Ha evangéliumi ihletettségű és ízig-vérig magyar szellemiségű költőről esik szó, feltétlenül az újév első napjaiban elhunyt, értékes életművel rendelkező Nagy Gáspárra gondolok. Nyugat-dunántúli tanulmányi évei után került föl a fővárosba, ahol elsősorban Nagy László és Kormos István kiérett költői életműve hatott rá. Szerkesztőségekben és irodalmi szövetségekben működött éveken át. E munkák végzése közben bontakozott ki egyéni hangvételű költészete. A kiművelt lírikusok sorába tartozik; a keresztény kultúra számos kincsét, ismeretét harmonikusan olvasztotta be színes poézisébe. A szó nemes értelmében politizáló költő is volt, hiszen a Nagy Imréről írt költeménye (Örök nyár: elmúltam 9 éves) és az 56-os forradalmat megidéző verse (A Fiú naplójából) a 80-as években országos feltűnést és a pártállamiak részéről nem-tetszést, sőt megbotránkozást keltett. Az utóbbi verset megjelentető szegedi Tiszatáj című folyóiratot ezt követően be is tiltották.
Nagy Gáspár töretlenül haladt tovább az általa helyesnek tartott úton, nem rettentette meg a kommunista hatalom és álságos ideológia. Keresztény, magyar költőként vívta meg ütközeteit a további esztendőkben is.
Az 1991 óta működő Független Magyar írók Szövetsége – amely a tiszta magyar értékek mellett tette le voksát megalakulása óta – több alkalommal közreműködőként hívta meg Nagy Gáspárt vidéki és a fővárosban rendezett műsoraiba. Jól emlékszem egy esztergomi irodalmi est útjára, amelyet egy gépkocsin tettünk meg Budapestről Esztergomba. Nagy Gáspár empatikus lénye, nemes embersége minden szavából világosan kitűnt. Szilárd világnézete mellett sohasem ellenségeket keresett, inkább az emberek közötti megbékélés lehetőségét kutatta. A krisztusi út követése nála kézzelfogható valóssága vált.
Az irodalmi műsorok során mindig átütő erejű sikert aratott verseivel. Mindezt rendkívül szerényen, megkapó természetességgel fogadta. Általános megállapítás, hogy lírájával és magánéleti habitusával együtt kivételes személyisége irodalmunknak.
Súlyos, gyógyíthatatlan betegséggel küzdött hosszú hónapokon át. A szelíd mosoly ezalatt sem hervadt le arcáról, így maradt meg mindazok emlékezetében, akik egyértelműen szerették és értékelték őt.
Szeghalmi Elemér
Genfi Magyar Értesítő, 2007. március 4. p. 11.