormos szavával, reménykedve abban, hogy „Utánunk igazabbak jönnek.”


Kerék Imre
Műhely, 2004. 6. sz.


< vissza