Emlékezés - Versek Nagy Gáspárnak

Nagy Gáspárnak, lakóhelyére

Tudtam, barátom: végső heteidet
éled köztünk. Mintha segíthetnélek
átkelésed sajgó útján, amikor
halálos kínban feslenek szét a test
és a lélek varratai, forgattam
könyveidet. Ez volt vigiliám.
Olvastam a sorokat, forgattam
a lapokat. Rajtuk szép írásoddal
a nagylelkű ajánlások, melyeket
méltón viszonozni nem tudtam soha.
Mert talán a saját árnyaimmal
viaskodtam, mert messze ragadtak el
csatáim a Fény sebző ösvényein.
Ahogy te is harcoltál, könnyedebben,
a magad árnyaival. Így látom most,
nyomozva soraid közt. Mintha látnám,
hogyan borult be benti tájaidon,
hogyan lopódzott előre a halál
államcsínye. Harcoltál, de másképpen.
Félvállról, hetyke, végső legyintéssel.
Alig ismertük egymást, tényleg? Titkot
keresek, hogy értselek. Olvasom
az üresen maradt féloldalakat.
A vers teljes jelenlét. Folytatódik
elhallgatásban, csendben. Körülöttünk
hangok lebegnek. Szólnak hozzánk. A könyv
mögött angyalod áll, némán beszél.


Kodolányi Gyula
Kortárs, 2007. 7-8. sz. p. 31.


< vissza