1. A költő ötvenedik születésnapjára jelent meg a debreceni Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában Nagy Gáspár Szabadrabok című könyve. Az alcím eligazít: Egybegyűjtött versek (1968-1998). Harminc esztendő termését gyűjtötte be tehát a költő, a pazar kiállítású, vaskos, nagy alakú kötet tartalmazza megjelent verseskönyveinek anyagát, újra olvashatók a Koronatűz (1975), a Halántékdob (1978), a Földi pörök (1982), az Áron mondja (1986), a Kibiztosított beszéd (1987), a Tékozlók imája (1989), a Mosolyelágazás (1993), a Fölös ébrenlétem (1994), a Tudom, nagy nyári délután lesz (1998) versei. A költő a könyv elejére Tejfogak címmel kedves, szép meghatározása szerint a „prae korszakból” (1968 és 1972 között írott költeményeiből) is válogat (!), s 1998-as keltezésű, kötetbe fel nem vett „újabb verseivel” zárja a könyvet.
2. Hatalmas ívet fog át Nagy Gáspár három évtizedes költői termése, a prágai és párizsi tavasszal kezdődik, a remény fellobbanásával tehát, de aztán rendőrök verik szét a tüntetőket a francia fővárosban, feldübörögnek a pszichopaták és a prágai tankok Prága főterén, s az emberarcú szocializmus emberarcú vízágyúvá változik, jönnek azok a lázas hetvenes évek, majd a keserű nyolcvanasok. Nagy Gáspár több verse is őrült botrányokat okoz, A fiú naplója s egy másik, Nagy Imre emlékére írott verse felháborítja a hatalmat, a kulturális vezetés őrjöng, folyóiratokat tiltanak be, azután eljön a… szabadság! Szabadrabok – így a cím. S az indoklás: a „szabad” alcím alatti prózahömpöly tisztelgés nagyszülei előtt: „…ma úgy látom, hogy lényük szerint szándéktalan, ám vérbeli népköltőként jártak-keltek előttem. A gének moccanásaiban, a miértre keresve a választ, nekik köszönök hát először”. S a Rabok alcím alatt Eliotot parafrazálva azt fejtegeti, hogy „…a költészet minél teljesebb szabadsága egyúttal azt is jelenti, hogy azonnal fölépiti maga körül a személyesség vonzó börtöneit, ahová csak keveseknek lehet ihletett bejárásuk…”
3. Stendhal is a „boldog kevesek”-ről beszél egyik regénye végén, nekik ajánlja a könyvet, higgyük el, azok közé tartozunk, s lépjünk be Nagy Gáspár – tévedések elkerülése végett már most illik leszögezni: egy csöppet sem ezoterikus, egyáltalán nem csak a „beavatottaknak” érthető – versei világába. Először egy emlék, a magamfajta versek vonzásában élők mindig egy-egy fragmentummal felelnek gondolatban, ha a költő neve elhangzik. Számomra Nagy Gáspár neve után azonnal egyik ifjúkori remekműve a Csak nézem Olga Korbutot… ugrik be, s ha álmomból felköltenek is, idézni tudom az engem huszonöt esztendeje megérintő sorokat: „…Csak nézem Olga Korbutot / SZALTÓSZABADSÁGot érzek / gyönyörű ez a lány mondom / ahogy tennék a tengerészek / vakító lábai alatt / már minden ott libeg / a csók, a taps, az éden…” (Gyengébbek kedvéért Olga Korbut a hetvenes évek első felének világhíres szovjet tornászlánya volt, tüneményesen gyönyörű, a vers látszólagos nosztalgikus hangulatai mélyén – a költő nézi a szép tornászlányt, és elmereng – a huszadik századi történelem tektonikus mozgásai örvénylenek. Vagy nézzük egy másik, szintén méltán híres versét: „Tudom, / nagy nyári délután lesz, / fülledt, meleg, eső utáni / és hirtelen zuhanó, sosemhalott / redőny-mondatokra ébrednek / a versek a költők agyában…” Míg az Olga Korbut melankolikus hangulatai egy számvetés keretei, itt a megejtő bevezetés valami elkerülhetetlen apokalipszis előhangja… A két vers között ott örvénylenek Nagy Gáspár versei, amelyek között sok az alkalmi vers, mivelhogy ha más egyebünk nem, hát alkalmaink versírásra azután voltak az elmúlt évtizedekben. Egy nép kereste önmagát, fuldoklott a nemzet a történelmi tudatzavarban, elvették múltját, csonkították jelenét, állandóan lekicsinyelték… Nem véletlen tehát, hogy a legbensőbb természete szerint szelíden szemlélődni szerető Nagy Gáspár annyiszor lázadt a manipulációk és hamisítások ellen! „Szabadrabságunk” egyik hiteles története ez a verseskönyv.
Bogdán László
Háromszék, 1999. szeptember 11.