Nem kér belőlünk ez az évtized, pedig
mi minden történt velünk is ezalatt!
„Rémisztő idő jött”, még negyvenkilencre,
de maradt belőle bőven későbbre id,
amikor ötvenhét volt már és te még
nem voltál nyolc se, másfél évre voltunk
éppen a halálosztó „öröknyár”-tól…
És mi csak vártunk lélegzetvisszafojtva,
kitakarózva mindig a sajgó mából
és azóta talán százszor is kipakoltuk
a féltve őrizgetett, cifra ládafiát –
De nem kér belőlünk ez az évtized,
köszöni szépen, elvan nélkülünk.
Nem is emlékszik már, s legyint ránk
most is, ahogy itt ülünk (no nem a Dunánál)
egy kicsit közelre gondolva téged.
A hófehér papírlap avagy a tükörkép előtt
NE LEGYEN FÖLÖS AZ ÉBRENLÉTED, ha már
odavan a nagy nyári délelőtt – és nem az
asztalon alszol, ahogyan néha én…
Agócs Sándor
Polisz, 1999. (48.) április-május p. 2.