2oo7. január 16.
a rómaiaknak
olyan becses
ez a Vas-megyei út is
a rajta áthaladóknak…/
Nagytilaj és Bérbaltavár között
még idén januárban
sokadmagammal rátaláltam
egy kisiskolás legendás útjára
szétporladt nyomára
A letisztult verssorok
könyvbe fűzött prózák
a lélekké ötvözött
évekké lett órák
ezt az utat is
olykor felidézik
a régi gyaloglásban
s most hazatér a fiú
végtelen álmaban
A temetési napon
fenyőkoszorúkkal
aranyló-betűs
fehér szalagokkal
búcsúztak az élők
és tele lett az út
bánat-illatokkal
Tilaj legszélén;
a lét-végállomáson
visszanyelt könnyekből
békés délutánon
gyönggyé csiszolt szavak
indultak szerteszét
egészen az égig
de közben eljutottak
egy lebegő csodás
könnyű fénytörésig.
Ott széthullottak újra
párává fakadtak
és valamennyi szó-könny
szín-téglává mállott
az alkonyuló naptól
szivárványra váltott
Nedvességben fogant
káprázat-alakkal
gyöngyház-árnyalattal
lenge vízfalakkal
sokszín-boltozattal
jelzett akkor vissza
az anyaföldbe érő
a szelíd a csendes
az öröklétbe térő.
2oo7. április 16.
Nagytilaj és Bérbaltavár között
kigyulladt a fenyves
lángoló fatörzsek
izzó parazsával
bogár és apróvad
tűzáldozatával
az örökzöld ágak
részecskékre hullnak
és pattogva esnek szét
tavaszi pernyévé
egy költő arcának
gomolygó képévé
mert gyantát sír az erdő
A vidéken szürke
füstbe fulladt dombok
a riadt madarak
fészkeik keresve
az időtlen időben
ijedten kerengve
egy hajdan-volt fiú
emlékét vigyázzák
hisz szárnyaikra veszik
hogy az égre írják
egy NAGY tilaji költő
megtartó hatalmát.
/ Mialatt a lángok
itt nagy erővel
pusztítják az erdőt
távol
innen egész messze
Róma püspöke
éppen emeli a kelyhet
és felzúgnak arra
Vatikán hangjai
az ünnepelt pápát
méltón köszönteni…/
Lelkes Mária
kézirat, 2007. szeptember 18.