Nagy Gáspár Közelebb az életemhez című kötete egy egész fejezetet szentel a világ legnépszerűbb sportjának. A játékosság mellett a mindennapi élmények apró darabjait csillantja meg, túlmutatva magán a futballon, amely mégis összeköti az írásokat. Labdarózsái felelevenítik a nem is olyan régi idők fociját, és mindenkiben felkeltik azt az ismerős érzést, melyet a világbajnokság kezdőrúgása jelent a hivatásos szurkoló számára.
1974-1998-2006. Folytassuk a címben szereplő sort, és nézzük meg, mit jelentett a három évszám Nagy Gáspár életében.
1974-ben a Fradi megverte a Rába ETO-t az Üllői úton 6-1-re! Egy alig 18 éves fiatalember, Szabó Feri, ötször rezegtette meg az ETO hálóját. A vasi játékos, a csodacsatár fantasztikus mesterhármasát a „korona fényes ékkövének” nevezte az egész város, ugyanis hamar híre ment, miféle dolgok történtek 1974 őszén a Ferencvárosban.
Hogy kerül ide a foci? Ráadásul mindjárt a Fradi? Mi sem egyszerűbb! Akkor még sokan jártak ki egy-egy mérkőzésre, és még ennél is többen foglalkoztak másnap a meccs eseményeivel. Ugyanez történt a „New York palota harmadik emeletén, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó” halljában. Egy fiatalember várt a bőrfotelben, miközben „derűs ábrázattal” a Népsportot lobogtatva megérkezett a szerkesztő. A fiatalember kicsit ijedten, de a szerkesztőt követve bement az irodába, ahova a titkárnő „ringó lépéssel” („mellyel az ifjú költőket kápráztatták, ha azok feszengve az írásaik iránt érdeklődtek“) behozta a feketét, hiszen nem is kezdődhet a nap kávé nélkül; főleg nem az a nap, amikor Szabó Feri zseniális ötöséről minimum szonettet kellene írni.
A fiatalember és a szerkesztő néhány alkalommal kiment együtt a Fradi-pályára megnézni egy-két meccset. A mérkőzések mind „lagymatagok voltak“, mégis fura dolgok történtek egy esős őszi találkozón (már megint az ősz). Két Fejér megyei költő (az ő nevüket elárulhatjuk: Bella István és Lázár Ervin) a vesztésre álló Vidit kezdte el buzdítani a Fradi (FTC, FRADIKA, Ferencváros) táborának a kellős közepén. Vakmerőség, de megúszták verés nélkül, és a szerkesztő a mérkőzés végére válaszként egy verset készített. Azóta Bella az égi mezőkön sakk-versét mormolgatja: „Szabadság! Szerelem! / E-2 kell nekem“; Lázár pedig mesésen ásta a kutat, hogy végül az égbe jutott a kútásó... (Tudjuk, az E 2-vel való kezdés adja meg a támadójáték lehetőségét…)
1998 eseményei sokáig a történelemkönyvek kiemelt fejezetei közé tartoznak majd. Nem, nem a választásokra kell gondolnunk. Volt még valami más is, amely mellett a szavazásról mindenki elfelejtkezik. Egy meleg júliusi napon, pontosabban 12-én a gall kakas négyszer kukorékolta el magát, de ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk szépen sorjában. Június 10-én elkezdődött a 16. Coupe du Monde Franciaországban, amelyből a fiatalember (aki már nem volt annyira fiatal, mint mikor a Szabó Feri ötösét látta Fradi-pályán) egyetlen percet sem mulasztva, végignézte az otthonról elűzött – „gyakori büntetés ilyenkor” – szomszéd sporttárssal az összes mérkőzést. Jósolgatott, latolgatott, hogy ki fog befutni a végén, de június 26-án este 23 órakor eldőlt: se a „szegény skótok “, se a spanyolok – „Zu-bizar öngólja miatt” – nem jutottak be a nyolcszögbe; ekkor már 56 meccsen volt túl a már kicsit idősebb fiatalember.
Jöttek a dánok, az angolok, az argentinok, mígnem felmerült a kérdés: „Ki a jobb?” Sajnos, nem a magyarok, mert ezt a vb-t is sikerült megint elkerülnünk, helyette az osztályozók mentek itthon, és a Tiszakécskét kiejtette a III. kerület („a garantáltan ezer alatti nézőszámával“). Bezzeg volt nekünk is jó focink! Nemcsak Szabó Feri szórta meg egy ötössel az ETO-t, hanem Nándi hátrahúzós cselét sem lehet elfelejteni; olyannyira nem, hogy „Hrabal úr is megénekelte, Isten nyugosztalja “. Ekkor még minden összejött: „hol a foci, hol a lányok!“
A gall kakas négyszer kukorékolta el magát 1998-ban egy meleg júliusi napon, pontosabban 12-én. Saint-Denis-ben, Párizs északi kerületében, ahol a Basilique de Saint-Denis, a korai gótika e remekműve 1136-1144 között felépült. 9,4 km-re a francia főváros központjától 75 000 ember gyűlt össze a Stade de France-ban, hogy a Franciaország-Brazília mérkőzést megtekintse. Sokan tették még ugyanezt a világ minden pontján (ti.: a tévé elé ültek), többek közt az a fiatalember is, aki 1974-ben Szabó Feri ötösét csodálta a Fradi-pályán. A franciák nyertek. „Párizs ünnepelni akart“, a gloire fényében, „nagyon tud, és szeret ünnepelni“.
És ne felejtsük el a legfontosabbat: az a hajdani fiatalember egy évvel később járt Párizsban. Saint-Denis-ben megnézte a még kitett franciák plakátjait – a Petit-ét, a Zidane-ét – hiszen milyen focirajongó lenne, aki nem látogatna el az évezred utolsó vb-jének legfontosabb színhelyére.
2006-hoz értünk. Volt választás, de ez eltörpül amellett, hogy Németországban megrendezték az újabb vb-t. A franciák megint a döntőben voltak, megint megverték a megint halvány brazilokat, de most az olaszoké lett a kupa.
Nagy Gáspár humora minden írásában, mondatában, szófordulatában megcsillan, stílusát egyedivé, és utánozhatatlanná teszi, a játék iránti szeretetét bizonyítja. Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy csak a fent említett kötetében foglalkozik a focival. Egy valódi szurkoló, vagyis játékos sohasem szabadulhat az örök témát jelentő labdától: fel tudjuk eleveníti, hogy mi történik abban a jelenetben az augusztusban, Ludvík Jahn nyomában, mikor a 19 éves főhős triciklijével az üldözés közepette csaknem elgázolt valakit? A valakit szó itt téves! Nem lehet egy válogatott balszélsőt valakinek nevezni, habár figyelmetlen, és maga sem vette észre a közeledő triciklit (figyelmetlenségének oka a kontaktálás – de ezt a szót keresse ki az a könyvből, aki nem ismeri a jelentését).
A játék a kulcsszó, ha a futballról van szó; arról a sportról, amelyet milliók szeretnek: köztük írók is. Spiró György 1996-ban Foci-nessze címmel készített írásában fogalmazza meg a sport lényegét, és ez az az írás, amelyik megadja a kulcsot Nagy Gáspár műveinek megértéséhez. A futball egy „hadijátékszerű” sport: olyan, mint a római gladiátorharc, vagy Shakespeare korának színháza. A hadijátékok legfontosabb eleme az agresszió, ezt próbálja meg levezetni a foci, de „ahol az agressziót játékosan nem lehet levezetni, ott az életet önti el” – így Spiró. Ez a mondata pedig szabad asszociációk sorát tudja elindítani, hiszen általánosan is értelmezhető, – de mint minden esetben, itt is – valami konkrét szituáció sejlik fel az általános vonatkozás mögött (társadalomkritika, amelyet Spiró nem rejt véka alá). Nagy Gáspár mindennek tudatában van, mert pont a kiéletlen agresszióval szemben a humor fegyverét veti be, mindezt kellő kritikával és iróniával (amely szólhat az olvasónak, a mi közegünknek, vagy az emberi világnak), mindemögött pedig egy gazdag humanitáseszmény – vagy egy emberibb világ képe – húzódik meg.
Szabó István Pál
Duna-part, 2007. 1-2. sz. p. 16-18.