Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Nagy Gáspár: Zónaidő

A Közép-európai napló alcímű könyv Nagy Gáspár valahai szellemi (és valóságos) utazásainak summáját adja versben, műfordítás­ban, levélben, esszében, jegyzetben, költői prózában; mindezeket Filep Tamás 1986-ban készített interjúja egészíti ki.

A költő a hetvenes évek elején, közepén az ott élő magyarok sorsa iránti érdeklődés­ből utazgatott a szomszédos országokban, és az ottani magyar írók műfordításain keresz­tül ismerte meg a román, szlovák, cseh, szerb szerzők műveit. Némelyikkel később szemé­lyesen is találkozott, például Marin Sorescu román költővel, drámaíróval, műfordítóval. Automata-álom című versét, amely először a Földi pörök című kötetében jelent meg, neki ajánlotta. Ő és Ion Alexandru (aki elra­gadtatással beszélt a magyar irodalomról, a magyar zenéről) hívta fel a figyelmét Dan Verona verseire. A Zónaidőben a Porból szü­letik a költő című, általa fordított Verona­ verset közli Nagy Gáspár. Szálla alá poklok­ra című saját költeményében már a román költő meg is jelenik: „Don Verona éji / útitársam, sosemlátott/pokolbeli testvérem, / egyetlen Petrarcám, társam / a Duna mel­lett…” A Kérdések kérdése című versének Stefan A. Doinas két sora a mottója; a Legyen ami még késik költeménybe beragyog Stanescu Antimetafizikája, amely a költészet­ről, az emlékezetről töprengő Nagy Gáspár egyik meghatározó olvasmányélménye a nyolcvanas évek végén. Stanescu dajkája egy megesett erdélyi lány volt, aki beszélni alig hallhatóan bírt, mert gyermeke elvesztése miatt marószódát ivott; boldog gyermekkort és egy zacskó üveggolyót hagyott Stanescura. Nagy Gáspár ebben igazi sors-metaforát lát.

A Zónaidő szerzője cseh költők antológiáját szerkesztette a hetvenes évek második felében, azonban a cseh irodalomból a költők­nél is jobban izgatták abban az időben a prózaírók. A börtönben ülő Havelhez verset ír 1983-ban, s a Változathoz (amelyben „megy a Prága-Párizs szárnyvonalon / egy LASSAN GYORSULÓ feliratú különvonat / …az állo­másokon szótlan utasok /ötvenhatosok hat­vannyolcasok / hetvenhatosok nyolcvanegye­sek“) Kundera-versrészletet választ. Ebben a versben jelenik meg a múlik a jövőnk-motívum, mely az 1987-ben megjelenő Kibizto­sított beszéd című kötetben vers, 1989-ben a költő halott édesanyjához szóló emlékezés, végül válogatott verseinek kötetcíme.
 
Az idegen nyelvű író, költő hatása, egy-egy gondolatának öntörvényű kibontása a kötet­ben máshol is nyomon követhető. Czeszław Miłosz Nobel-díjas lengyel költő, író, esszé­ista Filológia című versét lefordította Nagy Gáspár. A vers egy litván jezsuitáról, filoló­gusról, prédikátorról szól; Cz. Miłosz szerint Litvániát sokkal inkább a filológia teremtet­te meg, mint a történelem. A Miłosz-verset a kötetben a Franciscoi anzix című Nagy Gás­pár-vers követi.

Az a dolgozat szintén figyelemre érdemes, mely Zbigniew Herbert Cogito úr versének elemzését adja. Egyébként ugyane költemény ihletéből vers is született Nagy Gáspár műhelyében, Nem néz ki a Főtérre, mert… cím­mel. Szerzőnk a költészetet mély emberi találkozásnak gondolja; vallja, hogy Közép-Európa népeinek egymás iránti érdeklődé­se létezik: ,,A találkozás úgy is létrejöhet, hogy belülről kifelé nyílik az ajtó.” Lépjük csak át a küszöböt, s tapasztalni fogjuk, hogy Nagy Gáspár szellemi tájain járni nem hiábavaló.


Gutai István
Somogy, 1996. 5-6. sz- p. 607-608.


< vissza